Bár a HírTv stábja eddig nem kommentálta a ma történteket, az azonnal elbocsátott Kálmán Olga pedig felmondási idejére hivatkozva nem nyilatkozott, két műsor törlésének tényét már közölték a nézőkkel:
|
Bár a HírTv stábja eddig nem kommentálta a ma történteket, az azonnal elbocsátott Kálmán Olga pedig felmondási idejére hivatkozva nem nyilatkozott, két műsor törlésének tényét már közölték a nézőkkel:
|
Hiába védette le Mészáros Lőrinc a „Gondolom, nem gyalog” megjegyzését, az ország egyik legutáltabb emberének száját elhagyó mondat nem alkalmas arra, ami a szlogenek feladata.
A rendőrség két gyanúsítotti kihallgatáson is túl van a Damjanich utcai Nordic Sun Pubot illetően. A kocsma kulturális központként nyíltan a nemzetiszocialistákat próbálja összegyűjteni, ma is bárki sörözhet ott. Az önkormányzat feloszlatná az üzemeltető alapítványt is.
A párt megtartotta első gyermekvédelmi konferenciáját, melyet belengett a kegyelmi botrány szelleme. A kormány a gyermekvédelemre hivatkozva a nyilvánosságban kizárólag az LMBTQ-emberek vegzálásával van elfoglalva, a valóságban rengeteg probléma megoldása várat magára.
A közlekedési miniszer belelépett a csapdába, amit 15 évig sikeresen került el a NER: nyilvánosság előtt vett a nyakába felelősséget, vált ezáltal számokérhetővé. Ez akkor is veszélyes lehet, ha valaki jól végzi a munkáját, a magyar kormányban pedig kész öngyilkosság.
A megítélése szerinti törvénytelenségek és a feloldhatatlan ellentétek miatt április elején a Nyírcsászáriban a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte a többségben lévő ellenzék. A helyzetet aligha mérték fel jól, mert sem az új polgármestert nem ők adják és egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be a testületbe.
Az 1919-es apátfalvi vérengzést bemutató könyv az áldozatok és önfeláldozó, haszonleső, kollaboráló emberek mellett az erőszak természetéről is szól.
Jancsó Dávid, Szakács Györgyi és Varga Balázs is tagja lehet a legnevesebb filmes kitüntetést kiosztó amerikai Akadémiának.
Saját rendszerének foglya a belarusz diktátor, aki 2020 óta már csak Vlagyimir Putyin kesztyűbábjaként gyakorolhat hatalmat. Most mégis elkezdene visszatérni a hintapolitikához és az erősödéshez. Ha a súlya nincs is meg ehhez, ott van 1100 még szabadon engedhető politikai fogoly.
Bizonytalanság, eltökéltség, félelem, eufória – ilyen vegyes érzésekkel vonult az idei Budapest Pride-on a magát a queer közösség tagjának valló borsodi fiatal, aki lapunknak mesélt a vonulás előtti napokban őt ért atrocitásról is.
Tizenkét éve ígéri a gyulai fideszes városvezetés, hogy megújul a valóban lepukkant, de igazán nagy forgalmat nem produkáló helyi vasútállomás. Most viszont úgy látszik, lesz valami, igaz, aranyáron és nagyon felemásan.
Januárban megszűnt a sürgősségi gyermeksebészeti ellátás a nyíregyházi kórházban. Bár az intézmény szerint ott továbbra is zavartalanul működik a sürgősségi gyermekellátás, a gyermeksebészeti ellátást igénylőket már Debrecenben látják el, ahova a megye egyes részeiről órákba telik az eljutás.