Van két idézet, amelyekkel elég pontosan le lehet írni, hogy mi is az a Kolorádó. Az egyik az először 2016-ban megrendezett fesztivál korai időszakának félhivatalos szlogenje, amelytől bár a szervezők bevallása szerint időközben némileg eltávolodott az esemény koncepciója, alapvetően ma is érvényesnek tűnik. E szerint a Kolorádó a „legpestibb budai fesztivál”, ez a meghatározás pedig az elmúlt évek során fokozatosan táguló vendégkör ellenére annyiban még mindig érvényes, hogy a koncerteknek és a reggelig tartó buliknak otthont adó Sztrilich Pál Cserkészpark ilyenkor mintha tényleg a belvárosból ismerős alternatív szórakozóhelyek és romkocsmák erdei megfelelőjévé változna.
A másik idézet ezzel szemben éppen a fesztivál belvárostól való viszonylagos távolságára utal. Dimitris Topuzidis, a Fran Palermo és a Deep Glaze gitárosa még egy 2018-as videóriportban fogalmazta meg igen frappánsan, hogy noha első ránézésre nem vészes a távolság Budapest és a Nagykovácsihoz közeli erdő között, a Kolorádó mégis „túl messze van ahhoz, hogy hazajuss, viszont túl közel ahhoz, hogy ne menj haza este”. Sok tekintetben persze pont ez a különös kettősség és izgalmas határhelyzet adja az esemény varázsát: a térerő és fényszennyezés nélküli csillagos ég alatt tényleg úgy érezheti magát az ember, mintha több száz kilométerre lenne a nagyvárosi civilizációtól; miközben, ha úgy gondolja, nagyjából egy óra alatt visszatérhet a körúton belülre, és a saját ágyában töltheti az éjszaka maradék részét.
Magas szinten dőlt el
A Kolorádó célja a kezdetek óta az volt, hogy egy képzeletbeli „mikroállamot” létrehozva, a mindennapok egyre nyomasztóbb valóságától elzárkózva, néhány nap erejéig végre megtapasztalhassák a résztvevők, milyen lenne egy elfogadásra és nyitottságra épülő társadalomban, a természettel harmóniában élni. Ha a korábban megrendezett nyolc fesztivál alkalmával (a 2020-as szezonban a covid miatt természetesen a Kolorádó is elmaradt) meg is valósult ez a fajta virtuális szellemi-lelki függetlenség, az esemény kilencedik kiadása már nem tudja – és egyébként nem is próbálja – leplezni, hogy a budai hegyek és az erdő ölelésében kibontakozó kedves kis utópiának is gátat szab, hogy az év 361 napján nem Kolorádóban, hanem Magyarországon élünk.
Az esemény szervezői június közepén, két héttel a fesztivál kezdete előtt jelentették be, hogy ebben a formában az idei lesz az utolsó Kolorádó. Mint írták: „Az állami tulajdonban álló Pilisi Parkerdő Zrt., mint tulajdonos (aki a területet a Cserkészeknek bérbe adja) váratlanul ellehetetlenítette, hogy az idei fesztivál után folytassuk a rendezvényt a Cserkészparkban.” A döntés valódi okát hiába keresték a szervezők, a kialakult helyzetről tájékoztató bejegyzésükben úgy fogalmaztak, „csak ingoványos talajra tévedtünk,” ugyanis „hatósági vagy más, megalapozott kifogás, ami a fesztivál megvalósulását befolyásolta volna, sosem merült fel”.
A bejelentéssel kapcsolatban a 24.hu megkeresésére Pilisi Parkerdő Zrt. azt közölte, az elmúlt évek az ingatlan használatával és az ott szervezett rendezvényekkel összefüggésben több lakossági és önkormányzati panasz is érkezett a Pilisi Parkerdőhöz, a helyszíni szemléken pedig „megállapításra került, hogy a természetes környezetbe illeszkedőnek tűnő, de engedély nélkül épített pihenőket, teraszokat és lépcsőket alakítottak ki”. A Pilisi Parkerdő ezért felszólította a Magyar Cserkészszövetséget, hogy haladéktalanul állítsák helyre az erdőművelési ágnak megfelelő, eredeti természeti állapotot. A szövetség vállalta a terület rekultivációját, továbbá tudatták az erdészettel, hogy szerződést bontottak a Kolorádó fesztivállal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
