| ||
„Csalódott teóriákban, dogmákban, mozgalmakban. Megvesszőztetett állhatatosságáért, megszenvedett tévedéseiért, kiközösítették, mert jobban szerette az igazságot, mint Caesart…” 1987-ben ezekkel a szavakkal jellemezte baj-, elv- és zárkatársa, Vásárhelyi Miklós az akkor egy éve halott Donáth Ferenc sorsát, s valóban: Donáth élete egyszerre példázta egy forradalmas nemzedék nagy, történelmi csalódását és megcsalatását, valamint egy személyes út következetességét, morális integritását. Ennek a morális integritásnak a megőrzése bizonyosan nehezebb feladat volt, mint az életben maradásé, jóllehet a huszadik század magyar történelme ez utóbbihoz sem kínált éppenséggel kedvező feltételeket Donáth Ferenc számára.
Jászárokszálláson született, s a fővárosba felkerülve 1934-ben szerzett jogi doktorátust – és vált illegális kommunistává. A Rajk László ajánlására beléptetett jogtudornak hamar érdemi szerep jutott a – sokakat vonzó és sokakat megtévesztő – népfrontpolitika, a Komintern által 1935-ben meghatározott taktikai irányvonal hazai megszervezésében. Megszervezésében – és hitelesítésében, merthogy az imponáló intellektusú Donáth teljes hitével és személyes vonzerejével állt ki a Horthy-rendszert és a nácizmus terjeszkedését egyként ellenző baloldali értelmiség összefogásáért. Így lett az egyik legaktívabb munkása az 1937-ben összehozott, de csupán alig több mint egy esztendeig egzisztáló Márciusi Frontnak, s ezért vállalt szerepet kommunistaként (és Kádár illegalitásbeli lakótársaként) a Nemzeti Parasztpárt 1939-es megalakulásában.
1940-ben letartóztatás, majd munkaszolgálat, 1942-től pedig a teljes illegalitás várt rá, hogy azután 1945-ben hozzáláthasson pályafutása legfontosabbnak érzett munkájához: a földosztáshoz. Nem csupán földművelési államtitkárként és egyéb tisztségek viselője gyanánt, de elsősorban a közvetlen demokratikus gyakorlat és a népi akciók lelkes híveként szervezte és irányította ezt a felszabadítónak szánt társadalomformáló aktust, amelyre utóbb élete végéig büszke volt. 1949-től mindinkább megfagyott a levegő az 1945 előtt itthon, illegalitásban működött kommunisták körül, s így 1951 elején a Rajkkal és Kádárral egykor egyaránt szoros munkakapcsolatban dolgozó Donáth is sorra került.
Kádár János vádlott-társaként ítélték 15 évi börtönre, s magánzárkában töltött börtönéveinek az első Nagy Imre-kormány által megindított rehabilitációs hullám vetett véget. Ez a két személy azután hosszú évekre meghatározta Donáth sorsának alakulását: 1956-ig, 1956-ban, majd az 1956-ot követő megtorlás idején. Nagy Imre legbelsőbb körének tagja 1956 októberében egy újabb, bár éppoly törékeny és tünékeny népfront közepén érezhette magát egykori illegalitásbeli társaival, Losonczy Gézával, Szilágyi Józseffel, Vásárhelyi Miklóssal, Újhelyi Szilárddal. A jugoszláv nagykövetség, Snagov, majd a Nagy Imre-per tárgyalóterme várt a közvetlen demokratikus gyakorlat össznépi napjai után Donáthra, akinek Losonczy börtönhalálával a másodrendű vádlott életveszélyes szerepe jutott az 1958-as perben.
| ||
12 évi börtönbüntetés, majd 1960-ban egyéni kegyelem: Donáth az egykori Nagy Imre-csoport legtekintélyesebb életben lévő tagjaként szabadult. Nyilvános pályafutása innentől egészen haláláig az agrártörténeté, ám az illegális és félnyilvánosságban betöltött szerepe a mégoly lassan kiformálódó ellenzék középponti alakjáé. Az általános tiszteleten alapult ez a szerep, amely lehetővé tette Donáth számára, hogy közvetítő legyen a már embrióállapotában is ellenszenvektől hemzsegő ellenzék csoportjai között. Így segíthette elő a szamizdat Bibó-emlékkönyv megjelenését, s így válhatott 1985 júniusában a monorierdei kempingben a monori találkozó „házigazdájává”. Népiesek és urbánusok együtt jelentek meg itt, újra egy népfrontpolitika kegyelmi pillanatát jelezve, Donáth ekkori szavaival: „Lényegében laza csoportok azok, amelyek itt többé-kevésbé képviselve vannak. Egymástól külön teszik a dolgukat. Bizonyos vagyok benne, hogy a jövőben növekedni és sokasodni fognak, ezt helyzetünk alakulása fogja magával hozni.” Az említett növekedést és sokasodást Donáth már nem élhette meg – a fejlemények ismeretében neki talán jobb is volt így. Példája emlékének fakultában is vonzó maradt, hiszen – a róla szóló dokumentumfilm címével – máig jó tudnunk, hogy „volt egyszer egy ember”.
