Közel 18 milliárd forintnyi közpénz kötött ki a Fradinál

  • narancs.hu
  • 2019. június 18.

Belpol

Ettől függetlenül nem teljesít jól Kubatov egyesülete.

A Ferencvárosi Torna Club (FTC) nyilvánosságra hozta a beszámolójat, ebből kiderült, hogy a csapat mögött álló gazdasági társaság, és az egyesület is minuszt könyvelt el - vette észre az mfor.hu.

A 2017-es évben összehozott 197,7 milliós veszteség után 2018-ban, - 130 millió forint lett az FTC eredménye. Ugyanakkor a központi költségvetésből hosszú évek óta kap támogatást 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztési támogatás jógcímén, a Fradinak 6,8 millió jutott így a tavalyi évben.

A tárcáktól érkezett 17,6 milliárd mellett a Ferencváros a sportági szakszövetségektől is kapott 42 millió forintot, ami azt jelenti, hogy jelentős mértékben állami támogatásokból tartja el magát az egyesület.

Elfogtunk egy levelet: íme Kubatov sorvezetője az őszi választásokra

Csak „feddhetetlen előéletű, erkölcsi-etikai szempontból kikezdhetetlen, közösség megbecsült tagjaiként" számon tartott jelöltek indíthatók a Fidesz színeiben az őszi önkormányzati választáson" - áll abban a levélben, amelyet Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke küldött ki még az EP-választás előtt a választókerületi elnököknek.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.