"Itt nem túl sűrűn fordulnak meg dokumentumok" (Janisch Attila filmrendező, a Szemletanács tagja)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Tisztázzuk először a Szemletanács szerepét!

Magyar Narancs: Tisztázzuk először a Szemletanács szerepét!Február elsejétől hatodikáig rendezik meg a 32. Magyar Filmszemlét. Az előzetes híradások - mint mindig - imponáló számokat sorakoztatnak föl mind a filmek, mind a lebonyolítás tekintetében. Míg pillanatnyilag a filmes szakma, az érdeklődő sajtó és a közönség a filmfinanszírozás jövendő hazai gyakorlatának kialakítása körüli "egyeztetést" figyeli, a szemle felől is érdekes dolgokat hallani.

Janisch Attila: Ez egy szakmabeliekből, főként filmrendezőkből álló hattagú bizottság, akik arra vannak felkérve, hogy szervezzék meg az éppen aktuális filmszemlét. Én tavaly után másodszor vagyok benne. Az egész készülődésnek ez az origója, és egyben ez a legnagyobb hibája is. Mert ez egy alapvetően alkalmatlan felállás arra, hogy szemlét szervezzünk. Nevezetesen arra gondolok, hogy nincs egy igazgató. Hiszen a filmrendezés sem egy demokratikus műfaj. Nem lehet, hogy hatan álljanak a kamera mögött, az egyik ide akarja rakni, a másik oda. Minél többen vannak egy Szemletanácsban, annál alkalmatlanabb, annál nagyobb körre fokuszálódik a véleménykülönbség. Ha két ember van, megáll ötven-ötven százaléknál, háromnál harminchárom. Egy embernél száz - övé a döntés.

MN: Minden filmszemle előtt - ez immár hagyománynak is nevezhető - rengeteg híresztelés kap lábra arról, hogy mi készül. Idén mintha minden eddiginél nagyobb lenne a kavarás. Az első ilyen az volt, hogy Debrecenben lesz a szemle.

JA: Most nemcsak a szemle körül, de az egész filmszakma, filmélet körül rendkívül hektikus helyzet alakult ki. A Szemletanács októberben kezdte munkáját, és december tizedike környékén, épp akkor, amikor a parlamentben a filmfinanszírozásra vonatkozó négyszázmilliós elvonási javaslat is felmerült, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette volna a Magyar Mozgókép Közalapítvány működését anélkül, hogy egy másik működőképes modell már létezett volna, jött az ötlet, hogy ha Debrecenben rendezzük a filmszemlét, akkor több pénz van, mert a város is beszáll. Ez teljesen abszurd ötlet volt, hogy gyakorlatilag egy hónappal a nyitás előtt ilyen méretű koncepcionális váltást próbáltak kikényszeríteni. Ám mivel ezzel együtt egy jelentősebb pénzforrás is mutatkozott, valamilyen módon terelhette volna arra ezt a társaságot, hogy elfogadja ezt a változatot.

MN: Ez az ötlet hivatalos formában jött a kultuszminisztériumból?

