"A gyilkossági hullám ismét erőre kap" - A lengyelek Nagy Imre és társai kivégzéséről

szerző
Tischler János
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1958 júniusában a lengyel emberek mély megdöbbenéssel és felháborodással vették tudomásul Nagy Imre és társai kivégzésének hírét. Lengyelország amúgy is különleges szerepet játszott az 1956-os magyar forradalomban, a társadalom - a hatóságok csendes asszisztálásával - elsőként sietett "harcoló magyar testvérei" megsegítésére, és az általa küldött vér-, gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányok a legnagyobb segítséget jelentették a forradalom napjaiban. Az egész országot átfogó segélymozgalom mellett a lengyelek gyűléseken is kifejezték szolidaritásukat a magyarokkal, számos városban pedig magyar zászló lengett.

false

 

Fotó: MTI

A Wladyslaw Gomulka-féle pártvezetés - amely a kulisszák mögött maga sem értett egyet a halálos ítéletekkel, ugyanakkor hivatalosan nem helyezkedhetett szembe a Szovjetunió vezette kommunista tábor többségi véleményével - célszerűnek látta, hogy felmérje, miként reagáltak a lengyelek a magyarországi kivégzésekre. A szorgos belügyi funkcionáriusok a különféle városi és vajdasági pártbizottságokkal karöltve nekiláttak a munkának, s összességében egy négy részből álló, közel 25 oldalas jelentést tettek le a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető testületei, a Politikai Bizottság és a Titkárság asztalára, amelyből kiderült, hogy továbbra is élő a lengyelek körében a magyar forradalom emlékezete. Az 1958. június 19-én és 20-án készült első és második részből közöljük az alábbi válogatást.

Tájékoztató a Nagy Imre-ügyben hozott ítélet visszhangjáról

Katowice A mai sajtóban közzétett közleményt Nagy Imre és társai peréről és kivégzéséről élénken kommentálják Sziléziában. Az első információk alapján - amelyek a sziléziai lakosság reakciójáról rendelkezésünkre állnak - a vélemények a következőképpen összegezhetők:

1. Az emberek általában már magának a pernek a tényén meglepődtek, hiszen mindenfelé emlékeznek arra, hogy a magyarországi események után voltak olyan megnyilatkozások, melyek szerint nem kerül sor Nagy Imre és csoportjának perére. Ezenkívül az embereket meglepte, hogy a per lefolyását szigorúan titokban tartották, és hogy az ítéleteket gyorsan végrehajtották.

2. A pert és az ítéletet a személyi kultusz időszakából ismert klasszikus módszerek alkalmazásaként határozzák meg - vagyis ki kell végezni azokat az embereket, akikkel szemben félelmet éreznek. Nagy Imre kivégzésének hírét Szilézia lakosságának a politika iránt érdeklődő többsége helytelenítve fogadta. A munkások között elég gyakran lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy ez "disznóság", "a törvényesség megsértése" stb.

3. Leszögezik (ezt már valószínűleg a nyugati rádióadások műsorainak hatásaként), hogy Nagy Imre és társai kivégzése bonyodalmakat idézhet elő a nemzetközi színtéren, különösen a Szovjetunió számára, hiszen a per egyik eleme annak a folyamatnak, amelyben a Szovjetunió rendszeresen beavatkozik Magyarország belügyeibe.

Az egyes társadalmi csoportokban tapasztalható további visszhangokról és véleményekről a következő napokban adunk tájékoztatást.

Lódz A Nagy Imre és társai ügyében hozott ítéletet a lódzi újságok közlemény formájában hozták nyilvánosságra, minden megjegyzés és kommentár nélkül. Ennek ellenére ez a hír számos megjegyzést váltott ki, amelyek valamennyi társadalmi csoport körében egybehangzóak: "Ezt a gaztettet olyan módon hajtották végre, mint azokban az időkben, amelyeket az SZKP 20. kongresszusa a legélesebb módon elítélt."

A tudósok, irodalmárok és újságírók, akikkel itt elbeszélgettem, az ítéletet és annak végrehajtását - az ő kifejezésükkel élve - "titkos vésztörvényszéki gyilkosságnak" tartják, amely nem az erőről, hanem a gyengeségről tanúskodik.

"Ez egy olyan esemény - mondta nekem egy lódzi jogászprofesszor -, amely nemzetközi viszonylatban sokkal több kárt fog okozni a szocializmus ügyének, mint a személyi kultusz idején elkövetett gyilkosságok nyilvánosságra kerülése. Még abban az esetben is, ha Nagy Imre valóban gonosztevő és áruló lett volna, a politikai szempontokra tekintettel akkor sem kellett volna egy ilyen lépést megtenni."

A lódzi gyárak munkásai nyilvánosan nemigen beszélnek az ítéletről. Mindazonáltal beszélgetéseikben leszögezik, hogy ez az ítélet ismételten hatalmas hiba. Az a bíróság, amely ilyen ítéletet hozott, és az a hatalom, amelyik ezt helyeselte, gaztettet követett el. A magyar nemzet nem tudja majd nekik ezt elfelejteni.

"Ez szégyen, amelyik a magyar kommunisták és Hruscsov fejére is száll, akinek bizonyára a legdöntőbb szava volt ebben az ügyben" - mondta nekem a Marchlewski-gyár egyik dolgozója.

Egyetlenegy emberrel sem találkoztam a tíz-egynéhány beszélgetőpartnerem és Lódz, valamint Rawa Mazowiecka pártfunkcionáriusai között, akik az ítélet helyességét vagy szükségességét elismerték volna.

Wroclaw A Nagy Imre és társai kivégzéséről szóló közlemény megrendítő hatással volt a wroclawi értelmiségi körökre. Beszélgetések alapján (minden megnyilatkozás élesen elítéli a kivégzés tényét) megállapítható, hogy általános az a vélemény, amely a kivégzést gaztettként és a világ közvéleményének újabb kihívásaként értékeli.

Íme néhány jellegzetes megnyilatkozás:

A műszaki egyetem egy tanársegédje szerint: "Ez gaztett. Ha ez hazaárulás lett volna, akkor ezt a tényt meg lehetne magyarázni. De az, amit vádként Nagy Imre ellen hoztak fel, nem jelent alapot egy ilyen ítélethez. Lehetett volna őt és társait internálni, lehetetlenné tenni politikai tevékenységüket - mert hiszen ez volt a cél -, nem pedig kivégezni őket. Annál is kevésbé, mert ők nem egyszerű emberek voltak, némelyik közülük parlamenti képviselő, és ezen az alapon mindenképpen megillette volna őket a képviselői mentelmi jog."

Egy jogászhallgató: "Ez gyilkosság, amit semmilyen szempontból nem lehet megmagyarázni. Az a gyanúm, hogy már régen kivégezték őket, lehetséges, hogy bírósági tárgyalás nélkül, és most csak nyilvánosságra hozták a közleményt. Magyarországon újra visszatértek a régi sztálinista módszerekhez, teljesen figyelmen kívül hagyva nemcsak a magyar nemzet, hanem az egész világ közvéleményét."

Egy doktornő: "Nagy Imre kivégzésének ténye az alapvető humanitárius alapelvek brutális megsértése. Mi célból tették közzé ezt a közleményt? Valószínűleg kegyetlen figyelmeztetés ez két irányba - Tito és Gomulka címére. És ez a figyelmeztetés a Szovjetunióból jön, mert csak a Szovjetunió lehetett Nagy Imre és társai kivégzésének kezdeményezője."

Csaknem minden megnyilatkozásban aláhúzzák a Szovjetunió szerepét Nagy Imre kivégzésében. Nemcsak a humanitárius alapelvek, hanem a nemzetközi jog megsértéséről is beszélnek, hiszen Maléter Pált a tárgyalások során tartóztatták le, Nagy Imrét pedig akkor, amikor garancia ellenében elhagyta a jugoszláv követséget.

Lublin A Magyar Népköztársaság Igazságügyi Minisztériumának közleménye Nagy Imre és csoportja peréről véleménynyilvánításra késztette Lublin és a lublini vajdaság lakosait. A történtekről különösen sok a bizonytalanság az értelmiségi körökben. Lublin bizonyos foglalkozási csoportjai - mint a hivatalnokok, a kultúra, a művészet és a tudomány dolgozói, a műszaki értelmiség - zöme egyetért a per kifejezetten negatív megítélésében.

Szinte bármelyik, erről a témáról kezdeményezett beszélgetésben érződik a teljes meglepődés. Emellett emlékeztetnek Kádár nyilatkozataira, amelyekben néhányszor leszögezte, hogy nem lesz Nagy Imre-per.

Kulturális és tudományos körökben (felsőfokú tanintézetekben és színházakban) hangsúlyozzák, hogy ez a lépés kifejezett visszatérés az ún. boszorkányperek időszakához. Emellett felvetik azt a kérdést, ha már elítélték Nagy Imrét és csoportját, akkor miért nem indítottak eddig pert Rákosi és Gerő ellen is, akik a fő felelősséget viselik a magyarországi eseményekért. Továbbá, hogy a közvélemény előtt titokban tartották Nagy Imre perét. Ezzel kapcsolatban arról beszélnek, hogy a magyar hatóságok tartottak az újabb zavargásoktól az országban, valamint más államok tiltakozási akcióitól. Emellett ezekben a körökben meg vannak győződve arról, hogy a lengyel párt- és kormányküldöttség (1958. májusi - T. J.) magyarországi látogatása idején a Nagy Imre és csoportja elleni per lefolytatásának ügye a kölcsönös megbeszélések témája volt, és a mi delegációnk kifejezte ellenkezését ebben a kérdésben. A lublini felsőfokú tanintézetek hallgatói azon a véleményen vannak, hogy a Nagy Imre-per a magyarországi "véres diktatúra" folytatása és kiéleződése, valamint a klasszikus sztálinista módszerekhez való visszatérés.

