Korábban együtt síelt az Exportfejlesztési Ügynökség új vezetőjével Szijjártó Péter

  • narancs.hu
  • 2020. október 10.

Belpol

A külügy közlése szerint „a miniszter magánéletbeli kapcsolatai soha nem befolyásolták semmilyen, a munkában meghozott döntését”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közvetlen környezetéből érkezett a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója – írja Magyar Hang. Szabó Kristóf lett az ügynökség új vezetője, akivel a miniszter az év elején együtt síelt az ausztriai Obertauern síparadicsomában, családjuk kíséretében – minderről Szabó Kristóf közösségi oldalán megosztott fényképek tanúskodnak.

Szijjártó és az állami tulajdonú HEPA új vezérének ismeretsége, feltételezhető jó kapcsolata azért is figyelemre méltó, mert az ügynökség tulajdonosi jogait véletlenül épp a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja. Ez a külügy háttérintézménye, amely a miniszter és a tárca keze alá dolgozik. A cég lényegében a hazai kis- és középvállalkozásoknak nemzetközi piacot ígérő, de átláthatatlanul működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. utódaként jött létre. Az ügynökség világgazdasági prognózisokat, elemzéseket, háttéranyagokat készít, kereskedelmi promóciót lát el, az exportlehetőségeket kutatja, és az ország gazdasági érdekeit érvényesíti külföldön.

Szabó Kristóf szeptember 2-a óta vezérigazgatója a HEPA-nak. Korábban több pénzintézet alkalmazásában állt. 2009-ben tanácsadó céget alapított egy üzlettársával.

A lap kereste a Külügyminisztériumot, hogy megtudja, Szabó Kristóf kinevezéssel vagy pályázat útján nyerte-e el a tisztségét a Szijjártó-féle minisztérium háttérintézményénél, illetve, hogy szerepet játszott-e a vezetővé válásában a tárcavezetőhöz fűződő kapcsolata.

Szabó Kristóftól mindezek mellett arra is rákérdeztek, együtt síelt-e a miniszterrel, ahogy arra is kíváncsiak voltak, hogy vezérigazgató-helyettes Kővári Ágnes is ott volt-e az obertauerni hétvégén, de Szabó nem válaszolt.

A külügy azt közölte, hogy Szabó Kristóf több évtizedes, széles körű üzleti tapasztalata és tudása miatt került a HEPA élére. Eszerint nem pályázat útján kerülhetett az ügynökséghez.

Emellett a tárca azt is tudatta, hogy „a miniszter magánéletbeli kapcsolatai soha nem befolyásolták semmilyen, a munkában meghozott döntését”. Azt, hogy együtt síeltek Szabó Kristóffal, nem cáfolta a külügy.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.