Kegyelmet kaphatott Balmazújváros több éve elítélt polgármestere

  • narancs.hu
  • 2022. október 6.

Belpol

Veres Margit 2018-ban kapott letöltendő börtönbüntetést, de nem vonult be, mert kegyelmi kérvényt adott be az államfőhöz.

Köztársasági elnöki kegyelemben részesülhetett Veres Margit, Balmazújváros korábbi polgármestere, akit 2018-ban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek vesztegetés elfogadása miatt – írja24.hu.

A lap ezt abból az információból vezeti le, hogy amint korábban a hvg.hu közérdekű adatigényléséből kiderült, Áder János hivatali idejének utolsó hónapjaiban 173 kegyelmi kérvényt kapott, amelyek közül 6-ot pozitívan bírált el, a többit elutasította. Az pedig szintén kiderült, hogy Veres Margit kérvényét elbírálták, mert Novák Katalin hivatala azt közölte, hogy a köztársasági elnök előtt nincs olyan kegyelmi ügy, amely a hivatalba lépése előtt érkezett volna.

Veres Margitot nem érte el a lap, ügyvédje, Rácsai Lajos azt mondta, nem kapott felhatalmazást részletek közlésére. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a volt polgármester szabadlábon van, és azt sem cáfolta, hogy kegyelmet kapott.

Veres a kegyelem elbírálását szabadlábon várhatta ki. A 24.hu szerint az is a kegyelem pozitív elbírálása mellett szól, hogy Veres korábban perújítási kérelmet nyújtott be a bíróságra, hogy bizonyítsa az igazát, januártól büntetőeljárás volt folyamatban a Debreceni Ítélőtáblán. A bíróság a lap kérdésére azonban azt közölte, hogy a perújítási kérelmet június 2-án kevesebb mint egy hónappal Áder utolsó hivatali napját követően visszavonták. A cikk úgy érvel, nem volna logikus a kérelem visszavonása, ha Veresnek valóban börtönbe kellene mennie öt évre.

Mint ismert, a volt polgármestert azért ítélték el, mert 400 ezer forinttal és egy autóval kente meg egy vállalkozó annak érdekében, hogy támogatást szerezzen a rendezvénycsarnokának felépüléséhez.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Veresnek bár börtönbe kellett volna vonulnia, a kegyelemre várás miatt helyette céget alapított és sorra nyeri az uniós agrártámogatásokat. De azt is megírtuk, mikor egy hajdúnánási bálon tűnt fel az elítélt volt polgármester, és a környékbeli fideszes potentátokkal bulizott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.