Népszava: 6,2 milliárdért veszi meg a MOL az Újpest FC-t
Teljesen átszervezik a klub vezetését, és egyesítenék az utánpótlás-képzést.
Teljesen átszervezik a klub vezetését, és egyesítenék az utánpótlás-képzést.
Holott sok évig közel állt a Fideszhez. A korábbi főpolgármester nem tartja valószínűnek, hogy Szentkirályi visszalépjen.
Dolgozott Szájer József tanácsadójaként és a kommunikációs igazgatóként is.
Egy közbeszerzési értesítőben lettek fellelhetők a gyanús számok.
A DK-s Cserdiné Németh Angéla mögé minden párt beáll nyárra.
A Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyevezetőjeként igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából értékes ingatlant és berendezést.
Testvére megígérte, folytatja az ügyét.
A főpolgármester szerint egyértelmű, hogy Vitézy fideszes politikus, aki a fideszes szavazókat tudja elérni.
Újra jár majd villamos a Váci úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Meglepetés lett volna, ha nem, azok után, hogy Ungár Péter és Vitézy Dávid több hónapot tárgyalt erről.
A 30 év alattiaknak, ha 60 kilométernél messzebb van a munkahelyük.