Szijjártó vizsgálatot rendelt el, hogy megtudja milyen külföldi titkosszolgálatok állhatnak a megfigyelési botrány mögött

  • narancs.hu
  • 2021. július 19.

Belpol

Az általa felügyelt Információs Hivatalt kérte fel erre.

Szijjártó Péter is kénytelen volt megtörni hallgatását a vasárnap este kirobbant megfigyelési botrányról, a külügyminisztert Komáromban tartott sajtótájékoztatóján kérdezte a Telex.  A portál arra volt kíváncsi, hogy vásárolt-e a kormány az izraeli Pegasus kémprogramból

„Erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről semmilyen információval nem rendelkezem”

– kezdte a miniszter válaszát Szijjártó, majd közölte, hétfőn reggel megkérdezte az egyetlen általa felügyelt szolgálatot, az Információs Hivatalt, amelynek a vezetője arról tájékoztatta, hogy ebben az ügyben nem folytattak együttműködést sem az izraeli, sem más szolgálatokkal, a szóban forgó szoftvert nem használják, rá vonatkozó megállapodást nem kötöttek. – írja a portál.

Ha a parlament nemzetbiztonsági bizottsága úgy dönt, hogy ebben az ügyben szükséges ülés összehívása, akkor az Információs Hivatal vezetője ott lesz, és elmondja ugyanezt a választ.

„Hogy ebből fakadóan lehet-e bármilyen felelőssége vagy hatásköre az IH-nak… kértem az IH főigazgatóját, hogy legyen kedves ezt a kérdést áttekinteni:

milyen titkosszolgálati érdekek állhatnak ezen információk mögött? Milyen titkosszolgálati érdekek amögött, ha ez valóban megtörtént, kinek az utasítására, kinek az érdekében, ha meg nem történt meg, akkor milyen titkosszolgálatok koordinációjával került sor egy ilyen nemzetközi kommunikációs akcióra?”

– mondta Szijjártó.

Közben az már biztos, hogy egyelőre a nemzetbiztonsági bizottság nem tudja megtartani az ellenzéki képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülést, ugyanis a kormánypárti politikus nem hajlandóak azon résztvenni, és mivel ők vannak többségben, távolmaradásukkal megakadályozzák az ülést.

Szijjártó arra a kérdésre, hogy az IH vajon jól végzi-e a munkáját, ha egy ilyen ügy a sajtóból derül ki, úgy reagált, a jogszabályok világosan rendelkeznek, melyik szolgálatnak mi a feladata, ezen túl nem végezhetnek feladatokat. Ezért kérte az IH vezetőit, nézzék meg, kell-e lépéseket tenniük.

A Telex munkatársa azt is szerette volna megtudni, hogy az ügy napirendre kerül-e a következő kormányülésen, és kinek állhatott érdekében, hogy a magyar kormánnyal szemben kritikus újságírókat, ellenzéki politikusokat és közszereplőket figyeltessen meg a Pegasus segítségével.

A miniszter válaszában közölte: találgatásokba nem szeretne belemenni,

amikor pedig azt mondja, hogy nincs tudomása valamiről, akkor kormányzati álláspontot közöl, magyarán a kormánynak nincs tudomása ilyen típusú adatgyűjtésről.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.