DK: A zsíros kenyér is kétszer annyiba kerül, mint tavaly

  • narancs.hu
  • 2023. február 13.

Belpol

Az ellenzéki párt a KSH adataira hivatkozik, a Rákosi-korszakot emlegeti.

Történelmi rekordot döntött az infláció, a KSH legfrissebb adatai szerint kétszer annyiba kerül a kenyér, a vaj és a zsír, mint egy évvel ezelőtt – állapította meg online sajtótájékoztatóján hétfőn Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság elnöke.

Az ellenzéki politikus szerint „az orbáni infláció miatt már megfizethetetlen egy egyszerű bevásárlás is, hiszen utoljára a Rákosi-korszakban drágult ilyen mértékben a kenyér, a vaj és a zsír. Így egyre nehezebb kifizetni a kisebb bevásárlásokat is, mert a hétszeres rezsiemelés és a minden más termékre kiterjedő általános drágulás mellett egyre kevesebb pénze marad az embereknek az alapélelmiszerekre”.

Varga emlékeztet, az áfa mértéke is magasnak számít európai viszonylatban, így a kormány szerinte még nyerészkedik is az infláción. 

A DK-nak az a véleménye, hogy ezt a drágulást azzal lehet megállítani, ha az európai uniós forrásokat hazahozzák, és a magyar gazdaság visszaszerzi a bizalmat, amit elveszített. Ezeket a feladatokat azonban Varga szerint az Orbán-kormány nem képes megoldani, csak a DK árnyékkormánya tudná megállítani az inflációt. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.