JA: Nem minden dokumentum kerül a kezünkbe, de ez a debreceni lehetőség feltehetően szóban merült fel. Az a legnagyobb probléma, hogy itt nem túl sűrűn fordulnak meg írásos dokumentumok. A mai napig a Magyar Filmművészek Szövetségének asztalán hever egy huszonötmilliós támogatási szándék a minisztérium részéről, amit még mindig nem vontak vissza, pedig a történet már rég túlment ezen, gyakorlatilag minden papír nélkül. Azt elég hamar megértettük, hogy Debrecen mint út nem járható. Ha ilyen mérvű döntés van, pláne, ha egy csoport kormányozza a dolgokat, akkor az a megfelelő gesztus, hogy megkérdezzük, akiknek filmjük van, azoknak megfelel-e. Debrecenbe, nem is annyira fizikai, mint anyagi okokból képtelenség a kollégáknak lemenni. Mert az a fajta szakmai szemle, ami harminckét év alatt hagyománnyá vált, és amit a közönség is elfogadott, az a szakma teljes jelenlétét igényli. Ráadásul a közönség felé is nyitott. Debrencenbe csak limitált számú szakmai közönséget lehetne levinni, hisz nem tudjuk megfizetni, nincs szállás s a többi. Pedig pont ezek a szakmai viták a legfontosabbak; és a továbblépés, az egymással való eszmecsere lehetősége úgy van biztosítva, hogy közben a közönség is láthatja a filmeket. Ilyen szempontból a legjobb helyszín még a Budapest Kongresszusi Központ volt a maga kétezerhatszáz fős befogadóképességével, ám az technikai szempontból bizonyult katasztrofálisnak. Már nagyon régóta ez megy, nincs állandó helyszín, minden évben azon tökölünk, hogy a WC-ben vagy a fürdőszobában csináljunk-e szemlét. A Kulturális Minisztérium, ha komolyan veszi, hogy szükség van filmszemlére, akkor kellene, hogy biztosítson egy állandó költségvetési keretet, ami mozoghat az inflációval, és ami mellett lehetőség van szponzorok keresésére is. A Magyar Filmszemlénél egyedül az időpont az adott, semmi más, innentől kezdve mindig az aktuális széliránynak megfelelően lehet kormányozni, ezért minden jó szándék ellenére borzasztó kellemetlenül érzi magát az ember. Végül a minisztérium írt egy levelet, hogy megérti a szempontjainkat, és akkor majd jövőre kéne Debrecenbe menni. Az pécsi mintára működne, csak hát Pécsen néhány film versenyzett, itt huszonöt-harminc, ráadásul a több száz dokumentumfilm, azokkal mi van? Azok rendezőit nem visszük le?

MN: Mennyire jó a játék- és dokumentumfilmek ugyanakkori szemlézése?

JA: Ez szintén egy megoldatlanságot rejt magában. Így nem tudjuk egymás filmjeit nézni. A cél az lenne, hogy egy olyan, hosszabb periódusra lehessen az időtartamot kiterjeszteni, amiben együtt szerepelnek ezek, de mégis szeparáltan. Én speciel elvárnám a lehetőséget, hogy megnézhessem a dokumentaristák munkáit, mert igenis érdekel. Ám így nyilván a saját szakterületemre koncentrálok. Ami megmarad, programok ütközése, tömegnyomor, ne soroljam.

MN: Talán egy megfontolt helyszínválasztás segíthetne ezen.

JA: Budapesten nem létezik jó helyszín. Így került a képbe a Mammut, ami persze élénk szakmai hisztériát váltott ki. A magam részéről ebben még nem látok ideológiai jelentőségű dolgot, hiszen nagyon is tekintélyes és sikeres fesztiválok vannak a világon bevásárlóközpontokban, hogy mást ne mondjak, például a mannheimi. Az ideológiai felhang másutt és más jelentéssel lépett be a történetbe.

MN: Nem az szólt leginkább a Mammut mellett, hogy a majdani Millenniumi Park tőszomszédságában magasodik?

JA: Kezdetben ez csak egy volt a lehetséges helyszínek közül, nekem csak akkor rémlett fel, hogy itt valami másról is lehet szó, amikor ott ültünk az ingatlanberuházással foglalkozó Kisrókus 2000 Kft. ügyvezető igazgatójával szemben, aki meglehetősen érdesen faggatott minket arról, kik is vagyunk mi tulajdonképpen. Nézd, a világon mindenhol úgy van, hogy lemegy a szemle február hatodikán, hetedikén pedig megkezdődnek a következő előkészítési munkálatai. Nálunk nem. Amit a kérdésben érintesz, esetleges belenyúlási szándék, az leginkább azon látszhat, hogy akik ezekben a dolgokban tárgyalnak velünk, nem értenek hozzá. Nemigen fordultak meg filmszemlén Magyarországon és pláne nem külföldi fesztiválokon.

MN: Ki dobta be a Szemletanácsba mint ötletet a Mammutot?

JA: Rózsa János filmrendező és producer, maga is a Szemletanács tagja. A Millenniumi Park ingatlankezelőjének az ügyvezetője pedig úgy lépett a történetbe, hogy a minisztériumi huszon- ötmilliós támogatás a duplájára, ötvenmillióra nőtt, de nem közvetlen pénzügyi támogatásként, hanem a Kisrókuson keresztül áramoltatva, amely kft. a Ganz-telep kezelésével és az itt létesítendő Millenniumi Park kivitelezésével van megbízva. Ekkor hallottuk életünkben először az ügyvezető nevét, bár Rózsa János már három héttel azelőtt felvillantotta az ember névjegykártyáját. Miután nem láttuk a költségvetési lehetőségeket, és oly szűk volt a keret, hogy díjakra sem volt lehetőség, és csak a mozibérlés is tizenkétmillióba fájt, plusz még a külföldiek meghívása, a zsűri honoráriuma, ezek együtt már szinte kimerítették a teljes költségvetést, nos, ekkor jött az NKÖM felől ez a plusz pénz, amit valamiért csak a Kisrókuson keresztül tudnak megoldani úgy, hogy ezek majd szerződést kötnek a Magyar Filmművészek Szövetségével mint a szemle főrendezőjével, és az általa korábban már felkért alvállalkozókkal. Elmentünk tehát tárgyalni a Kisrókushoz, ám elég diktátumszerűnek tűnt a dolog. Az ügyvezető nem az a kimondott filmes szakember. Viszont mi megegyezésre törekedtünk, mert elhangzott, hogy ha nem tetszik, adjuk vissza a pénzt, és támogassa az, aki akarja a szemlét. Erre mondjuk azt, hogy nem kell a pénz? De kell a pénz, mert a szemlére szükség van, ám úgy gondolom, hogy a szemle szervezőit nem lehet ilyen helyzetbe hozni.

MN: Ingatlankezelési szempontokon túl miért jó mindez ennek a kft.-nek?

JA: Valószínűleg egy árukapcsolás lehetősége merült fel a minisztérium részéről, mert a Millenniumi Parkkal el vannak késve, így befejezhetnek egy csarnokot, és azt a szemle rendelkezésére bocsátják. Ez benne van a megállapodásban. Fontos, hogy erre nekünk szükségünk is van, hiszen a szemle feladata, hogy szakmai viták és beszélgetések lökjék előre a filmkészítés szekerét, és ilyesminek máshol nem nyílott volna tere, ez csak a Kongresszusi Központban volt eddig megoldott, de az ottani technikai nyavalyákon túl ezerkettő volt egy feketekávé, az ember vitte elemózsiás szatyorban a hamuban sült pogácsát. Így tehát az ötlet kimondottan pozitív volt, bár féltünk attól, hogy itt valami túlkérés lesz. Kérdeztük, hogy mi az ellenszolgáltatás, azt mondták, semmi, csak a helyszínül írjuk fel, hogy Millenniumi Park.

MN: Azt se indítványozták, hogy legyen ez millenniumi rendezvény?

JA: Később felmerült, hogy legyen ez egyszersmind a megnyitó rendezvény is, a szemle ideje alatt legyen az átadó ünnepség, de térben és időben jól elkülönítve a szemle eseményeitől. Ám ez csak egy hirtelen jött ötletnek tűnt a kft. ügyvezetője részéről. Felmerült egy húszmilliós plusz támogatási összeg, reklámpropagandára, ennek nagyon megörültünk, mert így elértük azt a keretet, amiből a díjakat is elő lehet állítani, meg attól is vissza lehet lépni, hogy fizetni kelljen a jegyekért. Úgy tűnt, minden megoldódik. Egy héttel később kiderült, hogy nem a mi kezelésünkbe került a reklámpropaganda, bár le volt már adva egy elfogadott plakátterv, Bagossy Levente volt a tervezője, mondták, kitűnő terv, ám kiderült, hogy mégse jó, mert nem elég meleg, nem elég pozitív, nem elég üzenet, és ezt a Happy End Kft. találta ki. Konkrétan egy héttel azután, hogy leszögezték, nincsen más igény, kiderült, hogy a húszmilliót nem a Szemletanács kapja, és nem is a minisztériumtól, hanem az Országimázs Központtól jönne a pénz, úgy, hogy a szemle egész reklám- és sajtókommunikációs részét a Happy End Kft. intézné.

