Kereset a Postabank volt könyvvizsgálói ellen: Peres trojka

szerző
Csák Csongor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

azt kell majd bizonyítania, hogy a könyvvizsgálók is tehetnek arról, hogy a Postabank 1994 és 1998 közötti gazdasági és pénzügyi helyzetéről nem lehetett valós képet alkotni. A Magyarországon előzmények nélküli - a nemzetközi gyakorlatban viszont mindennaposnak számító - jogi eljárás hírét az alperesek értetlenül fogadták.

azt kell majd bizonyítania, hogy a könyvvizsgálók is tehetnek arról, hogy a Postabank 1994 és 1998 közötti gazdasági és pénzügyi helyzetéről nem lehetett valós képet alkotni. A Magyarországon előzmények nélküli - a nemzetközi gyakorlatban viszont mindennaposnak számító - jogi eljárás hírét az alperesek értetlenül fogadták.Az ezer oldalt is meghaladó keresetlevél szerint az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft., a Deloitte & Touche Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft., valamint a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanács- adó Kft. 1994 és 1998 között nem hívta fel a figyelmet a Postabank gazdasági és pénzügyi problémáira. Magyarán: az akkori vezetés által készített éves beszámolókat annak ellenére hitelesítették, hogy azok nem a bank valós helyzetét tükrözték.

A felperes szerint

mindez közrejátszott a bank kényszerű - ráadásul gyakran nem reális adatokon alapuló - aládúcolásában, ami a költségvetésből mintegy 170 milliárd forintot emésztett fel. Ebből "lejön" az az összeg, ami a konszolidációból várható (azaz a hitelintézet mérlegéből kipucolt, a nyilvántartottnál valójában alacsonyabb értékű vagyontárgyak fejében folyik be), illetőleg a Postabank értékesítésének ellenértéke, amit viszont - a csillagok aktuális állása szerint - az OTP Banknak kell kipengetnie. Mindent egybevetve a felperes százmilliárd forint körüli összegre tart igényt, ami azonban az eljárás során még változhat. A kárszámítás egyfelől meglehetősen bonyolult - nem véletlen, hogy a felperes képviseletére 1999 végén felkért Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának több mint egy évre volt szüksége a kárösszeg körvonalazásához. A folyamat nem is tekinthető lezártnak, mivel menet közben történhet olyasmi, ami alakíthatja a számla végösszegét.

Ezt egyébként egy peren kívüli vagy belüli egyezség is befolyásolhatja, ami nem lenne meglepő annak ismeretében, hogy a nemzetközi gyakorlatban a könyvvizsgálók ellen indított jogi procedúrák tekintélyes része végződik ily módon. A károk összege és az eljárások bonyolultsága miatt e perek roppant költségesek (az Egyesült Államokban például az auditorcégek éves árbevételük közel tíz százalékát költik kártérítésre és jogvédelemre), ráadásul az elhúzódó jogvita nem tesz jót az alperesek nimbuszának sem. A diszkrét, a felek számára kölcsönösen előnyös megoldásban érdekeltek az auditorok biztosítói is, hiszen az ostor rajtuk csattan: a könyvvizsgáló cégeket törvény kötelezi, hogy a működésük során esetleg elkövetett műhibák anyagi kihatását tompítandó, rendelkezzenek felelősségbiztosítással. Végül a gyors megegyezés az érdeke a felperesnek is, hiszen így jut a legkorábban a pénzéhez.

Ha nem lesz megállapodás,

és a bíróság megállapítja a károkozás tényét, az állam az alperesek bármelyikétől követelheti a kártérítést. A magyar jogszabályok szerint ugyanis ha többen okoznak kárt, felelősségük egyetemleges; az alperesek pedig később, magatartásuk felróhatóságának arányában egymást között osztják fel a cechet. Addig azonban sok víz folyik még le a Dunán, elvégre a bíróságnak nemcsak a károkozás tényét kell megállapítania, hanem arra is ki kell térnie, mit fogad el kárként.

Az érintett könyvvizsgáló cégek mindenesetre meglepődtek azon, hogy az újságokból értesültek a rájuk osztott alperesi szerepről. A lépés azért korántsem annyira váratlan, amennyire első látásra annak tűnik. A Postabank és néhány érdekeltségének beszámolóit 1997 nyaráig megjegyzés nélkül hitelesítő Prudentia tevékenységét szinte a kezdetek óta rossz szemmel nézték pénzügyi berkekből. A kft. ugyanis méreteit tekintve - törzstőkéje 1999 végén az akkori cégbírósági adatok szerint 3,2 millió forint volt - nem illett a bankok rangsorában a kilencvenes évek közepén a harmadik helyre feljött Postabankhoz, a hitelintézet azonban vonakodott a nemzetközi auditor alkalmazásától. A Prudentia ráadásul alakulásakor a Postabanknál nyitott számlát, székhelyéül pedig egy, a banktól bérelt ingatlan szolgált, megkérdőjelezve az auditor függetlenségét, az általa végzett könyvvizsgálat hitelességét. A bankfelügyelet végül kiharcolta, hogy 1997 nyarán a világ vezető auditorcégei (a big five) között jegyzett Deloitte & Touche magyarországi leányvállalata legyen a könyvvizsgáló, amely a Postabank méreteiből és tevékenységéből adódó kockázatokhoz megfelelő felelősségbiztosítással rendelkezett.

Az auditor ténykedését beárnyékolta, hogy utóbb kiderült: a Deloitte akkori elnöke két magánszeméllyel ebben az időszakban alapított céget Baross 1 Kft. néven, amely a Postabankkal üzleti kapcsolatokat ápolt, s amelynek számláját a bank vezette. (Az elnök az Élet és Irodalomban megjelent, az ügy kapcsán felmerülő összeférhetetlenségi aggályoknak hangot adó cikk megjelenését követően értékesítette üzletrészét.)

Szakmai körökben hatalmas megdöbbenést keltett, hogy

az auditor szó nélkül hagyta

a Postabank-történetben "spanyol ügyletként" elhíresült eszközcserét, Princz Gábor egyik utolsó "mentőakcióját", akárcsak a 170 millió dolláros HTCC-hitelt, noha az utóbbi veszélyeire már az 1996-os kihelyezéskor többen figyelmeztettek.

Utóbbi tétel szem elől tévesztését róhatják fel az Arthur Andersennek is, amely annyiban kilóg a képből, hogy sosem volt a Postabank választott könyvvizsgálója (ezt a tulajdonosok rendszeres fórumán, az éves közgyűlésen szokás kijelölni). Felügyeleti felkérésre viszont átvilágította a hitelintézetet, majd a Princz-féle menedzsment megbízta az 1996-os, nemzetközi számviteli elvek szerinti mérleg auditálásával is.

A károkozás tényének megállapítása a bíróság dolga, ám a per kimenetelének ismerete nélkül egy tanulság máris levonható: a világon nem véletlenül választják auditornak a big five tagjait. A nemzetközi színtéren ők állnak a legritkábban a hasonló jogviták kereszttüzében, s ha hibáznak, akkor sem vitás, hogy ennek anyagi ellentételezésére van fedezetük.

Csák Csongor

szerző
Csák Csongor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra