Schmidt Mária szervezi a józsefvárosi holokauszt-emlékhelyet

  • narancs.hu
  • 2013. szeptember 4.

Belpol

„A kiemelt beruházás szakmai koordinációjára a kormány dr. Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját kérte fel” – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amikor arról érdeklődtünk, hogy a Holokauszt Gyermekáldozatai Emlékhelyének kialakítását szakmailag ki, mely szervezet felügyeli, irányítja majd.

false

 

Fotó: MTI

A döntés ugyanakkor nem kelthet különösebb meglepetést, mivel a Népszava még a kinevezés előtt azt valószínűsítette, hogy a holokauszt 70. évfordulójára a józsefvárosi pályaudvaron mintegy 200 millió forintból kialakítandó emlékhely a Terror Háza hatáskörébe kerül. „A forgalomból évek óta kivont műemlék épület roppant lepusztult állapotban van, számos szolgálati lakást kell kiváltani, a költségek tehát bizonyára milliárdos nagyságrendűek lehetnek, bár felmérések és tervek hiányában ez egyelőre megbecsülhetetlen” – írta a lap. A beruházás tervezéséért Fürjes Balázs kormánybiztos felel.

A 70. évfordulóra készülő fejlesztéseket, a jövő évi programokat a Lázár János vezette Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottság koordinálja. Schmidt már dolgozott Lázár Jánosnak: a Hódmezővásárhelyi Emlékpontot és a helyi Holokauszt Múzeumot is a Terror Háza koordinálta. Erről szóló írásunkat itt olvashatja.

Schmidt Mária szakmai megítélése a hazai holokauszt témájában azonban erősen vitatott. Ennek részleteibe most nem mennénk bele, aki kíváncsi rá, annak ajánljuk korábbi vele készült interjúnkat, a Beszélőben róla folytatott vitát itt, Karsai László a témában Schmidtet kritizáló írását pedig itt olvashatja.

A minisztérium azonban nem lát problémát, mert Schmidt Mária esetében – idézünk a válaszból – évtizedes „intézményvezetési tapasztalata, valamint ez irányú széles körű történettudományi ismerete garantálja, hogy az emlékközpont magas színvonalon képes lesz feltárni a látogatók előtt múltunk egyik legtragikusabb fejezetét”.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.