Az egykor LMBTQ- és Fradi-színekben is tündöklő utcai pad ismét barna, és csak egy pad akar lenni, semmi több

  • narancs.hu
  • 2023. július 12.

Belpol

Alighanem nyugvópontra ért a fradista szivárványpad ügye, miután valaki lefestette – barnára.

Barnára festették azt a padot a ferencvárosi Tompa utcában, ami a napokban az LMBTQ-mozgalom és a Fradi színeiben is tündökölt.

A köztéri ülőalkalmatosságon most az olvasható:

„Én csak egy pad szeretnék lenni. Ami jó mindenkinek. Neked is, Neki is. Nekünk.”

Nem tudni, ki festette át végül barnára a padot, mindenesetre remélni lehet, hogy a kultúrharc csatabárdját – legalább egy időre – elásta vele.

 
Barna pad, ami egykor LMBTQ és Fradi-színekben is tündökölt
Fotó: Narancs.hu
 

A padot július 6-án festették át először, akkor az Amnesty szivárványos színekre mázolta: a jogvédők és az önkormányzat a két éve megszavazott homofób törvényre emlékeztettek vele, így tiltakoztak „a kormány évek óta tartó kirekesztő politikája ellen”.

Valaki 7-én zöld-fehérre, a Fradi színeire festette át a padot, és azt is odaírta, hogy „STOP LMBTQ”. 9-én újra LMBTQ-színei lettek, majd 11-én ismét fradis. A „never-ending story” ügyében Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester is megszólalt, és azt mondta, jobban örült volna, ha átfestés helyett máshogy tiltakoznak a Fradi-ultrák, de ezt is véleménynyilvánításnak tartja. „Közösen keressük a helyzet megoldását az Amnestyvel arra, hogy az ügy hogyan záruljon le, mert ez hosszú távon biztosan nem használ senkinek” - mondta.

Ma reggelre szimplán barna színű lett a pad.

A helyszínen sétáló kollégánk azt mondja, a pad nem nyilatkozott arról, hogy milyen színben érezte magát jobban, de megviseltnek tűnt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.