Hadházy talált egy fotót, amelyen Orbán indiai öltözékben pózol

  • narancs.hu
  • 2025. január 21.

Belpol

Az Orbán indiai útjáról előkerült újabb fotó egy vízesés melletti luxusszállóban készülhetett. 

Mint ismert, Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval, két lányával és öt fős kísérettel érkezett Indiába, egyesek szerint ő maga ment tisztítókúrára, más források szerint a felesége, mindenesetre egy indiai csodadoktor társaságában.

A miniszterelnök indiai útjáról főleg a helyi sajtó jóvoltából számos dolog kiderült: például hogy tuktukkal ment várost nézni, meglátogatta a kígyóisten templomát és hajókázott is. 

Maga Orbán a Blikknek nyilatkozott az útjával kapcsolatban, azt üzente, "makkegészséges", ezzel cáfolva rá azokra, akik szerint gyógykezelésre ment, és azt is mondta, a kultúra érdekelte, azért oda utazott. 

Hadházy Ákos független képviselő korábban is szorosan nyomon követte Orbán útját, most pedig utólag egy újabb fotót talált, amelyen a kormányfő indiai öltözékben látható: 

A fotót egy helyi fiatalember tette közzé, Hadházy azt írja, a háttér alapján az Athirappilly vízesésnél készülhetett, ahol Orbán szintén megszállt egy luxusszállóban. A fiatalember korábban egy videót is közzétett, Hadházy szerint a magyar miniszterelnök számos autóból és rendőrautóból álló konvoja közlekedik rajta. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.