Magyar Lapkiadók Egyesülete: adjon a kormány magyarázatot a Pegasus-botrányra

Belpol

Problémás, hogy nem lehet pontosan tudni, Magyarországon mennyi és milyen eszközökkel lebonyolított telefonlehallgatást hajtanak végre.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a MÚOSZ-hoz hasonlóan közleményben reagált a vasárnap kirobbant megfigyelési botrányra.

Mint írják megdöbbenéssel értesültek a Direkt 36 oknyomozó portálon megjelent cikkben szereplő állításokról, miszerint Magyarországon évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek, közöttük újságírók, fotósok, oknyomozó újságírók, ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. – fogalmaznak.

Az Egyesület azt írja: tekintettel az igencsak laza magyar szabályozásra, nem lehet pontosan tudni, hogy Magyarországon egy évben mennyi és milyen eszközökkel lebonyolított  telefon lehallgatást hajtanak végre, ráadásul a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Terrorelhárítás (TEK) esetében e két szervezetnek nincs szüksége bírósági engedélyre, az ő esetükben a lehallgatást az igazságügyekért felelős miniszter hozzájárulása teszi lehetővé.

Problémásnak tartják azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló törvénysértések elbizonytalanítják mind az újságírót, mind az információforrásokat, illetve teljes mértékben kiüresítik a törvények biztosította forrásvédelmi paragrafusokat. Márpedig az újságírói munka, különösen az oknyomozói újságírás egyik legfontosabb alappillére a forrásvédelem. - fogalmaznak.

Magyarország Alaptörvényében deklarált demokratikus alapérték a szólásszabadság, a sajtószabadság, ezért a Magyar Lapkiadók Egyesülete álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy állami szervek olyan módszerekkel végezzenek titkos lehallgatásokat, melyek mind az Alaptörvényt és valamennyi egyéb ebből eredeztetett törvény megsértői lehetnek. – olvasható a közleményben.

Elvárjuk a Kormánytól, hogy mielőbb adjon nyilvános és minden részletre kiterjedő magyarázatot a történtekre, amennyiben azok igazak, vagy dokumentumokkal alátámasztva adjon hiteles cáfolatot.

– zárják soraikat.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.