Cáfolták, hogy fizetős lehet a személyi igazolvány
Csak akkor kell érte fizetni a kiállításáért, ha valaki elveszti.
Csak akkor kell érte fizetni a kiállításáért, ha valaki elveszti.
A miniszterelnök szerint Magyarországon megjelent az „agresszív hőbörség” a politikában, és ezt nem Menczer Tamás kezdte, ő csak elfogadta a meghívót.
A Fidesz frakcióvezetője korábban azt írta, a magdeburgi támadás elkövetője szír volt és 11 ember hunyt el.
A Tisza Párt elnöke szerint ez „cinizmus a köbön”.
2030-ra 20 millió fogadott utassal számol az üzemeltető cég.
Biztosítóberendezési hiba miatt jött össze a súlyos fennakadás.
Dobrev Klára szerint a miniszterelnök hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követ el.
Györffy Balázs egy budapesti szórakozóhelyen bántalmazott egy nőt.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság mintegy 105 ezer utazással számol a keretszerződés két évében.
A kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, a GDP-arányos hiánycél 3,7 százalék.
A Tisza Párt által összegyűjtött ajándékokat szerződés hiányában nem vehette át az intézmény.