Rögeszmék a közoktatásban

Megvalósult álmok

  • Bányai György
  • 2014.01.05 13:12

Belpol

2013-ra felpörgött a közoktatás átalakítása, úgy, ahogyan azt megszoktuk: sietős, átgondolatlan törvénykezéssel, aminek a hibáit aztán ismét csak lóhalálában igyekezett a törvényhozó kétharmad korrigálni. Dúlásukat a közoktatásban csak súlyosbította egyes intézkedések ideológiai célzata.

Gombnyomásra felállt idén a központi intézményfenntartó (KLIK), a központi tankönyvelosztó (KELLO), megalakultak a tankerületek, szolgálatba léptek az iskolarendőrök, ez évtől kötelező az erkölcs-, illetve a hittanoktatás, az egész naposnak nevezett általános iskola, a mindennapi testnevelés. Elindult - maximum hatvanszázalékos felfűtöttséggel, ellentmondásosan (egyúttal ellentmondást nem tűrően) - a pedagógusok életpályamodellje, ezzel párhuzamosan megemelkedett a minimum teljesítendő óraszámuk, s tagnak kell lenniük a szakmai kamarában. Kötelező az önkéntes munka (három év alatt legalább ötven óra) a 2016-ban és azután érettségiző középiskolásoknak. A szakemberek loholnak a politikusok nyomában, hogy jó esetben valamelyest használható programot, tananyagot, módszert toljanak a rapid intézkedések mögé. Például a szakiskolákban, ahol a gyakorlatban csaknem annyi tornaóra van, ahány közismereti összesen.

Az ovitól...

És persze a rohanás közben folyton módosítani kellett - és kell továbbra is - a gyakran kutyafuttában alkotott és ennek megfelelő minőségű szabályokon. Nézzünk néhányat részletesebben is!

2015. szeptember 1-jétől tennék kötelezővé a hároméves gyerekek óvodába íratását. Igaz, a mostani többség alkotta szabály szerint ez jövőre lépne hatályba (amely alól kérelemre a jegyző adhat felmentést), de az indulást végül elhalasztják. Hoppál Péter Fidesz-szóvivő megfogalmazása szerint az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti képviselői az óvodák kedvezőbb "földrajzi infrastrukturális feltételeinek" megteremtése érdekében javasolták ezt. Országos szinten lenne egyébként elegendő óvodai hely a leendő hároméveseknek - érvelt Hoppál. Máig nem tudni, mit értett ezen: vajon azt, hogy az óvodás naponta keresztülvágna az országon, vagy azt, hogy hintalóhalálában költözne oda, ahol van "férőhely"? Ami a lényeg: a "földrajzi infrastrukturális feltételek" nem robbanásszerűen váltak kedvezőtlenekké, amikor a törvényt hozták - 2011 decemberének végén, természetesen sürgősségi procedúrában -, ugyanolyan rosszak voltak, mint manapság. De akkor mi magyarázta a gyors törvényalkotást?

Nehéz nem gondolni arra, hogy ennek a szabályozásnak - is - a célja az volt, hogy valamilyen (rög)eszme jegyében már a hároméves báránykákat is kötelezően be kell terelni a köznevelésbe. Hiszen - nem árt hangsúlyozni - nem lehetőségről, hanem kötelezettségről van szó. Amikor az LMP, látván, mekkora fölfordulást okozna ez a jogszabály 2014. január 1. után az óvodai helyhiány miatt, indítványozta, hogy a családi napközi is fogadhassa a köznevelés legalsó grádicsára lépő pöttömöket. A kormánypártok, érzékelvén a vonatkozó törvényük abszurditását, belementek ebbe - ha csak ideiglenes jelleggel is.

"Az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére, a hátrányos helyzetűek számára komoly felzárkóztatási lehetőség a kisgyermekek óvodai nevelése. Ezzel a céllal az LMP egyetért, és személy szerint én is osztom ezt a véleményt - mondja a párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke, Osztolykán Ágnes. - Ugyanakkor látjuk, hogy e rendelkezésnek sokkal inkább propagandaszerepe van, mert sem az uniós források felhasználása, sem a pénzügyi tervezés nem arra irányul, hogy a törvény által állítólag szolgálni kívánt célt véghez vigyék. Sablonszöveg, de ha kevesebb stadiont építenénk, többet lehetne költeni óvodaépítésre és-fejlesztésre."

A kormányzat véget vetett annak a lehetőségnek is, miszerint a szülő és az óvodapedagógus dönthessen úgy, hogy az egyébként tanköteles korúvá vált gyerek az iskolaérettség hiánya miatt inkább még egy évig óvodás maradjon. Ez a szabály alaposan megdobta az általánost elkezdők létszámát, ami aztán olyannyira meglepte a törvényhozó kétharmadot, hogy a tanévkezdés előtt sebtiben felemelték az osztálylétszám maximumát.

Államosították az önkormányzati iskolákat annak érdekében, hogy mindenhol megteremtsék a megfelelő szintű oktatás lehetőségét. Ezzel szemben jószerivel nem történt más, mint hogy egyetlen központi akarat alá vonták őket.

...az iskoláig

"Egyetértünk azzal, hogy a központi finanszírozás nagyon fontos a közoktatásban - mondja Osztolykán Ágnes -, de hiszünk abban, hogy a helyismeret vagy például a kistérségi rendszerben működtetett iskola sokkal nagyobb autonómiát ad, mintha valaki a KLIK-ből megmondja, milyen tankönyvből tanuljanak, milyen krétát használjanak. Az eddigi tapasztalatok szerint nem az esélyegyenlőség megteremtésének a segítése a fő cél, hanem az állam egyszerűen bekebelezni akarta az iskolákat." Igaz, előbb elintézték, hogy azok a települések, amelyek azt akarják vagy arra rákényszerülnek, átadják valamelyik - vagy egyetlen - iskolájukat az egyháznak (lásd: Viszik, ha adják, Magyar Narancs, 2010. május 27.). A KLIK-rendszer csak az egyháziasítás nagy hulláma után állt föl.

Ez a lépés speciel nem volt végiggondolatlan. A KDNP programjában ugyanis ez áll: "Kiemelten és kiszámítható módon támogatjuk a keresztény nevelési elvek érvényre juttatását, a gyermekek, tanulók nevelésére alapozva a nemzet erkölcsi megújulását. Segítjük, hogy a szülői igényeknek megfelelően újabb egyházi óvodák, iskolák létesüljenek." Az pedig, hogy mely egyházak tartoznának az ily módon preferálandó körbe, ismert sztori. Az sem véletlen, hogy a kötelező hit- és erkölcstan is ebben az évben települt az iskolákba.

"Én vettem a fáradságot, elmentem Erdő Péterhez és más egyházi személyekhez is, akik elmondták nekem, ők ezt a szabályt nem kérték - jegyzi meg Osztolykán Ágnes a kötelező hitoktatás bevezetéséről. - Volt közös gondolkodás az egyházakkal, de egy teljesen más szintű egyeztetés arról, hogyan lehetne eladni a dolgot úgy, hogy ne legyen vele szemben zsigeri ellenkezés. Hiszen a vallás még mindig mindenkinek a magánügye."

Az MSZP majd' az összes közoktatási változtatást dobná a kukába. A párt szakpolitikusa és elnökségi tagja, Kunhalmi Ágnes komor jelent és derűs jövőt vázol: "Az oktatásügy a 2010-ben kezdődött kormányzás egyik legnagyobb vesztese minden értelemben. Évről évre meghökkentő, dilettáns döntések történnek, hazugságok, féligazságok hangzanak el, rengeteg a felesleges adminisztráció. Mindez azért, mert az oktatás mai irányítói el sem tudnak képzelni mást, egyszerűen nem ismerik a modern oktatás világát. Rögtön a kormányváltás után, az új Országgyűlés megalakítását követő hetekben korrekciós csomagot fogunk előterjeszteni" - nyilatkozott optimistán Kunhalmi Ágnes lapunknak. A tervezett változtatások lényege "a nyilvánvaló igazságtalanságok megszüntetése és az ostobaságok törlése a jogszabályokból". Közelebbről: "Ezek a módosítások sok mindent érintenek majd a normális tankönyvellátást ellehetetlenítő rendszer felszámolásától a világnézeti semlegesség helyreállításán át a szélsőséges szellemben alkotó írók Nemzeti Alaptantervből való törléséig."

Második lépésben (már ha módjuk lesz rá) a "szülőkkel, szakmai közösségekkel és a diáksággal együtt fogjuk végiggondolni, hogy a XXI. században mit jelent az oktatás, és mi következik ebből Magyarországon. A világban meghatározó változások zajlanak az oktatásban. A részben internetre költöző felsőoktatás, a kreatív iskoláról felhalmozott egyre nagyobb tudásunk, az egyéni fejlesztés korábban elképzelhetetlen eszközeinek megjelenése mind olyan jelenségek, amelyek egy sikeres, modern, jövőorientált országban részei az oktatáspolitikai gondolkodásnak. Olyan oktatási rendszert szeretnénk építeni - az e téren is szövetséges Együtt 14-PM-mel -, amely 2030-ban, 2040-ben is releváns lesz" - lendült bele Kunhalmi Ágnes a tennivalók sorolásába.

Szemek a láncban

A közoktatásban tapasztalt ámokfutást mindenki könnyű szívvel varrja Hoffmann Rózsa nyakába. Holott Orbán Viktor jóváhagyása nélkül mindez nem történhetett volna meg. (Hoffmann egyébként - tényként érdemes megemlíteni -, előbb lett a Fidesz tagja, mint a KDNP-é.) Az, hogy az államtitkár asszony minden szervezési kudarca dacára a posztján maradhatott, nyilvánvalóan Orbán Viktor akarata (még ha Hoffmann hatáskörét szűkítették is).

Orbánnak is vannak állampolitikai szintre emelt saját rögeszméi. Ilyen a mindennapi iskolai testnevelés bevezetése is; hiszen a sport a nemzeti büszkeség terepe. (Nem közoktatás, de idetartozik: a tervek szerint a munkáltató cafeteriában is adhat a dolgozójának pályabelépőt, bérletet - adómentesen. Kulturális szolgáltatás is igénybe vehető cafeteriautalvánnyal, ám ott marad az ötvenezer forintos öszszeghatár, a sportban azonban a határ a csillagos ég.)

Tornaterem viszont nincs mindenütt, ahol pedig van, többnyire ott is kevés a megugrott testnevelésórák kiszolgálására. Amikor ez "kiderült", jött az ötlet: menjenek a tanulók uszodába, vagy járjanak edzésre (amit a szülőknek kell fizetni, mert az nem ingyen van), hozzanak onnan igazolást (lásd: Majd valahol futnak, Magyar Narancs, 2012. augusztus 9.).

Ezt ne tudták volna a koalíciós képviselők? "A bizottságunkban ülő fideszesek nagy része - például Pokorni Zoltán, Pósán László, Cseresznyés Péter, Hoppál Mihály, Michl József - polgármester is. Tisztában vannak azzal, hogy a mindennapi tornaórát nem tudják náluk normálisan megoldani, ezért igyekeznek igazítgatni a dolgokon. A KDNP-sek beadtak egy módosító indítványt, hogy néptáncoktatással lehessen a tornaórákat kiváltani. Soha nem fogom elfelejteni, Pokorni Zoltán megkérdezte ezen a bizottsági ülésen a maga rezzenéstelen arckifejezésével, hogy a féktelen pogó beleszámít-e. Utána kicsit finomítva azt kérdeztük, hogy ha valaki mondjuk flamencózni akar, az nem váltja-e ki a néptáncot. Halál komolyan elgondolkodtak, majd azt felelték, hogy nem - idéz fel egy komoly vitát Osztolykán Ágnes.

- Ha pedig mégis akadt olyan, amibe megpróbáltak beleállni kormánypárti képviselőtársaim, általában az lett a vége, hogy kidolgozták a bizottsági módosítókat, majd a plenáris ülés előtt nagyjából tizenöt perccel visszavonták, mert Orbán nyilván az orrukra koppintott. Nem küzdenek. Rossz nézni ezeket az emberi torzulásokat, amikor vagy nemet nyomnak a mégis a plenáris ülésre engedett saját indítványukra, vagy kimegy, és a plüssfüggöny mögül figyeli, mikor végeznek a többiek. Pósán László csinált ilyet: kukucskált, hogy leszavazták-e a frakciótársai azt az indítványt, ami az ő nevéhez fűződött. Mögöttem Cseresznyés, aki pedig a bizottságban megszavazott bizonyos módosítókat, simán nemet nyomott, láthatólag különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Mert ez volt a frakcióutasítás. És ez az egész rendszer így működik. Úgyhogy lehet itt beszélni mindennapi testnevelésről meg a gyerekeink testi-szellemi fejlődéséről, amit Hoffmann Rózsa is elő szokott adni. Van, ahol sportcsarnokban tartják a tornaórát, de van, ahol megteszi az is, hogy a gyerekek az utcán két botra kötött zsineg fölött ugrálnak át."

Neked ajánljuk