Németh Szilárd a csepeli Fidesszel sem egyeztetett arról, hogy stadiont vásárol a kerületben

Belpol

A Honvédelmi Minisztérium államtitkára úgy lett Csepel egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa, hogy ezidáig semmilyen megkeresés nem érkezett a fideszes önkormányzat részére. Borbély Lénárd polgármester nem oldja fel a változtatási tilalmat a területre vonatkozóan, ha nem sportcélú beruházást tervez megvalósítani a Fidesz alelnöke, mert ő „nem változott meg”. 

 

 

„Ismét a csepelieké a Csepel SC, amely bajnokok sorát adta a nemzetnek”

– közölte nemrég Németh Szilárd a Facebookon. A Fidesz-alelnök tulajdonolta Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) megvásárolta ugyanis a Csepel SC Alapítvány alapítói jogait gyakorló céget, és ezzel a kerület egyik legnagyobb ingatlantulajdonosa lett. A KIMBA-é a Béke téri komplexum, benne a 12 ezer fős stadionnal, valamint a Hollandi úti és a Gubacsi hídnál lévő telepek. Az adásvétel részletei és a jövőbeli tervek egyelőre nem ismertek. (...)

Layout 1

 
 
 

„Most az ingatlanok állapotának felmérése, felújításának tervezése, illetve az azokat használó sportegyesületekkel, sportolókkal, sportvezetőkkel való tárgyalások következnek. Ennek függvényében dönthetünk arról, hogy mit és hogyan kell modernizálnunk, milyen szervezési kultúrát és működési rendet kell kialakítanunk. Van kiváló példa is előttünk; a Puskás Akadémia és a Fradi” – mondta Németh Szilárd a Magyar Nemzetnek a napokban. Árulkodó, hogy az államtitkár az FTC-t említette, ugyanis a IX. kerületben az történt, ami ellen ő maga évekig kampányolt Csepelen: a Fradi stadionja mellé húzták fel a Magyar Telekom Nyrt. székházát. (...)

„A megválasztásunk óta ugyanazt képviselem; a csepelieké kell, hogy legyen a Csepel SC. Németh Szilárd is erről beszélt 15 éven keresztül. Ez úgy valósulhat meg, ha az állam, de leginkább akkor, ha az önkormányzat tulajdonába kerül”

– mondta Borbély Lénárd polgármester, akivel az irodájában beszélgettünk. A polgármester az alapítványi cég adásvételének részleteiről nem tud semmit, állítása szerint ez idáig semmilyen megkeresés nem érkezett a kerület vezetéséhez a KIMBA és Németh Szilárd részéről, korábban a vásárlási szándékukról sem tájékoztatták. (...)

 
 Fotó: Németh Dániel
 

„A csepeliek részéről van egy mély érzelmi kötődés a Csepel SC iránt. Csak sportcélú fejlesztés jöhet létre a területen”. Kíváncsian várja, hogy mi történik a tulajdonosváltás után; reméli, a kerületi lakosok jól jönnek ki a történetből, a vagyonuk gyarapodni fog. A telep feltehetőleg állami beruházás keretében újulhat meg, ugyanis a KIMBA kizárólag állami pénzből működik. Az önkormányzat csak hosszú idő alatt tudná rendbe tenni, mivel azonban nem ismeri a KIMBA terveit, még nem tervezi, hogy feloldja a jelenleg 2021 végéig hatályos változtatási ti lalmat. A beszélgetés végén megkérdeztük a polgármestert, hogy amennyiben a KIMBA nem sportfejlesztési beruházást tervezne, az önkormányzat belemenne-e.

„Én nem változtam meg”

– válaszolta erre Borbély Lénárd.

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a változtatási tilalmat az önkormányzat oldhatja fel – kivéve, ha a kormány beveti univerzális fegyverét, és kiemelt beruházássá minősíti a ma még ismeretlen terveket. Vagyis végső soron Orbán Viktor dönt arról, hogy a csepeli fideszes belküzdelemben ki kerekedik felül, illetve hogy elindulhat-e az ambiciózus Németh Szilárd akadémiájának további gyarapodása és ingatlanbiznisze, netán felszárnyalása a Fradi-birodalom magasságáig.

E rövid cikkajánlónk egy remek tényfeltáró írás kivonata. Az eredeti cikk teljes mélységében, szélességében és magasságában a Magyar Narancs fenomenális karácsonyi dupla számában olvasható – amely előfizetés ellenében immár digitálisan is elérhető! Vásárolja meg az újságosnál, a közértben, a benzinkúton – vagy szerezze meg most rögtön!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.