A Stadler-dosszié újabb fejezete: Hidd el ezt a levelet!

szerző
Ballai József
publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Világgazdaság a múlt héten egy rövid írásban nyilvánosságra hozta: több száz hasonló iromány létezik. A közlés másnapján az ügyet eredetileg útjára indító Magyar Nemzet is előrukkolt a maga változatával (persze a Világgazdaság közlésére nem hivatkozott), aztán beszállt a Duna tévé is, de - mondhatni: természetesen - azzal egyikük sem foglalkozott, hogy nemcsak szocialistáknak szóló, hanem fideszesek segítségét kérő levelek is vannak. A Fidesz választási kampánya a jelek szerint tehát megkezdődött; és az ilyesfajta hadjáratokat soha nem a valósághoz való ragaszkodás jellemzi. Most sincs ez másképp.

A Világgazdaság a múlt héten egy rövid írásban nyilvánosságra hozta: több száz hasonló iromány létezik. A közlés másnapján az ügyet eredetileg útjára indító Magyar Nemzet is előrukkolt a maga változatával (persze a Világgazdaság közlésére nem hivatkozott), aztán beszállt a Duna tévé is, de - mondhatni: természetesen - azzal egyikük sem foglalkozott, hogy nemcsak szocialistáknak szóló, hanem fideszesek segítségét kérő levelek is vannak. A Fidesz választási kampánya a jelek szerint tehát megkezdődött; és az ilyesfajta hadjáratokat soha nem a valósághoz való ragaszkodás jellemzi. Most sincs ez másképp. AStadler-per új, újabb és legújabb fejleményeiről beszámolva több megoldás közül választhatunk.

1. Dönthetünk úgy, hogy a milliárdos adó- és áfacsalással vádolt akasztói vállalkozó történetét tényszerűen tárjuk az olvasó elé. (Lásd: A Stadler-dosszié I-II., Magyar Narancs, 2001. február 1. és 8.)

2. Nem kizárt azonban az a megközelítés sem, amely az ügyet politikai vendettaként ábrázolja; újabban ennek vagyunk a tanúi. (Erről lásd: Az utolsó vicsora, Magyar Narancs, 2001. március 1.)

Az 1. pontban vázolt alapkérdésre - bűnös-e Stadler József a terhére rótt cselekmények elkövetésében - a bírósági ítélet ad majd választ. Arról a (nem Leonardo da Vinci által festett) freskóról azonban, amely Stadler Józsefet űzött vadként ábrázolja (2. pont), viszonylag egyszerűen véleményt mondhatunk - ehhez elegendő ismerni a tényeket.

Idegen tollal

A Magyar Nemzet címet viselő polgári napilap 2001. március 24-én ezt írta: "Stadler (...) korábban számtalan nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy ügyében politikai döntés született. Lapunknak adott interjújában kitért arra, hogy még a Horn-kormány alatt különböző MSZP-s vállalkozásokkal került szembe a külföldi, egyebek mellett ukrán piacokért folytatott harcban. Véleménye szerint ezt követően indult ellene eljárás, majd ítélték első fokon példátlanul szigorú, kilencéves börtönbüntetésre."

Hm.

Stadler 1988-ban alakította meg a nevét viselő korlátolt felelősségű társaságot. A cég forgalma 1990-től lendült fel, 1991-ben 500 milliós, 1993-ban pedig 12-13 milliárd forintos árbevétel szerepelt a könyvekben, 1994-ben azonban már csak 4 milliárd. A hirtelen megugrás és a váratlan visszaesés okaként a vádirat azt mondja:

1. A cég 1992 vége és 1994 augusztusa között "folyamatosan és jogosulatlanul igényelt vissza általános forgalmi adót az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságától, valamint ugyancsak folyamatosan és jogosulatlanul jelentősen nagyobb összegben igényelt mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatást, mint amire tényleges exportja révén jogosult lett volna. Nem tett eleget társasági adófizetési kötelezettségének sem. Könyvelésében fiktív kiadások elszámolásával - az adóhatóságot megtévesztve - a társaság kimutatott nyereségét csökkentette."

2. Konkrétabban: a nevezetes "festményvásárlás" 1993. november 15-20. között történt. A Stadler-Deésy közötti milliárdos parfümügylet időpontja 1993 novembere és decembere, illetve 1994 februárja. 1993-1994-ben folyt az "exportbiznisz" is (1993-ban a vádirat szerint Stadler vevői mindössze 60,4 millió forint értékű számlát fogadtak el valójában, ám a mérlegben több mint 1,2 milliárdos export szerepelt, s erre 233 milliós állami szubvenciót vettek föl Akasztón). A fiktív költségszámlák értéke 1993-ban összesen 4,3 milliárd forint volt.

Történelemóra

1990-től 1994-ig Magyarországon az MDF-kormány volt hatalmon Antall József, illetve Boross Péter miniszterelnök vezetésével.

Az APEH Stadler Józsefet 1994 legelején (a Leonardo da Vinci-freskó áfa-visszaigénylése kapcsán elrendelt szuperrevízió után) jelentette fel, vizsgálatokat azonban már 1993 nyara óta végeztek Akasztón. Az az állítás tehát, hogy Stadlert a Horn-kormány idején - ráadásul a szocialistákkal folytatott küzdelem után - kezdték üldözni, nem fedi - nem is fedheti - az igazságot.

Stadler működése során folyamatosan igyekezett megnyerni a hatóságok jóindulatát - sikertelenül. ´ maga nyilatkozta többször: 1993 nyarán meghívta magához az APEH elnökét (a valóságban az akkori megyei adóhivatali igazgatót), bemutatta birodalmát, s megkérdezte tőle: baj lenne-e, ha a rákövetkező évben megtöbbszörözné exportját. Válasz gyanánt másnap beállítottak hozzá a revizorok; ez a húzás tehát nem jött be.

Stadlernek 1993 végére, 1994 közepére föltehetően elege lett abból, hogy az (MDF-hatalom) adóhivatal(a) minden egyes egérlyukba benézett Akasztón. Erre persze ezredszer is ugyanazt lehet mondani: aki egymilliárd forintért Leonardo-freskót vásárol, az ne csodálkozzék, ha rászabadulnak a nyomozók.

Nem az lett volna (lenne) a közbotrány, ha nem jönnek?

Stadlert úgy beállítani, illetve kontroll nélkül hitelt adni a perelt vállalkozó ama legújabb véleményének, hogy ő egyik vagy másik politikai pártnak lett volna a híve vagy éppen az ellensége, és ennek "bizonyítékaként" X-hez vagy Y-hoz írt leveleket mutogatni, sok mindent jelenthet: például azt, hogy kétségkívül beköszöntött a 2002-es választások kampánya, amelyben semmi nem számít, a tények a legkevésbé.

Gondolatkísérlet

A Magyar Nemzet mellett a Duna tévé is beszállt az oknyomozásba, miszerint újabb, ezúttal nem egy Stadler által írt levél "bizonyítja" azt, hogy Stadler "pontosan tudta, melyik párthoz kell fordulnia".

Világos, ugye?

Nézzük: a levelek legkorábban 1998-ban keletkeztek. A Stadler-birodalom ekkorra összeomlott; befejeződött a rendőrségi nyomozás, és az ügyészségi vádindítvány nyomán a bíróságon javában folyt a büntetőper, amely első fokon kilencévi börtönnel és teljes vagyonelkobzással zárult. Megindult továbbá a Stadler Kft. felszámolási eljárása is: az adóhivatali követelések összege kamatostól ekkorra meghaladta a hétmilliárd forintot. (Olykor nem ártana arra is gondolni, ez a köz kasszájából hiányzott, más szavakkal: a mi pénzünkkel lógtak meg.)

Ha valamivel teli lett Stadler töke, az - legalábbis az elemi logika szerint - a szocialista hatalom lehetett, amely véglegesen elzárta az áfacsapot.

Ha bizonyíték az, hogy Stadler az MSZP-hez fordult (valójában Hámori Csabához és Balogh Ernőhöz, a Balo Kft. két ügyvezetőjéhez, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül), akkor épp annyira bizonyíték a 80-as számú levél is, amelyben az új kormánytól remél segítséget. Stadler ebben Sáfrán Máriát (gyermekei anyját) kéri: hívja át Pali bácsit, a porcelánost, és ő hívja le a stadionba (vezetéknév) Kálmánt, aki (idézet következik) "nagy barátja a (keresztnév)-nak, ő fog kapni a (keresztnév) kormányban valamilyen pozíciót, azt hiszem, a sport területén. Ez biztos tud segíteni."

Hoppá. Akkor most hogy is van ez?

Továbbá: bizonyít-e bármit, hogy egy másik - kézírásos, dátum, sorszám és aláírás nélküli - "kérelem" így kezdődik: "kérném az új kormányt, szíveskedjék zárolni minden velem kapcsolatos ügyiratot" (a kétoldalas irományban amúgy ártatlanságát bizonygatja, illetve két év alatt minimum tízezer munkahely teremtését vállalja, rengeteg üzem beindításával).

Na de itt az újabb Nagy Sztori: a König-Wien Kft. ügyvezetőjének 1994. szeptember 8-án kelt levele Kósáné Kovács Magdához. (Ezt nyomatta a Duna delej is.) Az ügyvezető közbenjárást kért a "Stadler Kft. ellen folyó méltánytalan és önkényes rendőrségi, illetve adóhatósági eljárások megszüntetésében". A levélíró tehát tudta (amit rajta kívül még több millióan), hogy abban az időben Kósáné Kovács Magda volt Magyarországon a munkaügyi miniszter. A kérdés innentől az, hogy Kósáné Kovács Magda miniszterként tett-e az ügyben bármilyen törvénybe ütközőt. Egyáltalán: bármit. (Föltehetően a Munkaügyi Minisztérium irattárát nem darálták be: úgyhogy roppant kíváncsiak lennénk Kósáné válaszára.)

És még egy érdekesség: amilyenek a magyarhoni véletlenek, Kósáné éppen akkor keveredett gyanúba Stadlerrel, amikor az MSZP a kétharmados támogatást igénylő (és a Fidesz számára fontos) egyházitörvény-módosítástól visszalépett. (A képviselő asszony a téma "felelőse" a pártban.)

Leves, mákosnudli

Tegyük föl: minden egyes Stadler-levél megérkezett a címzettekhez: megkapta a magáét Hámori Csaba is meg Orbán Viktor is.

Normális ember (tehát az, aki a tényekből indul ki, következtetéseit e tényekre alapozza, tehát nem pártszerűen, hanem logikusan gondolkodik) eleve kétkedve nyúl Stadler bármilyen dolgához: nem utasítja el rögtön, de nem is veszi készpénznek.

Amilyen baromság lenne Stadlert szocialistának tekinteni, épp akkora marhaság lenne lefideszesezni. Stadlernek a mindenkori hatalommal volt és van baja. És nem politikailag. Hanem mert beleköptek a levesébe: följelentették a Leonardo da Vinci-freskóval kapcsolatos milliárdos ügylet miatt. (Az ő szájából mindez úgy hangzik: nem hagyták, hogy tízezreknek adjon munkát).

Ennyi a történet. És annyi pártpolitika sincs benne, amennyi egy mákosnudliba szorul.

Ballai József

Levelező tagozat

Stadler József maga beszélt leveleiről e sorok írójának. "Körülbelül háromszázat" írt levél- és börtönpapírra, némelyiket sorszámmal, némelyiket a nélkül. A szám azonosításra szolgált: egy füzetben jegyezte, hogy például a 22-es levélben ügyvédjét arra kérte: keresse föl X-et, aki Z ügyben a mentőtanúja lehet.

A levelek egy részét közvetlenül Sáfrán Mária (három gyermekének anyja), egy másikat a könyvelője, harmadik csoportját pedig védője, Feldmájer Péter kapta.

Arról, hogy mi lett a sorsa az első két csoportba tartozó iratoknak, nincs hitelt érdemlő információnk (hacsak annyi nem: az eredetileg Sáfrán Máriának átadott, de Hámori Csabának és Balogh Ernőnek írt levelet a Magyar Nemzet címet viselő újság közölte; nem tudni viszont, az eredeti címzettekhez eljutott-e, s ha igen, hogyan: postán avagy személyesen kézbesítve). Az ügyvéd arról tájékoztatott: minden egyes levélről másolatot készített, s csak azután továbbította őket (többségük Sáfrán Máriának szólt), miután megbizonyosodott arról, hogy nincs bennük semmi törvénybe ütköző.

Stadler szóbeli felhatalmazásával élve betekintettünk a levelekbe; a legmagasabb sorszámú a 83-as volt (dátuma VI. 12. - nyilvánvalóan 1998-ból), ám azonos számozásúból több is akad.

Néhány példa:

31. (VI. 5.): orosz közjegyző előtt tegyen jognyilatkozatot az exporttámogatás igazolására egy vevő;

32. (VI. 5.): volt főkönyvelője (a per másodrendű vádlottja) menjen el a Vex Kft. irodájába, hátha talál valamilyen bizonyítékot;

51. (VI. 10.): nézzenek utána, mennyi pénzt utalt át a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.

A per folytatódik

A leveleknek semmi közük a perhez, annak lefolyását semmilyen módon nem befolyásolják.

A perrendtartás szabályai szerint az ügy a tárgyalóteremben zajlik; az a tárgya, amit a vád tartalmaz, márpedig a vádiratban nincsen sem politikai szál, sem semmilyen levél, sem Hámori Csaba, még csak Balo Kft. se, nem is beszélve pártokról: nincs szó sem MSZP-ről, sem MDF-ről, sem Fideszről.

Csak áfáról, adóról. Meg stiklikről, sok milliárd forintos nagyságrendben.

A tárgyalóteremben a dolgok egy úthenger lassúságával és megállíthatatlanságával haladnak előre: a beidézett tanúk próbálnak visszaemlékezni a majdnem egy évtizede történt eseményekre meg saját korábbi vallomásaikra.

A gyanúsítottakat és a tanúkat kihallgatták a rendőrségen, a nyomozás során; ekkor vagy feltáró, beismerő vallomást tettek, vagy letagadtak mindent (netán visszavonták korábbi feltáró szavaikat). Ott vannak azután a bírósági jegyzőkönyvek is, amelyek az 1997/98-as első fokú eljárás vallomásait őrzik. Minden gyanúsítottnak mindenkor jogában áll, hogy megtagadja a vallomást (erre nem is kötelezhető), de ha mond bármit, az fölhasználható ellene. Vissza is lehet vonni a vallomást, ám ez a bíróságot nem kötelezi semmire: az is egy dokumentum, amit vagy figyelembe vesz, vagy nem.

Az utóbbi napokban két - mondjuk így - érdekesebb fejlemény következett be. Meghallgattak egy tanút (ő a korábbi eljárás idején beteg volt, akkor tehát kimaradt a szórásból), akit Pergel Nándor (harmadrendű vádlott) kért föl olyan cégek felhajtására, amelyek hajlandóak magasabb értékről szóló számlát adni (s ő hajtotta fel a Torgyán-féle kazettaügyben elhíresült Deésy Géza Déssex nevű kft.-jét), amiért is Stadlertől jutalék járt Pergelnek, Deésynek és persze a tanúnak. Nos, a tanú most nem emlékezett semmire, a Gyorskocsi utcában tett (amúgy hitelt érdemlő aprólékosságú) vallomásáról pedig azt mondta: ő ilyet soha nem mondott, a minden oldalon ott lévő aláírása pedig "hasonlít, de nem olyan", mint az övé. Stadler, Pergel és Deésy egy emberként közölte, hogy tényleg, a vallomás nem is lehet igaz (Stadler és Deésy - akik korábban alig köszöntek egymásnak - ezek után látványos, fotósoknak való kézfogással parolázott az utcán). Ha a bíróság elfogadja az új vallomást, akkor Stadler, Pergel, Deésy és a többiek szénája jobban áll, mint egy héttel ezelőtt. (A bíróság mindenesetre fölhívta a figyelmet: azt állítani, hogy a vallomás nem igaz, az aláírás nem igazi, akár a hamis vád tényállását is kimerítheti, amiért nagyobb büntetés jár, mint a hamis tanúzásért).

Továbbá.

A sok sofőr közül, akik mára természetesen elfelejtették a részleteket, az egyik mégis megerősítette korábban tett vallomását (tartozunk az igazságnak azzal: úgy tűnt, mintha valami oknál fogva haragudna Stadlerre). Szavai szerint bevett gyakorlat volt a kettős-hármas számlázás Akasztón, a konkrét lebonyolításban többször részt vett Sáfrán Mária is. Stadler egy franciakockás füzetben tartotta nyilván az ügyleteket. Az első ár az üzlet igazi értékére vonatkozott, a második ár (amely a beszerzési árat sem érte el) a célország hatóságainak szólt, a harmadik (amely esetenként 20-25-szörösen meghaladta a vételárat) az exporttámogatás, azaz százmillió forintok igénybevételére szolgált.

Amíg e csapot el nem zárták.

A Stadler-ügyről a Magyar Narancsban megjelent három írásáért (A búsuló juhász, Nullszaltó, Az utolsó vicsora) Ballai József nyerte el a Philip Morris Magyarország Minőségi újságírásért pályázatának 2001. február havi díját. A nyertes cikkek utánközlésben a Tallózóban és a Magyar Sajtó című szaklapban jelennek meg.

szerző
Ballai József
publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra