Péntek reggel 9 óra, gyerekek szaladgálnak az udvaron, jön a tanító néni, kezdődik a tanulás. Becsöngetés és osztály vigyázz! nincs, de még táblát és krétát sem látni a közelben. Van azonban hinta, trambulin, néhány rovarhotel és két csincsilla. A reggeli után a gyerekek levezetik az energiájukat, játszanak, ugrándoznak, aztán elkezdődik a papírrepülő-hajtogatás, de inkább az asztal alatt ülve, mert az kényelmesebb és viccesebb. A tanító néni nem akad fenn, leül a gyerekek mellé a földre.
Így indul egy átlagos reggel a Botanicon magántanulói csoportban; a kertben tanösvények, madáretetők vannak, vadszőlő, amelynek a levével festeni is lehet, az utca végén pedig már az erdő. A csoportban jelenleg két második osztályos fiú tanul, mindketten magántanulóként végezték el az első osztályt, mivel nehezen illeszkednek be nagyobb csoportokba – de minden érdekli őket. Ha megszokták a napi rutint, érkezhetnek az újabb csoporttagok.
Megtanulni tanulni
A tanulócsoport idén szeptemberben indult, mellette családi napközi üzemel 7 gyerekkel, kicsik és nagyok együtt játszanak. A Botanicon is egyike azon szerveződéseknek, ahol kiscsoportos keretek között, szabadon, alternatív módszerekkel tanulhatnak azok a gyerekek, akiknek a szülei úgy döntenek, inkább kivonják őket a közoktatásból.
„A lányom három évet járt a közoktatásba, nem volt gond vele, szépen haladt, de azt vettem észre rajta, hogy eltűnt belőle az a csillogó szemű, mindenre nyitott óvodás, aki azelőtt volt” – meséli egy szülő, akinek mára mindkét gyereke a Budapest Schoolba jár. „Le volt terhelve, iszonyú sok házit kapott, és ez konfliktust okozott, ahol a gyerek sérült. Otthon ugyanis más értékeket képviseltünk, mint az iskolában, nekem nem tetszett, hogy négy után jön haza és még órákig házit kell írnia – viszont ha nem csinálja meg, rajta csattan az ostor. Nem rendszeren kívüliek vagyunk, egyszerűen kiszorultunk a rendszerből.” Az édesanya a második gyereknek már a Budapest School egyik tanulócsoportját választotta, és a nagyobbikat is átvitte oda. Azt mondja, sokat változott, kinyílt, nagyon céltudatos és önálló.
A tanulócsoport diákjainak a magántanulói státuszt kell választani, szükség van tehát egy háttériskolára, amely befogadja őket. Ez nem mindig könnyű, hiszen a magántanulók után nem kap az iskola állami támogatást, de az adminisztrációs teher ugyanakkora, és félévente vizsgázni is kell a „rendes” iskolában. Erre a tanulócsoportban és otthon készülnek fel, a háttériskola kapcsolatban van a tanulócsoport tanáraival, így mindenki tisztában van a követelményekkel. Ezenkívül más szabály nincs, a tanulócsoporttól függ, milyen tanulási módszert követ, hány gyereket vesz fel és milyen foglalkozásokat tart. A legtöbb helyen nincs osztályzat, csak szöveges értékelés. „A tanulócsoportoknál kétféle motiváció van: vagy alternatív iskolátcsinálni, más irányt képviselni, mint a közoktatás, vagy valamilyen speciális igényű gyerek tanítását megoldani, hiszen nekik sokszor nem könnyű megfelelő helyet találni” – meséli Dobos Orsolya, az Alternatív és Magániskolák Egyesülete (AME) alternatív tagozatának vezetője. Azt mondja, nehéz pontos számot mondani, hány tanulócsoport létezik, ami biztos, hogy a magántanulók száma emelkedik, bár ebben benne vannak az élsportolók, a tartósan betegek, az ideiglenesen külföldön élők is – de ezzel együtt is érzékelhető a növekvő tendencia a tanulócsoportok számában.