MN: Hogy történt ez? Volt ez valahogy dokumentálva?

JA: Nem. A Kisrókus Kft.-vel még nem kötöttünk szerződést, az ők és a minisztérium közötti szerződést nem láttuk, volt egy pillanat, amikor Tóth Erzsi (Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára, a Szemletanács tagja, volt miniszteri biztos - a szerk.) feltelefonált a minisztériumba, ahol azt mondták, nem tudnak a Happy Endről, a képviselőjük meg épp ott ült nálunk. Arculatváltást akartak, nyitott filmszemle, tűzijáték, vonulás, ne legyen privilégiuma a szakmának, fizesse meg mindenki a jegyét. Éles vita alakult ki, mert azt mondták, vagy így csináljuk, vagy sehogy, mi meg azt mondtuk, akkor megcsináljuk 25-ből az egészet, és itt megmerevedett a dolog. Az derült ki ugyanis, hogy fantomokkal vitatkozunk. Valaki üzenetet hoz valaki részéről, a Happy End részéről konkrétan Horváth Gergely, de nem tudunk tárgyalni, mert az üzenethozó nem tudja, mekkora a kompromisszumos mozgástere.

MN: Van ennek egy nagyon is lehetséges olvasata, mely szerint ily módon a Magyar Filmszemle gyakorlatilag részévé válna a millenniumi címkével feldíszített kormányzati sikerpropagandának.

JA: Ezen felületi beavatkozásokon túl szerintem akkor érünk igazi választóvonalhoz, ha a beavatkozások hatására például a zsűri összetétele is megváltozik. Hiszen azt szigorúan szakmai szempontok alapján állítottuk össze, mert itt nem is lehetnek egyéb szempontok, mint ahogy a program-összeállítás sem kerülhet a Kisrókus vagy a Happy End Kft. kezébe. Ha ezekhez hozzányúl valaki, azt csak rossz szándékkal teheti.

MN: Mi neked a felületi beavatkozás?

JA: Hogyha a mindennapi és a művészeti élet nem lenne ennyire átpolitizált, nekünk mindegy lehetne, hogy két órával a szemle nyitófilmje előtt ki avatja fel a csarnokot. De sajnos ez nincs így. Nagyon nehéz meghúzni azt a határt, hogy meddig lehet elmenni, hiszen személy szerint én már rég túl vagyok rajta, de erről hatan hatféleképpen gondolkodunk. Azt sem lehet biztosan állítani, hogy azok a rendezők, akiknek filmje van a szemlén, mind akarnának változtatni.

Nézd, a New York-i filmfesztivált is megnyitja a polgármester, és a Johnny Walker is kirakja elé az óriási plakátját, mégse beszél arról a város, hogy egy viszkis lenyúlta a rendezvényt. De ezek a dolgok nálunk nem így működnek. Lesz szemle, levetítődnek majd a filmek, és az ember mégis úgy jön ki az egészből, hogy ezt én így többet nem. A szemle nagyon komoly dolog. Filmes karrierek, elinduló, fiatal sorsok múlhatnak rajta. Itt a puding próbája nem lehet az evés, mert esetleg romlott a puding. Miután nincsen a szervezés megfelelő szabályok, határok közé szorítva, mostantól kezdve bármi megtörténhet.

Turcsányi Sándor

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2001/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra