Interjú

„Lövésük sincs róla”

Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke a függőségek kormányzati kezeléséről

Belpol

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.

Magyar Narancs: Amikor néhány hónapja beszélgettünk, elmesélte, hogy a floridai Tampában hogyan számoltak fel egy szegregátumot.

Szemelyácz János: Ezt egy külföldi kollégámtól hallottam tizenöt éve. Képzeljünk el gettót, gyerekek az utcán, szemét, munkanélküliség, latinók és feketék. Bement az áramszolgáltató, megcsinálták a közvilágítást. A gyerekek másnapra kicsúzlizták a kandelábereket. A szociális munkások is bementek, hogy támogatást adjanak a helyieknek, később a rendőrség megpróbálta begyűjteni a dílereket. Néhányat sikerült, de jöttek újak. Majd kigyulladt a tampai főnökség és az ellátórendszer vezetőségének fejében a fény, hogy mindenkinek, az áramszolgáltatónak, a munkaügyisnek, a hulladékkezelőnek, a rendőrségnek egyszerre kell intézkednie. Miután e megközelítéssel álltak a feladathoz, elkezdett működni a városrész. Nyilván, ezt nem elég egyszer megcsinálni, folyamatos beavatkozás szükséges, de ha komplex szolgáltatásokat nyújtanak, később sokkal kisebb költségen kell a módosításokat végrehajtani. Van egy másik példám is: körülbelül tizenöt évvel ezelőtt lefoglalták az Európai Unióba kerülő kokain 10 százalékát. Mit gondol, hány rendőrségi rajtaütésből érték el ezt?

MN: Háromszázból?

SZJ: Nem éppen – 92 ezerből! Ha belegondolunk, hogy mennyibe kerülhetett a szervezés, a felszerelés, hogy életveszélyes helyzeteknek tették ki magukat, és csak a 10 százalékot sikerült lefoglalni, akkor egy értelmes ember a problémát inkább a keresletcsökkentéssel akarja megoldani. Felmerül a kérdés, hogy a magyar kormány mostani drogháborúját komolyan kell-e venni, vagy ez a politikai működésük része.

MN: Az Orbán Viktor által meghirdetett hajtóvadászat nem inkább egy populista termék, amely jól mutat a médiában, de igazi eredményt nem lehet vele elérni?

SZJ: Megmérték, hogy a magyar lakosság mely népcsoportokkal szemben a legelutasítóbb, és az LMBTQ-emberek, valamint a droghasználók jöttek ki eredményül. Az előbbiekkel szemben megpróbálták betiltani a Pride-ot… Az utóbbiak alatt pedig azokat kell érteni, akik „száz forintért elvágják mások torkát”, ott vannak az utcán, a megállóban. A szegregátumokban a dizájnerdrogok valóban őrült pusztítást végeznek. De korábban a kannás bor is ugyanezt okozta. Így térünk vissza a tampai példához: nem a dílereket kell begyűjteni, hanem buszjáratot, munkalehetőséget teremteni. A gyerekeket iskolázzuk be, próbáljunk normális lakhatási körülményeket biztosítani, hogy le tudjanak ülni egy asztalhoz megírni a leckét, és ne tizennyolcan lakjanak egyszerre a putriban.

A ’90-es években volt egy szipusom, télen találkoztunk az utcán, zacskó volt a kezében, lötyögött az alján a hígító. Mondtam neki, András, miért, úgy tűnt, kijöttél ebből! „Hát figyelj, János, itt élek egy foglalt házban, szerinted itt milyen hosszú egy ilyen téli este, hogyan telik egy napom, hideg van, beburkolózom, beülök egy dobozba, ezt szívom, aztán csak megpirkad.” És az vesse rá az első követ, akinek egy ilyen helyen magasztos gondolatai lennének az életéről.

MN: A miniszterelnök nemrég azt mondta szokásos pénteki rádióadásában, hogy vidéken nyugodtan zajlott az élet, de nagyjából egy éve megjelent egy fertőzés: a „pancsolt dizájn­drogok”. A kormányfő tudatosan félretájékoztatja a közvéleményt, vagy tényleg csak a közelmúltban ismerte fel a probléma súlyát?

SZJ: A mefedron 2009-ben jelent meg, később jöttek más hasonló szerek, 2012 körül kezdtek felfutni a szintetikus kannabionidok. A Fidesz-kormány a 2009-ben létrehozott nemzeti drogstratégiát eltörölte és 2013-ban elfogadott egy újat. Ekkor már csúcson dübörögtek a dizájnerek. Aztán 2018–2019-ben jelent meg a bika nevű szer, Zacher Gábor mindennap elmondta a tévében, hogy ez nagy veszély: több mint negyvenen haltak meg csak ettől a drogtól egy nyár alatt. Országos hír volt, amikor 2016 körül az alpha-PVP szintetikus kannabionidból véletlenül tablettát csináltak, ez hívták Facebooknak, mert türkiz színű volt és a cég logóját nyomták rá. Tolna és Fejér megye határán terjesztették, egy tucat fiatal halt meg belső vérzés miatt. A szer kinyitotta a kapillárisaikat és elvéreztek. Ha Horváth László drogügyi kormánybiztos utánaolvasott volna, akkor tudná ezeket, és akkor Orbán Viktor is jólértesült lenne. Vak vezet világtalant.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.