Áder elmondta, miről beszélt Ferenc pápával
A köztársasági elnök ötödször találkozott a szentatyával.
A köztársasági elnök ötödször találkozott a szentatyával.
A főpolgármester reagált a kormányfő szombati közleményére.
Tóth Csaba állítja, minden rendben a vagyonnyilatkozatával.
A Jobbik elnöke egy félmilliárdot érő, alapítványi tulajdonba rejtett gyártelep miatt kéri az Országos Előválasztási Bizottság fellépését.
A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója 86 éves volt.
Egy a Tabán moziban tartott keresztény filmfesztivál programjából vetették ki a szivárványcsaládról szóló filmet.
A teológus szónok szerint a keresztényeknek tiltakozniuk kellene a kormány kirekesztő politikája ellen.
Az ellenzéki pártok vezetői közös közleményben üzenik: Stop, Orbán!
Az eset még délelőtt történt, a garázdát elfogták a rendőrök.
Szerinte miután az egyetem épületében tartottak konferenciát, nem igaz, hogy ellehetetlenítették a működését.
Több lépcsőből álló visszaélésről beszél az Országos Előválasztási Bizottság, inkább leállították a rendszert. A személyes és az online szavazás is szünetel.
A Magyar Falu Programból a kistelepülések vezetői, rokonai és cégeik is nyugodtan kaphatnak majd támogatásokat.