Sok csoportot megkerestünk, több közülük csak idén szeptemberben indult, mint a pécsi Suliverzum is. Náluk jelenleg hét gyerek tanul első osztálytól egészen ötödikig, van köztük autista és tanulási nehézséggel küzdő is. Kilenctől délután 3-ig másfél órás blokkokban zajlanak a foglalkozások. „A feladatok nagy részét önállóan, párban, csoportban dolgozzák ki a gyerekek, ám az elsős diákok több egyéni odafigyelést igényelnek az első időszakban. Nem a hagyományos órakeretet követjük, ha a gyerekeknek szükségük van néhány perces feltöltődésre, lazításra, megtehetik a relax tevékenységek keretein belül: ez lehet buborékfújás, a taposógép használata, ami jó lehetőség a feszültség levezetésére is, vagy függőágyban hintázás. Az a tanító kreativitásától függ, mi mindent talál még ki” – meséli Valentinyi Veronika, a Suliverzum elindítója és a tanulócsoport tanítója. Ő nagyon fontosnak tartja, hogy a tanulás örömteli legyen, sokszor kooperatív feladatokkal, projektekkel és játékokkal igyekszik megragadni a gyerekek érdeklődését, ahogy az is fontos, hogy mindenki megtanuljon célokat kitűzni maga elé, felelősséget vállalni. „Három gyerek a közoktatásból érkezett hozzánk, ami meg is látszik az önbizalmukon. Az egyik kislány szerint a tanulás egyenlő a magolással. Nagy sikerként könyveltem el, hogy amikor az őskorról tanultunk, otthon keresett egy filmet az interneten és megnézte, mert nagyon érdekelte a téma.”
Bár működésüket tekintve a tanulócsoportok igen hasonlóak, a módszerek mindenhol mások. Van, ahol jógával és meditációval dobják fel a hétköznapokat, esetleg néptáncórákat vagy űrszakkört tartanak, néhol megkérik a szülőket, tanítsanak valamit a saját szakmájukról, máshol projektekkel haladnak. A mozgásfejlesztés és a nyelvtanulás a legtöbb helyen központi elem, ahogy a Nemzeti alaptantervet (NAT) is sokan követik, hiszen a gyerekeknek vizsgázniuk kell – a tananyag felépítése, sorrendje és a módszer viszont mindig változó. A pócsmegyeri Malom-Alom tanulócsoport a demokratikus nevelésben hisz: 15 gyerekkel indultak három éve, jelenleg 24-en járnak hozzájuk 1–5. osztályig. Mindannyian együtt tanulnak. „Mi nem tanítunk – mondja Ginterné Csorba Zsuzsanna, a csoport alapítója –, hanem a tanulást segítjük elő, a gyerek érdeklődése mentén haladunk, sokféle dolgot kínálunk neki, azt választja, ami igazán érdekli. Kis csoportokban, párokban dolgozunk, ahogy a gyerek igényli, nincsenek tanórák, van viszont szabad tér, ahol a természetes gyermeki mozgásnak teret hagyunk.” Nyolc gyerekre jut egy felnőtt, van tanító és tanár, óvodapedagógus és bábművész köztük. A gyerekek között van figyelemzavarral küzdő, Asperger-szindrómás, van, aki a mozgásban van egy kicsit elmaradva. „A gyerekek nagyjából egynegyede olyan, akit a közoktatásban saját nevelési igényűnek (SNI) mondanának. Nálunk bizalommal teli, nyugodt légkör várja őket, ami sokszor elég ezeknek a gyerekeknek ahhoz, hogy speciális segítség nélkül is szépen fejlődjenek. Ha pluszterápiára van szükség, arról a szülők gondoskodnak.”
Menekülés a közoktatásból
A szülők egyébként is nagy szerepet játszanak a tanulócsoportok életében. Bár nem várják el tőlük, sokan segítenek például a kirándulásokra való szállításban, egy-egy helyiség kifestésében, szervezési feladatokban. „Van, aki csak behozza a gyerekét, és megbeszéli a tanítókkal, tanárokkal, mik a célok és irányok, aztán van olyan, mint én, aki folyamatos visszajelzéseket adok, mi miért jó vagy nem jó, min kellene változtatni, mit javasolok egy-egy helyzet megoldására. Nekem ez fontos, de a lányom előző általános iskolájában nem voltak rám kíváncsiak. Itt viszont elgondolkodnak a felvetéseimen, válaszolnak vagy akár változtatnak is” – meséli az anya, akinek mindkét gyereke a Budapest Schoolba jár. A szülőknek van még egy feladata: az otthoni tanulás, gyakorlás. A tanulócsoportok ugyanis általában felkészítik a gyereket a félévi és év végi vizsgákra, de sokszor szükség van arra is, hogy a szülő otthon is gyakoroljon a gyerekkel.
Az általunk megkeresett tanulócsoportoknál elmondták, főként a középosztálybeli szülők választják gyerekeiknek ezt a tanulási formát. A tanulócsoportok jórészt a tandíjakból tartják fent magukat, a szerencsésebbeknek saját épületük van (kis csoportnál esetleg valamelyik tanár/diák lakásán gyűlnek össze), a legtöbb helyen azonban bérleményben működnek. A tandíjból állják a bérleti díjakat, a tanárok fizetését, az egyéb költségeket. Van, ahol sávos megoldással élnek, ez elsősorban a nagyobb létszámú csoportoknál elképzelhető és rentábilis, a kisebb csoportok fix havi díjat kérnek. Ezek 40–50 ezer forintnál kezdődnek és 120–140 ezer forintig terjednek. Van, ahol ösztöndíjas helyeket is meghirdetnek. „Nálunk van egy havi átlag összeg és három kategória: a támogató, a támogatott és az ösztöndíjas – meséli Kökényes Ágnes, a Budapest School P 10 nevű tanulócsoportjának egyik tanára –, mindig megkérdezzük a szülőket, mekkora összeggel tudnak hozzájárulni havonta. Aki megengedheti magának és fontos neki, hogy más családokat támogasson, többet, akár a havi átlag kétszeresét is adhatja, amiből aztán az ösztöndíjasokat fogadjuk. Jelenleg is van olyan, aki nem fizet.”
Hogy a tandíjas rendszer mennyire zárja ki azokat, akik rászorulók, vagy nem engedhetik meg maguknak akár a havi 40–50 ezer forintot sem a gyerekük általános iskolai tanulmányaira (a tanulócsoportok zöme általános iskolás gyerekeket fogad, kevesebb az, amelyik középiskolásokat is), arról Dobos Orsolya azt mondja: a probléma ugyanaz, mint a magániskoláknál. „Van egy réteg, amelyik alternatív megoldásokat keres az iskoláztatásra. Erre lehet a válasz egy magániskola vagy egy tanulócsoport. Mindkettő ugyanazokat a kérdéseket veti fel: például, hogy ezek az intézmények vagy csoportok mennyire nyitják az ollót az egyes társadalmi rétegek között. Az biztos, hogy nehéz megoldani, hogy ne legyen szociális szempontból diszkrimináció.”
A legtöbb csoportnál azonban igyekeznek a felvételikor minden társadalmi rétegből gyerekeket választani. Általánosnak mondható, hogy túljelentkezés van, a felvételi pedig hosszú folyamat, ahol szintén aktív szerepet játszanak a szülők. „Mi azt mondjuk – magyarázza Kökényesi Ágnes –, hogy nem gyerekeket, hanem családokat veszünk fel. Bemutatkozó videót kérünk tőlük, személyes találkozóra hívjuk őket, a gyerekeket pedig próbahétre. Azt nézzük, ki hogyan illeszkedik be a csoportba, milyen hatással van rá a csoport és másokra az ő jelenléte.” A legtöbb helyen hasonló a metódus: mielőtt felvesznek valakit, próbanapokon, heteken nézik meg, valóban neki való-e a tanulócsoport formája, s be tud-e illeszkedni a csoportba, illetve a többi gyerek is jól érzi-e magát vele.
„Ha jó a csoport, ha szakmailag is topon vannak, akik csinálják, akkor szuper tud lenni egy tanulócsoport” – mondja Rózsa Ildikó, a ReSuli tanulóközösségek hálózatának alapítója, aki maga is egy tanulócsoport, a Mars-program pedagógiai vezetője. „A kis csoportokban az egyéni figyelem maximális tud lenni, a gyerek pontosan azt kapja, amit kell és akar, sosem unatkozik, nincs olyan, hogy valami nem neki szól. Ha lemarad, vissza lehet lépni, lehet egyénileg haladni, nem érzi hátrányban magát. Szoros kapcsolatot lehet kialakítani a szülőkkel, a tanári autonómia határtalan, bármi megvalósítható, az adminisztráció pedig nem sok. Rengeteg önkéntessel dolgozunk, sokakat beszippant ez a munka és velünk maradnak, nagyon inspiráló közegek tudnak létrejönni.”
Rózsa Ildikó a ReSuli keretein belül közösséget épít és partnerséget alakít ki a tanulócsoportok között. „Nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, amiket papírra vetettünk, hogy fogódzót adjunk azoknak, akik belevágnak egy ilyen projektbe: összeszedtük azokat a dolgokat, amiket el lehet rontani, és megoldást kínáltunk, hogyan lehet elkerülni a hibákat.” Ebből először munkafüzetek, aztán workshopok alakultak, végül informális pedagógusképzővé nőtte ki magát. „Majd létrehoztuk a ReSuli-Partnerséget, ahol együttműködünk, mentorálást és konzultációs lehetőséget biztosítunk azoknak, akik most kezdik, vagy bármilyen kérdésük, ötletük van. Módszertani napokat szervezünk és találkozókat, ahol a tapasztalatcsere mellett közös programokon vesznek részt a tanulócsoport tagjai. Vagyis hálózatba szervezzük a tanulócsoportokat.”
| Hogy megy a vizsga? A tanulócsoportok elterjedése Magyarországon annyira új jelenség, hogy egyelőre az oktatáskutatás sem fedezte fel. Eggendorfer Noémi, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának mesterszakos hallgatója az otthon oktató családokról írta a szakdolgozatát. Az otthon oktatás a tanulócsoportnál tágabb fogalom, azok a szülők is ide tartoznak, akik teljesen egyedül oldják meg gyerekük oktatását. Igaz, Eggendorfer tapasztalatai szerint többnyire az ilyen családok között is van valamilyen kapcsolat, és ha tanulni nem is, azért kirándulni, játszani összejárnak. Ahogy népszerűbbé válik, bizonyos fokig intézményesül is az otthon oktatás, ebből lesznek a tanulócsoportok, ezekhez persze olyan családok is csatlakoznak, amelyek korábban nem próbálták az otthon oktatást. A téma kutatását megnehezíti, hogy a magántanulókon belül az adatsorokban nem lehet elkülöníteni azokat a tanulókat, akiket a szüleik kifejezetten saját kezdeményezésre, a közoktatással való elégedetlenség miatt vettek ki az iskolából (vagy eleve be sem íratták). A köznevelés információs rendszeréből nyert adatok alapján 2017-ben 7673 magántanuló volt Magyarországon, közülük Eggendorfer becslése szerint 500 és 1000 közé tehető az otthon oktató családok száma. Elkülöníthető adatok az ő iskolai eredményességükről sincsenek, az Oktatási Hivatal 2014-ben adott ki egy jelentést az összesmagántanulóról; ebből az derül ki, hogy a 2012-es év végi osztályozó vizsgán 59 százalékuk átment, 15 százalékuk megbukott, 26 százalékuk nem jelent meg. Ezt a statisztikát azonban nagyon lehúzzák azok a hátrányos helyzetű tanulók, akikkel az iskola nem tud vagy nem akar foglalkozni, így tulajdonképpen iskolai nyomásra lesznek magántanulók. Eggendorfer szerint a külföldi kutatások azt igazolják, hogy az otthon oktatott gyerekek eredményei az átlagosnál jobbak, és a szocializációjukkal sincs probléma. „Amerikában, ahol 30-40 éve jelen van ez a tanulási forma, kimutatták, hogy az otthon oktatott gyerekek jobb állampolgárokká válnak, nagyobb valószínűséggel szavaznak vagy vesznek részt önkéntes tevékenységekben.” Eggendorfer a kutatásai során Magyarországon is azt tapasztalta, hogy az otthon tanuló gyerekek bizonyítványa sokszor kitűnő, a legrosszabb esetben hármasokat, négyeseket tartalmaz az ötösök mellett. „Nálunk eddig egyetlen diákkal fordult elő, hogy matekból nem ment át elsőre az osztályozó vizsgán, de a pótvizsgát ő is teljesítette” – mondja Kökényesi Ágnes, a Budapest School tanulásszervezője. A tanulásszervezők feladata, hogy értékelési rendszerüket minél jobban összehangolják azoknak az iskoláknak a rendszerével, ahol a gyerekek félévente vizsgáznak. Ez a partnerintézményekkel könnyebb, mint azokkal az iskolákkal, amelyekkel nincs ilyen kapcsolatuk; egy partnerintézménynek számító alternatív iskola például harmadik évfolyamig külön vizsga nélkül elfogadja a Budapest School szöveges értékelését. A továbbtanulási sikerességet először jövőre tudják majd megítélni, sok hatodikosuk szeretné ugyanis hatosztályos gimnáziumban folytatni a tanulmányait. Rózsa Ildikó, a Mars-program pedagógiai vezetője azt mondja, a szülők és a befogadó háttériskola logikus elvárása a vizsgákra való felkészítés, ami a tanulócsoport eredményességének jó mutatója is. A Mars-program magántanuló-csoportban kidolgoztak egy úgynevezett vizsgaprotokollt, amit ajánlásként megfogalmaztak a ReSuli partnerprogram résztvevői felé is. „Célunk, hogy félévente normatív tesztekkel, de minél kevesebb felesleges stresszel mérjük fel a valós tudást. Ez szakmai és emberi kapcsolatok építésével érhető el. Tanulóink év közben is találkozhatnak a vizsgáztató tanárokkal. Havonta névre szóló borítékban kapjuk meg az aktuális tananyagot, tudáspróbákat: ezeket javítva visszakapjuk, majd konzultálunk a szülőkkel. Év végén próbavizsgát, éles vizsgát és javítóvizsgát is tartottunk a befogadó intézmény tanáraival” – mondja Rózsa Ildikó. Hozzáteszi, a vizsgaanyag a fenti folyamatokból áll össze, így senkit sem érhet, és nem is ér meglepetés. |
Így indul egy átlagos reggel a Botanicon magántanulói csoportban; a kertben tanösvények, madáretetők vannak, vadszőlő, amelynek a levével festeni is lehet, az utca végén pedig már az erdő. A csoportban jelenleg két második osztályos fiú tanul, mindketten magántanulóként végezték el az első osztályt, mivel nehezen illeszkednek be nagyobb csoportokba – de minden érdekli őket. Ha megszokták a napi rutint, érkezhetnek az újabb csoporttagok.
Megtanulni tanulni
A tanulócsoport idén szeptemberben indult, mellette családi napközi üzemel 7 gyerekkel, kicsik és nagyok együtt játszanak. A Botanicon is egyike azon szerveződéseknek, ahol kiscsoportos keretek között, szabadon, alternatív módszerekkel tanulhatnak azok a gyerekek, akiknek a szülei úgy döntenek, inkább kivonják őket a közoktatásból.
„A lányom három évet járt a közoktatásba, nem volt gond vele, szépen haladt, de azt vettem észre rajta, hogy eltűnt belőle az a csillogó szemű, mindenre nyitott óvodás, aki azelőtt volt” – meséli egy szülő, akinek mára mindkét gyereke a Budapest Schoolba jár. „Le volt terhelve, iszonyú sok házit kapott, és ez konfliktust okozott, ahol a gyerek sérült. Otthon ugyanis más értékeket képviseltünk, mint az iskolában, nekem nem tetszett, hogy négy után jön haza és még órákig házit kell írnia – viszont ha nem csinálja meg, rajta csattan az ostor. Nem rendszeren kívüliek vagyunk, egyszerűen kiszorultunk a rendszerből.” Az édesanya a második gyereknek már a Budapest School egyik tanulócsoportját választotta, és a nagyobbikat is átvitte oda. Azt mondja, sokat változott, kinyílt, nagyon céltudatos és önálló.
A tanulócsoport diákjainak a magántanulói státuszt kell választani, szükség van tehát egy háttériskolára, amely befogadja őket. Ez nem mindig könnyű, hiszen a magántanulók után nem kap az iskola állami támogatást, de az adminisztrációs teher ugyanakkora, és félévente vizsgázni is kell a „rendes” iskolában. Erre a tanulócsoportban és otthon készülnek fel, a háttériskola kapcsolatban van a tanulócsoport tanáraival, így mindenki tisztában van a követelményekkel. Ezenkívül más szabály nincs, a tanulócsoporttól függ, milyen tanulási módszert követ, hány gyereket vesz fel és milyen foglalkozásokat tart. A legtöbb helyen nincs osztályzat, csak szöveges értékelés. „A tanulócsoportoknál kétféle motiváció van: vagy alternatív iskolátcsinálni, más irányt képviselni, mint a közoktatás, vagy valamilyen speciális igényű gyerek tanítását megoldani, hiszen nekik sokszor nem könnyű megfelelő helyet találni” – meséli Dobos Orsolya, az Alternatív és Magániskolák Egyesülete (AME) alternatív tagozatának vezetője. Azt mondja, nehéz pontos számot mondani, hány tanulócsoport létezik, ami biztos, hogy a magántanulók száma emelkedik, bár ebben benne vannak az élsportolók, a tartósan betegek, az ideiglenesen külföldön élők is – de ezzel együtt is érzékelhető a növekvő tendencia a tanulócsoportok számában.
Sok csoportot megkerestünk, több közülük csak idén szeptemberben indult, mint a pécsi Suliverzum is. Náluk jelenleg hét gyerek tanul első osztálytól egészen ötödikig, van köztük autista és tanulási nehézséggel küzdő is. Kilenctől délután 3-ig másfél órás blokkokban zajlanak a foglalkozások. „A feladatok nagy részét önállóan, párban, csoportban dolgozzák ki a gyerekek, ám az elsős diákok több egyéni odafigyelést igényelnek az első időszakban. Nem a hagyományos órakeretet követjük, ha a gyerekeknek szükségük van néhány perces feltöltődésre, lazításra, megtehetik a relax tevékenységek keretein belül: ez lehet buborékfújás, a taposógép használata, ami jó lehetőség a feszültség levezetésére is, vagy függőágyban hintázás. Az a tanító kreativitásától függ, mi mindent talál még ki” – meséli Valentinyi Veronika, a Suliverzum elindítója és a tanulócsoport tanítója. Ő nagyon fontosnak tartja, hogy a tanulás örömteli legyen, sokszor kooperatív feladatokkal, projektekkel és játékokkal igyekszik megragadni a gyerekek érdeklődését, ahogy az is fontos, hogy mindenki megtanuljon célokat kitűzni maga elé, felelősséget vállalni. „Három gyerek a közoktatásból érkezett hozzánk, ami meg is látszik az önbizalmukon. Az egyik kislány szerint a tanulás egyenlő a magolással. Nagy sikerként könyveltem el, hogy amikor az őskorról tanultunk, otthon keresett egy filmet az interneten és megnézte, mert nagyon érdekelte a téma.”
Bár működésüket tekintve a tanulócsoportok igen hasonlóak, a módszerek mindenhol mások. Van, ahol jógával és meditációval dobják fel a hétköznapokat, esetleg néptáncórákat vagy űrszakkört tartanak, néhol megkérik a szülőket, tanítsanak valamit a saját szakmájukról, máshol projektekkel haladnak. A mozgásfejlesztés és a nyelvtanulás a legtöbb helyen központi elem, ahogy a Nemzeti alaptantervet (NAT) is sokan követik, hiszen a gyerekeknek vizsgázniuk kell – a tananyag felépítése, sorrendje és a módszer viszont mindig változó. A pócsmegyeri Malom-Alom tanulócsoport a demokratikus nevelésben hisz: 15 gyerekkel indultak három éve, jelenleg 24-en járnak hozzájuk 1–5. osztályig. Mindannyian együtt tanulnak. „Mi nem tanítunk – mondja Ginterné Csorba Zsuzsanna, a csoport alapítója –, hanem a tanulást segítjük elő, a gyerek érdeklődése mentén haladunk, sokféle dolgot kínálunk neki, azt választja, ami igazán érdekli. Kis csoportokban, párokban dolgozunk, ahogy a gyerek igényli, nincsenek tanórák, van viszont szabad tér, ahol a természetes gyermeki mozgásnak teret hagyunk.” Nyolc gyerekre jut egy felnőtt, van tanító és tanár, óvodapedagógus és bábművész köztük. A gyerekek között van figyelemzavarral küzdő, Asperger-szindrómás, van, aki a mozgásban van egy kicsit elmaradva. „A gyerekek nagyjából egynegyede olyan, akit a közoktatásban saját nevelési igényűnek (SNI) mondanának. Nálunk bizalommal teli, nyugodt légkör várja őket, ami sokszor elég ezeknek a gyerekeknek ahhoz, hogy speciális segítség nélkül is szépen fejlődjenek. Ha pluszterápiára van szükség, arról a szülők gondoskodnak.”
Menekülés a közoktatásból
A szülők egyébként is nagy szerepet játszanak a tanulócsoportok életében. Bár nem várják el tőlük, sokan segítenek például a kirándulásokra való szállításban, egy-egy helyiség kifestésében, szervezési feladatokban. „Van, aki csak behozza a gyerekét, és megbeszéli a tanítókkal, tanárokkal, mik a célok és irányok, aztán van olyan, mint én, aki folyamatos visszajelzéseket adok, mi miért jó vagy nem jó, min kellene változtatni, mit javasolok egy-egy helyzet megoldására. Nekem ez fontos, de a lányom előző általános iskolájában nem voltak rám kíváncsiak. Itt viszont elgondolkodnak a felvetéseimen, válaszolnak vagy akár változtatnak is” – meséli az anya, akinek mindkét gyereke a Budapest Schoolba jár. A szülőknek van még egy feladata: az otthoni tanulás, gyakorlás. A tanulócsoportok ugyanis általában felkészítik a gyereket a félévi és év végi vizsgákra, de sokszor szükség van arra is, hogy a szülő otthon is gyakoroljon a gyerekkel.
Az általunk megkeresett tanulócsoportoknál elmondták, főként a középosztálybeli szülők választják gyerekeiknek ezt a tanulási formát. A tanulócsoportok jórészt a tandíjakból tartják fent magukat, a szerencsésebbeknek saját épületük van (kis csoportnál esetleg valamelyik tanár/diák lakásán gyűlnek össze), a legtöbb helyen azonban bérleményben működnek. A tandíjból állják a bérleti díjakat, a tanárok fizetését, az egyéb költségeket. Van, ahol sávos megoldással élnek, ez elsősorban a nagyobb létszámú csoportoknál elképzelhető és rentábilis, a kisebb csoportok fix havi díjat kérnek. Ezek 40–50 ezer forintnál kezdődnek és 120–140 ezer forintig terjednek. Van, ahol ösztöndíjas helyeket is meghirdetnek. „Nálunk van egy havi átlag összeg és három kategória: a támogató, a támogatott és az ösztöndíjas – meséli Kökényes Ágnes, a Budapest School P 10 nevű tanulócsoportjának egyik tanára –, mindig megkérdezzük a szülőket, mekkora összeggel tudnak hozzájárulni havonta. Aki megengedheti magának és fontos neki, hogy más családokat támogasson, többet, akár a havi átlag kétszeresét is adhatja, amiből aztán az ösztöndíjasokat fogadjuk. Jelenleg is van olyan, aki nem fizet.”
Hogy a tandíjas rendszer mennyire zárja ki azokat, akik rászorulók, vagy nem engedhetik meg maguknak akár a havi 40–50 ezer forintot sem a gyerekük általános iskolai tanulmányaira (a tanulócsoportok zöme általános iskolás gyerekeket fogad, kevesebb az, amelyik középiskolásokat is), arról Dobos Orsolya azt mondja: a probléma ugyanaz, mint a magániskoláknál. „Van egy réteg, amelyik alternatív megoldásokat keres az iskoláztatásra. Erre lehet a válasz egy magániskola vagy egy tanulócsoport. Mindkettő ugyanazokat a kérdéseket veti fel: például, hogy ezek az intézmények vagy csoportok mennyire nyitják az ollót az egyes társadalmi rétegek között. Az biztos, hogy nehéz megoldani, hogy ne legyen szociális szempontból diszkrimináció.”
A legtöbb csoportnál azonban igyekeznek a felvételikor minden társadalmi rétegből gyerekeket választani. Általánosnak mondható, hogy túljelentkezés van, a felvételi pedig hosszú folyamat, ahol szintén aktív szerepet játszanak a szülők. „Mi azt mondjuk – magyarázza Kökényesi Ágnes –, hogy nem gyerekeket, hanem családokat veszünk fel. Bemutatkozó videót kérünk tőlük, személyes találkozóra hívjuk őket, a gyerekeket pedig próbahétre. Azt nézzük, ki hogyan illeszkedik be a csoportba, milyen hatással van rá a csoport és másokra az ő jelenléte.” A legtöbb helyen hasonló a metódus: mielőtt felvesznek valakit, próbanapokon, heteken nézik meg, valóban neki való-e a tanulócsoport formája, s be tud-e illeszkedni a csoportba, illetve a többi gyerek is jól érzi-e magát vele.
„Ha jó a csoport, ha szakmailag is topon vannak, akik csinálják, akkor szuper tud lenni egy tanulócsoport” – mondja Rózsa Ildikó, a ReSuli tanulóközösségek hálózatának alapítója, aki maga is egy tanulócsoport, a Mars-program pedagógiai vezetője. „A kis csoportokban az egyéni figyelem maximális tud lenni, a gyerek pontosan azt kapja, amit kell és akar, sosem unatkozik, nincs olyan, hogy valami nem neki szól. Ha lemarad, vissza lehet lépni, lehet egyénileg haladni, nem érzi hátrányban magát. Szoros kapcsolatot lehet kialakítani a szülőkkel, a tanári autonómia határtalan, bármi megvalósítható, az adminisztráció pedig nem sok. Rengeteg önkéntessel dolgozunk, sokakat beszippant ez a munka és velünk maradnak, nagyon inspiráló közegek tudnak létrejönni.”
Rózsa Ildikó a ReSuli keretein belül közösséget épít és partnerséget alakít ki a tanulócsoportok között. „Nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, amiket papírra vetettünk, hogy fogódzót adjunk azoknak, akik belevágnak egy ilyen projektbe: összeszedtük azokat a dolgokat, amiket el lehet rontani, és megoldást kínáltunk, hogyan lehet elkerülni a hibákat.” Ebből először munkafüzetek, aztán workshopok alakultak, végül informális pedagógusképzővé nőtte ki magát. „Majd létrehoztuk a ReSuli-Partnerséget, ahol együttműködünk, mentorálást és konzultációs lehetőséget biztosítunk azoknak, akik most kezdik, vagy bármilyen kérdésük, ötletük van. Módszertani napokat szervezünk és találkozókat, ahol a tapasztalatcsere mellett közös programokon vesznek részt a tanulócsoport tagjai. Vagyis hálózatba szervezzük a tanulócsoportokat.”
