Háromezren voltak a Pécs Pride-on, 130-an tüntettek ellene

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 18.

Belpol

A teológus szónok szerint a keresztényeknek tiltakozniuk kellene a kormány kirekesztő politikája ellen.

A szervezők szerint háromezernél is többen vehettek részt az első Pécs Pride-on, amely probléma nélkül lezajlott. A Pécsma.hu tudósítása szerint „a rendezvény bírálói és ellenzői által vizionált provokatív, megbotránkoztató elemek teljesen hiányoztak a felvonulásról, ami békés és jó hangulatú volt”, csak néhány bámészkodó kiabálta oda a menetnek a Széchenyi téren, hogy „buzibár”.

A felvonulást követő gyűlésen többen is felszólaltak. Perintfalvi Rita teológus arról beszélt, a keresztényeknek is fel kellene szólalniuk amiatt, hogy egy magát kereszténynek beállító kormány kirekeszti az LMBTQ-embereket. Ferenc pápa azt vallja, Isten és Jézus a kirekesztetteket szereti, a teológus szerint azonban a magyar miniszterelnök, mint pénteki rádióinterjújából kiderült, nem értette, amit az egyházfő mond; aki gyűlöletet kelt, nem érti a kereszténység lényegét. Pálné Kovács Ilona jogász, politológus arra emlékeztetett, hogy a francia forradalom eszméi, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség veszélyben vannak, ezért fontos az SZFE, a CEU és a pride ügye. Azt tapasztalja, hogy a kormány propagandája miatt Pécsen is a zsigerekbe hatol a gyűlölködés: „azért vagyok itt, hogy együtt maradhassunk, hogy érezze a fiam és társai, hogy nincsenek egyedül.” 

A rendezvény megszervezése ellen a napokban plakátokon tiltakozott a Mi Hazánk.

 

A Pécs Pride ellen szervezett tüntetésen a rendőrség becslése szerint végül mindössze 130-an jelentek meg, míg Kővári János kormánypárti önkormányzati képviselő délelőtti rendezvényén, amely hangsúlyozottan a pride-ra reagált, mintegy százan.

A leadkép forrása: Pécsma.hu 

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

"És zene mindörökké. Az mindig velem van"

  • Artner Sisso

Mit csinál ma a bő negyven éve létrejött Kampec Dolores zenekar? Például szombaton este koncertezik a Hunniában. Az együttes énekesét, Kenderesi Gabi előadóművészt, zeneszerzőt múltról és jelenről, buddhizmusról és zenéről kérdeztük.