BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

Belpol

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A fővárosi cégek szakszervezetei megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése. Ha leáll a főváros tömegközlekedése, az ország gazdasága három napon belül lebénul – mondja az érdekképviselet elnöke.

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délután jelentette be, hogy szerinte hivatali visszaélés történt, amikor az államkincstár aznap 10,2 milliárd forintot inkasszózott a főváros számlájáról. Budapest ideiglenes intézkedési kérelmet is benyújt, jogvédelemet kérve, illetve feljelentést tesz az ügyben, és bírósági úton keresztül próbálják elérni, hogy a főváros visszakapja a pénzt. A főpolgármester egészen drámai forgatókönyvekről beszélt a BKK működésével kapcsolatban abban az esetben, ha további 50 milliárdot kell befizetniük a központi költségvetésbe.

Az elvont pénz hiánya azonnal jelentkezik a főváros költségvetésében, ezért három fővárosi cégnek nem tudnak kifizetni 9 milliárd forintot az inkasszó miatt: a Budapesti Közműveknek, a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) és a díszkivilágításért felelő BDK-nak. Szeptemberig elhalasztják a beruházásokkal kapcsolatos kifizetéseket, és ami ennél is jobban érdekli a fővárosi önkormányzat cégeinek munkavállalóit: a nettó fizetésüket utalni fogják, de a járulékokat nem fizetik be, legalábbis egyelőre. A főpolgármester beszélt arról, hogy leállítják a BKK kifizetéseit, ami azért lényeges, mert a BKK mint belső szolgáltatóját havonta fizet a BKV szolgáltatásaiért. De van külső szolgáltója, az Arriva, ami a buszjáratok egyharmadát közlekedteti a fővárosban. Ha ezeket is leállítják, se a BKV, se az Arriva nem tudná ellátni feladatait.

A főpolgármester bejelentése után a BKV megbízott vezérigazgatója célszerűnek látta külön is megnyugtatni a cég dolgozóit arról, hogy fizetésüket biztosan megkapjá – derült ki a Magyar Narancs birtokába került belső körlevéből.  „Kedves Kollégák! Sok bizonytalanság övezi most a fővárosi vállalatok működését, a politikai csatatér közepén találtuk magunkat. Ma a főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Főváros pénzügyi helyzetéről, arról, hogy 10,2 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást vontak le Budapest számlájáról. Aki látta a közvetítést, vagy olvasta már az erről szóló híreket, tudja, a jelenlegi súlyos pénzhiányos helyzetben a városvezetés elsődleges célja, hogy a Budapest Család mintegy 27 ezer munkavállalója minden körülmény között megkapja a fizetését.

Miután egyeztettem a Fővárossal, szeretnék én is mindenkit megnyugtatni, hogy a munkabérek és a juttatások kifizetése nincs veszélyben”

– írta csütörök délután kiadott levelében Takács Péter, aki ebben a helyzetben mindenkitől türelmet és kitartást kért. „A BKV stratégiailag kiemelt, alapvető szolgáltatást nyújtó cég, amelynek stabilitása kulcsfontosságú a budapestiek számára. Én minden fontos információról haladéktalanul tájékoztatlak Benneteket” – tette hozzá.

A körlevélnek nem sikerült eloszlatni a kétségeket: a BKV és BKK dolgozóit képviselő szakszervezetek, a fővárosi önkormányzat nagy cégeinek érdekképviseleteivel egyeztetésbe kezdtek. Arra készülnek fel, ha a főváros fizetésképtelenség esetén nem tudja utalni a dolgozók bérét, és fedezni a működési költségeit, a nyomásgyakorlás milyen fokozatait alkalmazzák. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke lapunknak azt mondta, a munkabérek júniusra garantált kifizetése csak hetekre jelenthet megoldást. „A működés fenntartásához és a következő havi fizetések teljesítéséhez heteken belül el fog fogyni a forrás, kevesebb mint egy hónap alatt. Ahhoz, hogy júliusban is legyen tömegközlekedés Budapesten, mindenképpen valamilyen bevételi forráshoz kell jutnia a fővárosnak”. Úgy látja, a jelenlegi bizonytalan helyzet a sztrájknál is veszélyesebb, mert ha a munkavállalók azt élik át, hogy nem biztosított a jövőjük, rövidesen megkezdődik az elvándorlás. Ami, ha bekövetkezik, pótolhatatlan veszteséget, szakemberhiányt fog okozni a BKV-ban: visszaszerezni őket lehetetlen, miközben jelenleg egyáltalán nem vonzó munkahely a közlekedési vállalat. Gulyás Attila azt emelte ki, ha

a fővárosi közlekedése leáll, a teljes magyarországi gazdaság három napon belül lebénul.

„Nyilván a kialakult helyzetet a szakszervezetek nem nézik és nem is nézhetik tétlenül, mindent meg kell tenniük a munkahelyek megtartása érdekében” – közölte a VTDSZSZ elnöke. A fővárosi cégek szakszervezeti a jövő hét elején közmenyében reagálnak a történtekre: céljuk elkerülni a sztrájkot, de nem zárják ki, hogy kialakulhat olyan kényszerhelyzet, amely miatt a végső nyomásgyakorló eszközt kell alkalmazniuk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.