Belpol
Donáth Anna pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen
A 4 millió forint sérelemdíjat eladományozza.
A BMW-akkugyár költségének mintegy 40 százalékát a magyar kormány fizeti
Tehát mi, adófizetők.
Akkumulátorgyárak miatt üléseztek volna a bizottságban, a kormánypárti képviselők nem mentek el
Így határozatképtelen lett az ülés, pedig több szakértőt is meghívtak.
Medián: a 40 év alattiaknál a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a legnépszerűbb ellenzéki párt
A Momentumot is beelőzi.
Nem fogadja el a választási rendszert érintő strasbourgi ítéletet a kormány
Novemberben hozott elmarasztaló ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága, amit most megtámad a kormány.
Eldőlt, nem nyitják ki az ideiglenesen bezárt postákat
A Magyar Posta Zrt. hétfőn közölte, így is több hivatalt működtet, mint amennyit a törvény előír.
DK: A zsíros kenyér is kétszer annyiba kerül, mint tavaly
Az ellenzéki párt a KSH adataira hivatkozik, a Rákosi-korszakot emlegeti.
Hamarosan átadják a 3-as metró újabb szakaszát
Márciustól már várhatóan használható lesz az Arany János utca és Nyugati pályaudvar metróállomás is.
Megkapta a bővítési engedélyt a gödi Samsung-gyár
A katasztrófavédelem több hiányosságot is talált, de állítólag végül mindent pótoltak.
Völner Pál végrehajtói árverésen jutott hozzá egy nyergesújfalui ingatlanhoz
Szabó Kimmel Tamás felkerült a NAV szégyenlistájára
Tízmillió forintot meghaladó adótartozása van.
Megkapta a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár
A kormányhivatal szerint minden eddiginél szigorúbb feltételeket szabtak a beruházónak.