| Hogy megy a vizsga? A tanulócsoportok elterjedése Magyarországon annyira új jelenség, hogy egyelőre az oktatáskutatás sem fedezte fel. Eggendorfer Noémi, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának mesterszakos hallgatója az otthon oktató családokról írta a szakdolgozatát. Az otthon oktatás a tanulócsoportnál tágabb fogalom, azok a szülők is ide tartoznak, akik teljesen egyedül oldják meg gyerekük oktatását. Igaz, Eggendorfer tapasztalatai szerint többnyire az ilyen családok között is van valamilyen kapcsolat, és ha tanulni nem is, azért kirándulni, játszani összejárnak. Ahogy népszerűbbé válik, bizonyos fokig intézményesül is az otthon oktatás, ebből lesznek a tanulócsoportok, ezekhez persze olyan családok is csatlakoznak, amelyek korábban nem próbálták az otthon oktatást. A téma kutatását megnehezíti, hogy a magántanulókon belül az adatsorokban nem lehet elkülöníteni azokat a tanulókat, akiket a szüleik kifejezetten saját kezdeményezésre, a közoktatással való elégedetlenség miatt vettek ki az iskolából (vagy eleve be sem íratták). A köznevelés információs rendszeréből nyert adatok alapján 2017-ben 7673 magántanuló volt Magyarországon, közülük Eggendorfer becslése szerint 500 és 1000 közé tehető az otthon oktató családok száma. Elkülöníthető adatok az ő iskolai eredményességükről sincsenek, az Oktatási Hivatal 2014-ben adott ki egy jelentést az összesmagántanulóról; ebből az derül ki, hogy a 2012-es év végi osztályozó vizsgán 59 százalékuk átment, 15 százalékuk megbukott, 26 százalékuk nem jelent meg. Ezt a statisztikát azonban nagyon lehúzzák azok a hátrányos helyzetű tanulók, akikkel az iskola nem tud vagy nem akar foglalkozni, így tulajdonképpen iskolai nyomásra lesznek magántanulók. Eggendorfer szerint a külföldi kutatások azt igazolják, hogy az otthon oktatott gyerekek eredményei az átlagosnál jobbak, és a szocializációjukkal sincs probléma. „Amerikában, ahol 30-40 éve jelen van ez a tanulási forma, kimutatták, hogy az otthon oktatott gyerekek jobb állampolgárokká válnak, nagyobb valószínűséggel szavaznak vagy vesznek részt önkéntes tevékenységekben.” Eggendorfer a kutatásai során Magyarországon is azt tapasztalta, hogy az otthon tanuló gyerekek bizonyítványa sokszor kitűnő, a legrosszabb esetben hármasokat, négyeseket tartalmaz az ötösök mellett. „Nálunk eddig egyetlen diákkal fordult elő, hogy matekból nem ment át elsőre az osztályozó vizsgán, de a pótvizsgát ő is teljesítette” – mondja Kökényesi Ágnes, a Budapest School tanulásszervezője. A tanulásszervezők feladata, hogy értékelési rendszerüket minél jobban összehangolják azoknak az iskoláknak a rendszerével, ahol a gyerekek félévente vizsgáznak. Ez a partnerintézményekkel könnyebb, mint azokkal az iskolákkal, amelyekkel nincs ilyen kapcsolatuk; egy partnerintézménynek számító alternatív iskola például harmadik évfolyamig külön vizsga nélkül elfogadja a Budapest School szöveges értékelését. A továbbtanulási sikerességet először jövőre tudják majd megítélni, sok hatodikosuk szeretné ugyanis hatosztályos gimnáziumban folytatni a tanulmányait. Rózsa Ildikó, a Mars-program pedagógiai vezetője azt mondja, a szülők és a befogadó háttériskola logikus elvárása a vizsgákra való felkészítés, ami a tanulócsoport eredményességének jó mutatója is. A Mars-program magántanuló-csoportban kidolgoztak egy úgynevezett vizsgaprotokollt, amit ajánlásként megfogalmaztak a ReSuli partnerprogram résztvevői felé is. „Célunk, hogy félévente normatív tesztekkel, de minél kevesebb felesleges stresszel mérjük fel a valós tudást. Ez szakmai és emberi kapcsolatok építésével érhető el. Tanulóink év közben is találkozhatnak a vizsgáztató tanárokkal. Havonta névre szóló borítékban kapjuk meg az aktuális tananyagot, tudáspróbákat: ezeket javítva visszakapjuk, majd konzultálunk a szülőkkel. Év végén próbavizsgát, éles vizsgát és javítóvizsgát is tartottunk a befogadó intézmény tanáraival” – mondja Rózsa Ildikó. Hozzáteszi, a vizsgaanyag a fenti folyamatokból áll össze, így senkit sem érhet, és nem is ér meglepetés. |
