Feljelentést tesz a polgármester a férges víz miatt

  • narancs.hu
  • 2025. január 29.

Belpol

A szolgáltató és a kormányhivatal is a lakosságot hibáztatta, aztán a vízműnél együtt megnyitották a csapot, és abban a vízben is voltak nematodák.

 

Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt László Attila, Pilis város polgármestere. 

A Pest megye monori járásában lévő 11 ezres város a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy a csapvízben fonalférgek jelentek meg, és a népegészségügyi központ azt közölte, ettől függetlenül a víz „tűrhető minőségű”, mert ezek

„a nematodák nem azonosak a patogén bélférgekkel, nem okoznak betegséget”.

A város polgármestere most arról számolt be, hogy január 19-én válságmegbeszélést tartottak a pilisi vízműtelepen a nematodák miatt. Az önkormányzat vezetése mellett ott volt az ivóvíz-szolgáltató, a DAKÖV képviselője is. A cégnek az a véleménye, hogy ezek a bizonyos élőlények „a lakossági szabálytalan rákötések miatt” jelentek meg a pilisi vezetékes ivóvízrendszerben. Ez a teória azonban László Attila szerint rögtön megdőlt. 

„Ugyanis

kértük, hogy szemrevételezzük mi is a víztározók mintavételi csapján kiengedett vizet, amelyben észrevettük az apró féregszerű élőlények jelenlétét.

A szolgáltató azonnal intézkedett és elzárta az egyes és hármas tározókat, majd megkezdte a víztározók tisztítását. Néhány nap múlva vált ismertté, hogy a víztározók szellőzőrendszerének a fedőelemei korrodálódtak el, és a nematodák – szalagférgek – azon keresztül juthattak be a víztározókba, majd onnan a rendszerbe” – írta László Attila.

A polgármester azt mondta, a feljelentése csak az első jogi lépés, tovább vizsgálódnak az ügyben a beérkező információk alapján. Emlékeztet, hogy már 2023 novemberében is beszámoltak a helyiek hasonló férgekről, vagy épp ugyanezekről, de az az eset nem jelent meg a nyilvánosságban. 

„Másfelől pedig a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrőkben telepedhetnek meg a nematodák és egyéb férgek. Ebben ugyan lehet realitás, de a mostani pilisi ivóvíz-szennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematodák – szalagférgek – határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás. Az e fajta szerecsenmosdató kormányzati kommunikáció, pontosan ezen okok miatt elfogadhatatlan a számomra!” – írta a polgármester.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.