Magyar Lapkiadók Egyesülete: adjon a kormány magyarázatot a Pegasus-botrányra
Problémás, hogy nem lehet pontosan tudni, Magyarországon mennyi és milyen eszközökkel lebonyolított telefonlehallgatást hajtanak végre.
Problémás, hogy nem lehet pontosan tudni, Magyarországon mennyi és milyen eszközökkel lebonyolított telefonlehallgatást hajtanak végre.
Az általa felügyelt Információs Hivatalt kérte fel erre.
A Fidesz szerint nem indokolt az ülés összehívása.
Bánáti János és Gémesi György is 2018-ban került célkeresztbe.
Tagadja a vádakat és rágalmazási per indítását tervezi.
A szervezet szerint a magyar újságírók megfigyelése elfogadhatatlan és törvénysértő.
Egyelőre eléggé elbagatellizálja az ügyet a kormány.
Az Oroszországban élő egykori hírszerző szerint a megfigyelési botrány az év sztorija.
Igazságügyi miniszterünk esete a Le Monde-dal.
Minél előbb el kell kezdeni azoknak az oltását, akiknek nincs, vagy alig kimutatható a védettségük. Duda Ernő virológust, a Szegedi Tudományegyetem tanárát kérdeztük.
Ha távol maradnak a Fidesz-KDNP képviselői, nem lesz érdemi ülés.