Magyar Narancs: Amikor néhány hónapja beszélgettünk, elmesélte, hogy a floridai Tampában hogyan számoltak fel egy szegregátumot.
Szemelyácz János: Ezt egy külföldi kollégámtól hallottam tizenöt éve. Képzeljünk el gettót, gyerekek az utcán, szemét, munkanélküliség, latinók és feketék. Bement az áramszolgáltató, megcsinálták a közvilágítást. A gyerekek másnapra kicsúzlizták a kandelábereket. A szociális munkások is bementek, hogy támogatást adjanak a helyieknek, később a rendőrség megpróbálta begyűjteni a dílereket. Néhányat sikerült, de jöttek újak. Majd kigyulladt a tampai főnökség és az ellátórendszer vezetőségének fejében a fény, hogy mindenkinek, az áramszolgáltatónak, a munkaügyisnek, a hulladékkezelőnek, a rendőrségnek egyszerre kell intézkednie. Miután e megközelítéssel álltak a feladathoz, elkezdett működni a városrész. Nyilván, ezt nem elég egyszer megcsinálni, folyamatos beavatkozás szükséges, de ha komplex szolgáltatásokat nyújtanak, később sokkal kisebb költségen kell a módosításokat végrehajtani. Van egy másik példám is: körülbelül tizenöt évvel ezelőtt lefoglalták az Európai Unióba kerülő kokain 10 százalékát. Mit gondol, hány rendőrségi rajtaütésből érték el ezt?
MN: Háromszázból?
SZJ: Nem éppen – 92 ezerből! Ha belegondolunk, hogy mennyibe kerülhetett a szervezés, a felszerelés, hogy életveszélyes helyzeteknek tették ki magukat, és csak a 10 százalékot sikerült lefoglalni, akkor egy értelmes ember a problémát inkább a keresletcsökkentéssel akarja megoldani. Felmerül a kérdés, hogy a magyar kormány mostani drogháborúját komolyan kell-e venni, vagy ez a politikai működésük része.
MN: Az Orbán Viktor által meghirdetett hajtóvadászat nem inkább egy populista termék, amely jól mutat a médiában, de igazi eredményt nem lehet vele elérni?
SZJ: Megmérték, hogy a magyar lakosság mely népcsoportokkal szemben a legelutasítóbb, és az LMBTQ-emberek, valamint a droghasználók jöttek ki eredményül. Az előbbiekkel szemben megpróbálták betiltani a Pride-ot… Az utóbbiak alatt pedig azokat kell érteni, akik „száz forintért elvágják mások torkát”, ott vannak az utcán, a megállóban. A szegregátumokban a dizájnerdrogok valóban őrült pusztítást végeznek. De korábban a kannás bor is ugyanezt okozta. Így térünk vissza a tampai példához: nem a dílereket kell begyűjteni, hanem buszjáratot, munkalehetőséget teremteni. A gyerekeket iskolázzuk be, próbáljunk normális lakhatási körülményeket biztosítani, hogy le tudjanak ülni egy asztalhoz megírni a leckét, és ne tizennyolcan lakjanak egyszerre a putriban.
A ’90-es években volt egy szipusom, télen találkoztunk az utcán, zacskó volt a kezében, lötyögött az alján a hígító. Mondtam neki, András, miért, úgy tűnt, kijöttél ebből! „Hát figyelj, János, itt élek egy foglalt házban, szerinted itt milyen hosszú egy ilyen téli este, hogyan telik egy napom, hideg van, beburkolózom, beülök egy dobozba, ezt szívom, aztán csak megpirkad.” És az vesse rá az első követ, akinek egy ilyen helyen magasztos gondolatai lennének az életéről.
MN: A miniszterelnök nemrég azt mondta szokásos pénteki rádióadásában, hogy vidéken nyugodtan zajlott az élet, de nagyjából egy éve megjelent egy fertőzés: a „pancsolt dizájndrogok”. A kormányfő tudatosan félretájékoztatja a közvéleményt, vagy tényleg csak a közelmúltban ismerte fel a probléma súlyát?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