Az egyetemi hallgatókkal folytatott beszélgetésekből egyértelműen kiderül a Nagy Imre iránti nagy szimpátia és az erős felháborodás a halálos ítélet meghozatala és végrehajtása miatt. "Ilyen módon nem lehet elintézni a politikai leszámolásokat - mondják egyetemi körökben. - Kormányunk és pártunk miért nem szánja rá magát, hogy tiltakozásának hangot adjon, hiszen nálunk az ilyen típusú módszerekkel már felhagytak, és éles kritikával illették ezeket." Egyidejűleg remélik, hogy a közeli jövőben bekövetkezik majd Nagy Imre és mások posztumusz rehabilitációja, mint ahogy ez már megtörtént számos korábbi per után - és hogy ki az igazán bűnös, azt majd csak a történelem fogja megítélni. (...)

Poznan Néhány ipari üzemben - a párizsi kommünről elnevezett pozna–i ruhaipari üzemekben és a városi közlekedési vállalatnál "egyperces csenddel" adóztak a kivégzettek emlékének minden egyes üzemrészleg munkásai. Ezek és más üzemek - különösen pedig a vasúti járműjavító üzemek - munkásai beszélgetéseikben sem titkolják felháborodásukat. Ez az egységes vélemény mind a párttagok, mind a pártonkívüliek között. Sok munkás, pártaktivista úgy véli, hogy az ítéletnek kifejezetten diverziós jellege van, amely a nemzetközi munkásmozgalomra irányul. Azt beszélik, hogy "valakinek" érdekében kell álljon a kommunista és a szocialista pártok konszolidációjának megnehezítése. (...)

Szczecin Az emberek meglepődtek, a hír letaglózta őket. A munkásokat (hajógyári munkásokkal és kohászokkal beszélgettem) megdöbbentette az ítélet. Nemegyszer hallottam az ismerős munkásoktól, hogy Nagy Imrét és társait már régen meggyilkolták. Ennek ellenére, a közlemény nyilvánosságra hozatala mély benyomást gyakorolt rájuk. "A gyilkossági hullám ismét erőre kap - mondta egy kohász. - 1956 októbere után életre hívták nálunk a munkástanácsokat, most megszüntették őket, hadat üzentek Titónak, a jó magyar elvtársakat meggyilkolták, hát miben reménykedhetünk a jövőre nézve?" Az emberek nem szívesen állnak szóba ismeretlen emberrel, jóllehet csoportosan sokat beszélnek. Egy ismerős hajógyári munkás mondta nekem, hogy semmi értelme sincs politizálni, mivel a demokráciát Nagy Imrével együtt meggyilkolták, így hallgatni kell, és csak a gyomorral törődni. "Talán mindezek miatt kilépek a pártból, vagy igyekszem, hogy passzivitás miatt kizárjanak. Hiszen nem sok hiányzott, és a mi Gomulkánkat is ilyen kegyetlenül elintézték volna, mint Nagy Imrét." Egy másik öreg munkás csak legyintett a kezével: "Elhittem a 20. kongresszus után, hogy valami megváltozik pártunkban, de most látom, hogy a kommunista párt és az igazság, az két teljesen különböző dolog. Higgyétek el nekem, most szégyellem magam a pártonkívüliek előtt." (...)

Krakkó Az értelmiség - a felsőfokú tanintézetek professzorai, az ipari üzemek mérnökei, az irodalmárok és az újságírók - fel vannak háborodva a módszertől, ahogyan ezt az ügyet kezelték. Elég nyíltan beszélnek arról, hogy ez a múlt időszakban a Szovjetunióban és a népi demokrácia más országaiban elkövetett sztálinista tisztogatások legrosszabb időszakára emlékeztet.

Mai programok
Általánosan együtt éreznek a magyar nemzettel, mivel ott továbbra is egy szigorú rezsim uralkodik. Azt beszélik Krakkóban, ha Kádár biztosnak érezte volna magát, és bírta volna az egész nemzet támogatását, akkor nem kellett volna Nagy Imre fizikai megsemmisítéséhez menekülnie. Jelen pillanatban Nagy Imre a krakkói kávéházi társaságokban a magyar nemzet elnyomás alóli felszabadításának hőse és mártírja. Alkalomadtán vissza-visszatérnek a Jugoszláviával való konfliktushoz, eltöprengve azon, mi történt volna Titóval és munkatársaival, ha ők lemondtak volna a szocializmushoz vezető saját, szuverén útról. E két dologgal kapcsolatban elég gyakran lehet találkozni - főleg a munkások között - Hruscsovnak a szovjetunióbeli pozíciójára vonatkozó kétségekkel. Vajon nem gyengült-e meg ez a pozíció az utóbbi időben, és az SZKP Központi Bizottságában nem a kormányzás kemény módszereinek hívei jutottak-e szóhoz?

A szerző történész, az 56-os Intézet munkatársa.

szerző
Tischler János
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra