Tartalom

MaNcs 32. évf. 51–52. sz. (2020-12-17)

Kis-Magyarország

Kisvárosi NER: politikai bosszú Gyulán

Kis-Magyarország

Szólni, ha mersz

Egy gyulai háziorvosi asszisztenst azzal vádolnak, hogy munkahelyén tiltott politikai agitációt folytatott. A nő férje tavaly fideszes jelölttel szemben indult az önkormányzati választáson. Állásából elbocsátották, helyi blog célkeresztjébe került, és vesszőfutása az első fokú bíróságon is folytatódott.

A szerk.

A szerk.

Mentális fordulat

Hétfőn mutatták be a Hogyan lehet sikeres egy nő? című, Novák Katalin főszereplésével és animációs elemekkel megtámogatott kisfilmet, mely primitív egyszerűséggel igyekszik válaszolni a saját magának feltett kérdésre. 

A szerk.

Rogán belekukkant

Keddi lapzártánkkor már több mint egy hete üzemel a Vakcinainfó, a kormányzati regisztrációs portál, de a 60 év felettieknek postán is küldenek egy űrlapot. Hogy pontosan mi a fenére is jó a regisztráció, azt nem könnyű kibogozni, de lenne néhány ötletünk.

Publicisztika

Uitz Renáta

Publicisztika

Jószándékkal volt kikövezve

Miért aggasztó a brüsszeli alku a költségvetésről és a jogállamiságról?

Hozta a formáját a lengyel–magyar véd- és dacszövetség az Európai Tanács decemberi ülésén. Ez volt a német soros elnökség utolsó nagy pillanata: a tomboló világjárvány közepette Angela Merkelre maradt az unió következő hét évre szóló költségvetésének és az azt kiegészítő járványügyi mentőcsomagnak az elfogadtatása.

Heil Péter

Publicisztika

Orbán brüsszeli betlije

Miért reményt keltő az uniós megállapodás a költségvetésről és a jogállamiságról?

Most akkor győzött vagy vesztett Orbán Brüsszelben? Van vagy nincs működő jogállami mechanizmus? 

Lantos Gabriella

Publicisztika

A halálos káosz

Így kezeli félre Orbán a járványt

A Covid-19 szorítása egy év után sem enged. A legtöbb kontinens és ország a második hullámnál tart, néhol, mint Japánban vagy Szerbiában, már a harmadik kezd kirajzolódni. Magyarországon karácsony előtt egy héttel a második hullám közepe felé tartunk: mind a megbetegedések, mind a halálozások száma magas, és 4–5 héttel a korlátozások bevezetése után még mindig nő.

Németh Ádám

Publicisztika

A láthatóság sebei  

Hogyan lehet és hogyan kellene élni nem heteró emberként?

„Nem tenni a bűn, hanem lenni. És főleg annak látszani.” (Édouárd Louis: Leszámolás Eddyvel)

Egotrip

Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Acélbokszer és kutyakorbács

A dolog nem kezdődött éppen ártatlanul. Az egyik újságíró megírta a másikról, hogy férfiakat zaklat, és azzal kente el a dolgot, hogy ez talán nem is igaz. Mindenesetre kiírta a nevét. Mire a sértett újságíró nyilvános helyen vonult fel családtagjaival, hogy elégtételt vegyen.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Új normalitás a gazdaságban.

A válságok többnyire tartós változásokat idéznek elő. Feltehetően a mostani, a II. világháború óta a legnagyobb gazdasági visszaesést előidéző Covid-járvány sem hagyja érintetlenül az eddigi rendet. 

Belpol

Belpol

„Ez a tragédia Orbán Viktor lelkén szárad”

Kis János a magyar állam felszámolásáról, Orbán uniós politikájáról és az ellenzék esélyeiről

Orbán Viktor a múlt héten az Európai Unióban megnyert egy csatát, de olyan háborúba kezdett, amelyet csak elveszíteni lehet. A járványhelyzet katasztrofális, illetve az emiatti gazdasági válság rossz kezelése növeli az ellenzék 2022-es esélyeit – de a sikerért még sokat kell dolgoznia.

A Századvég-csoport és az Orbán-kormányok

Belpol

Bemeneti oldal

A kormány think tankje, háttérintézménye, házi közvélemény-kutatója a Századvég, vagy egyszerű pénzszivattyú?

Kiszervezte a kormány a magyar felsőoktatás ötödét

Belpol

Jönnek a megváltók

Nagyobb botrány csak az SZFE-n lett a felsőoktatási „modellváltásból”, pedig a minisztérium által kinevezett, megbízható emberekkel feltöltött kuratóriumok mindenhol visszavágták az egyetemek autonómiáját.

A 70 éves Dunaferr bizonytalan jövője

Belpol

Vasfüggöny

Teljes a káosz és a bizonytalanság Dunaújváros legnagyobb foglalkoztatójánál, a Dunaferrnél. Kollektív szerződés nyár óta nincs, a béreket harmadik hónapja csúszva fizetik ki, jogait gyakorolni képes vezetővel pedig lapzártánkkor nem rendelkezett a cég.

Gazdaság

Bővülő magánegészségügyi szektor

Gazdaság

Fehéredő köpenyek

Konszolidálódik, tisztul és egyre jelentősebb a magyar magán­­egészségügyi piac. Az állam a magán- és a közfinanszírozott szektorok éles szétválasztását preferálja, a magánszolgáltatók az együttélés mellett kardoskodnak.

Interaktív

Rádió

Interaktív

A nyelv öröme

Megújult nyelvápolás a Kossuthon

Lemaradtunk, mint a borravaló. Pedig volt egy időszak, amikor napi szinten követtük a közrádió, akarjuk mondani, a nemzeti főadó olyan búvópatakszerű képződményeit is, mint egy nyelvművelő műsor. Aztán valahol észrevétlen felhagytunk ezzel a szokásunkkal, ami meglehet, hogy a Kossuth hallgathatóságával is összefüggésben van.

Sorköz

Sorköz

Az alkalmas tűfok

Esterházy Péter első írása

Esterházy Péter sokszor és szívesen emlékezett meg arról, hogy az irodalmi lapok közül először a Magyar Műhely című párizsi emigráns folyóiratban jelent meg írása (Keringő szívütemben, 1974. április), Magyarországon pedig ugyanannak az évnek a júniusában a Fancsikó és Pinta néhány részlete látott napvilágot a debreceni Alföldben (Penészes faldarabok egy családi freskóból, Bata Imre bemutató soraival).

Ács Pál

Sorköz

Gogol megőrül

Nyikolaj Vasziljevics Gogol, a 19. századi orosz próza egyik legnagyobb géniusza élete utolsó évtizedében lassan megháborodott. A revizor, A köpönyeg, Az orr és a Holt lelkek írója megtagadta korábbi művészi énjét és szembefordult saját szatirikus szellemével. Végül vallási tébolyba merülve 1852-ben halálos böjttel vetett véget az életének. Hogy jutott idáig?

Selyem Zsuzsa

Sorköz

Veled van

Lucia Berlin írásművészetéről  

Lassan kivilágosodik, hogy Lucia Berlin Amerika egyik legjobban őrzött titka. Hogy a valóság nem csak show, a PC nem csupán ideológiai igazodás, a creative writing pedig nem pusztán néhány műfogás szerencsés csillagzat alatt. Hogy a világot nagyobb eséllyel tartja a hátán egy teknősbéka, mint a monetáris rendszer.

Könyv

Sorköz

Felszabadítandó ország

Cserna-Szabó András és Fehér Renátó (szerk.): Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon

A kötet a Hévíz című folyóirat sorozatának második darabja. Az első kötet, A másik forradalom négy évvel ezelőtt szintén kerek évfordulóra jelent meg, tizenhat „alternatív ötvenhatos” novellával. (Adódik a kérdés: vajon a harmadik összeállításra egészen 2026-ig, a mohácsi csata ötszázadik évfordulójáig kell várnunk? Esetleg már 2022-ben érkezik a következő antológia „alternatív Aranybulla” alcímmel?)

Ünnepi gyerekkönyvkultúra Magyarországon

Sorköz

Tompulgatnak a giccstől  

Vajon hogyan látják a gyerekek a szülők által a számukra összeállított karácsonyi csodát? Azt pontosan nem tudhatjuk, mit éreznek, mi jár a fejükben este elalvás előtt, soha nem is fogjuk megtudni. Ebbe a homályos zónába üti bele az orrát a legtöbb karácsonyi gyerekkönyv szerzője.

Képzőművészet

Online kiállítás

Képzőművészet

A vég elviselhetetlen közelsége

Kicsiny Balázs: Időhúzás

A mért idő világértésünk alapvető vonatkozási pontja. Jelenünket a múltból következő öntudatlan reakcióink és döntéseink határozzák meg, illetve az, hogy képesek vagyunk a jövőben adódó veszélyek és lehetőségek el- és átgondolására, a tudatos tervezésre. Testünk változásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a halál irányába tartunk. A Kicsiny Balázs kiállításának címeként feltűnő „időhúzás” mintha a vég elhalasztásának örökösen felmerülő igényére irányítaná rá a figyelmet.

Mélyi József

Képzőművészet

Utak romjai

Merre tart a kortárs képzőművészet?

A vírusválság éles fénybe helyezte a globális képzőművészeti szcéna számos, eddig lappangó baját és ellentmondását. Mi lesz a galériákkal, a nagy múzeumokkal, a nemzetközi rendezvényekkel, a piaccal? És mit jelent az, hogy immár magyar szakember is van a 100 legbefolyásosabb szereplő rangsorában?

Interjú

Képzőművészet

„Szakrális burleszk”

Kicsiny Balázs képzőművész

Alkotásaiban a legkülönfélébb emberi helyzeteket vizsgálja allegorikus dimenziókban. Eltérő időrétegeket sűrít össze egy-egy műben, így mutat rá az idő- és térbeli távolságok törékenységére, illetve arra, ahogy a különböző korok egymásra épülve párbeszédben állnak egymással. Életmű-kiállítása okán beszélgettünk vele.

 

Színház

Színház

„Törvényen kívül”

Zsótér Sándor rendező

Úgy látja, beszántják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, noha nem hangoztatja úton-útfélen e véleményét. Helyette a pandémia dacára is rendíthetetlenül tanít, amíg lehet. Közben egy kétszemélyes előadásban többet mond magáról, mint eddig valaha. Az intézménybeli jövőjéről, terápiajellegű színházcsinálásról és Gaál Erzsébetről beszélgettünk.

Színház

Színház

Illúzió a javából

Kiváló dolgozók – Igaz történetek a gondoskodásról

A Bürgerbühne egy Németországban elterjedt színházi gyakorlat. Maga a szó azt jelenti: polgárok színpada.

Zene

Interjú

Zene

„Nem írom le: fölveszem”

Ifj. Kurtág György zeneszerző, zenetudós

Már kamaszként Halász Péterék előadásain zenélt, és ott volt a Spions együttes alakulásánál is. 1980 óta Franciaországban él, a zeneszerzés mellett elsősorban akusztikai kutatásokkal foglalkozik, és bizonyos szempontból nem tesz különbséget a Beatles és Stockhausen között.

 

Lemez

Zene

Kiteszed a zászlót?

Sylvain Rifflet, Szabó Bálint, Dés András és Daniel Erdmann új albuma

Társadalmi egyenlőtlenségek, nacionalizmus, diszkrimináció, szegregáció, a környezet pusztítása, az erőforrások pazarlása.

Újabb akták a zenészvilágról I.

Zene

Sakkfigurák

Som Lajos úgy halt meg, hogy nem tudhatta, melyik nap kerül valami nyilvánosságra a jelentéseiből. Ez a nap most jött el.

Lemez

Zene

Ha vége a kettőnégynek

AC/DC: Power Up

2016-ban, az Axl Rose-zal levezényelt, meglepően sikeres turné után Angus Young, a rövid gatyás aussie gitárhős legalább annyira nehéz helyzetben volt, mint amikor 1980 februárjában énekesük, Ronald Belford Scott egy újabb átvedelt éjszaka után meghalt alkoholmérgezésben.

Interjú

Zene

„Nem akartam mindenhol jelen lenni”

Nemes András énekes, gitáros, dalszerző

Hét és fél év kihagyás után jelent meg a Pluto új lemeze, egyben a tragikusan fiatalon meghalt producer, Szabó Balázs Zalán utolsó munkája is. A zenekar frontembere mesélt kettejük barátságáról, a Bérczesi Róberttel közös, immár feloszlott Biorobotról, és arról is, hogy miért nem lett belőlük mainstream előadó.

 

Zene

„Elfogyott a gitáros”

Both Miklós zenész, népzenekutató

Rockzenészként indult, most az ukrán népzene kutatója. Közben tett néhány kitérőt Iránban, Etiópiában, Kínában, Indiában, de nem akarja elaprózni magát: az afrikai zenét egy későbbi életszakaszra tartogatja.

 

Lemez

Zene

Én meg az Ének: Karanténlemez

Bérczesi Róbert eddig két albumot jelentetett meg Én meg az Ének néven, amelyeken kizárólag feldolgozások szerepeltek, saját dalait mindig a Hiperkarma keretein belül dolgozta ki.

Lemez

Zene

The Avalanches: We Will Always Love You

Húsz évvel ezelőtt egy szellemes, friss erőtől és ötletektől duzzadó album köszöntötte az új évezredet: az aranykezű melbourne-i hangkovácsok barkácsolta Since I Left You a hangminták kreatív reciklálását ünnepelte, kivételes muzikalitással és kompozíciós érzékkel.

Sport

Terjeszkedik Németh Szilárd birkózóakadémiája

Sport

Ellentámadás mögékerüléssel

A Németh Szilárdhoz köthető birkózóakadémiáé lett a Csepel SC, és ezzel egy sor ingatlan. Németh polgármesterként még gátolta a klub telkeinek hasznosítását – ám most ő tervezhet valami hasonlót. A helyi fideszes önkormányzat gyanakodva figyel.

Interjú

Sport

„Amikor először láttam játszani”

Esterházy Mátyás labdarúgóügynök

Az ő ügynöksége képviseli a legértékesebb magyar futballistát, Szoboszlai Dominikot. Már gyerekkorban igyekszik megtalálni a tehetségeket, a játékosaival pedig nem köt szerződést. A szakma titkairól beszélgettünk vele, és arról, hogy milyen jövőt lát a sztárja előtt.

Lokál

Térképészet a magasból

Lokál

Pilóta nélkül

Sokat fejlődött az utóbbi években a légi térképészet, a drónok hamarosan kiszorítják a klasszikus repülőgépes módszereket.

Új metróállomások

Lokál

A természet után, szabadon

Október derekán a 3-as metró déli szakaszának négy állomását adták át, a tervezők a 4-es metrónál megkezdett építészeti koncepciót folytatták – úgy tűnik, sikerrel.

Kik voltak a népi ellenőrök?

Lokál

A tervgazdálkodás talpasai

A szocializmus éveiben a népi ellenőrzési bizottságok látták el azokat a feladatokat, amelyeket ma az Állami Számvevőszék – ugyanazzal a pártos elkötelezettséggel.

Tudomány

Antianyag: a fizika egyik fő megoldatlan kérdése

Tudomány

Kioltják egymást

Az anyag párja az antianyag – de mi az, és miért ilyen ritka a világunkban?

Interjú

Tudomány

„A nyomok Galileihez vezetnek”

Carlo Rovelli elméleti fizikus, író

A tudósok asztalánál úgy ismerik, mint aki kollégáival megalkotta a hurok-kvantumgravitációs elméletet, az elméleti fizikával hadilábon álló olvasók szemében viszont olyan tudományos bestsellerek szerzőjeként ismert, mint a Hét rövid fizikalecke vagy Az idő rendje. A világhírű tudóssal több körben, e-mailen váltottunk szót.

Tudomány

„Isten titkai maradnak”

Fráter Erzsébet botanikus a Biblia növényeiről

Van-e nyoma a Szentírásban a klímaválságnak? Az aszalt gyümölcs lenne a mennyei manna? Számtalan növénytani tudományos és ismeretterjesztő munka után a tudós az utóbbi években főleg a Biblia növényeit és ételeit tanulmányozza.

Interjú

Tudomány

„A gondolkodás autonóm”

Farkas Katalin filozófus az elme működéséről

Mit tudhatunk meg a világról, saját elménkről, és egyáltalán honnan tudjuk, hogy mit tudunk, hogyan férünk hozzá a saját gondolatainkhoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik Farkas Katalin, a Central European University oktatója, akit nemrég választottak meg az Európai Analitikus Filozófiai Társaság elnökének.

 

Lélek

Szex, botrány és politika hajdanán

Lélek

Szót se róla!

A prüdériával elegy diszkréció hagyományosan sokkalta jellemzőbb a magyar politikatörténetre, semmint a mégoly botrányos magánéleti-érzéki kilengések kiteregetése. De mégis, hogyan lett egy pap-miniszterből Mamuska, és hogyan szállították a nőket Tutusnak?

Menopauza és marketing

Lélek

A hőhullámok meglovagolása

Az elmúlt években egyre több olyan termék jelent meg, amelyek a változó korú nők problémáit, ezek közül is elsősorban a menopauza tüneteit hivatottak orvosolni. A korábban „láthatatlan” korosztály mostanra a marketingkampányok egyik kedvenc célpontja lett.

Gasztro

étel, kihordó

Gasztro

Babka Deli

Két és fél éve írtunk lelkes beszámolót a Pozsonyi úti Babkáról, amely a zsidó csokis kalácsról kapta a nevét.

Mikrofilm

Álex Pina pályája

Mikrofilm

A szappan dicsérete

Sárga és piros kezeslábasba öltöztetett hősei kiforgatják a sarkaiból és a vagyonából Spanyolországot. Álex Pina sorozatai a gátlástalan mediterrán szentimentalizmust vegyítik őrült tempójú akciózással és gyilkos humorral.

Rövidfilm

Mikrofilm

Pörös szájunk

Nagy Borbála: Pannónia dicsérete; Minden rendben

A Pannónia dicsérete ravasz kis film, mert egy darabig azzal ámít, hogy humorral nyitja meg nekünk a frusztráció szelepeit. Röhincsélünk kicsit, aztán megkönnyebbülünk, de ugye ettől a politikai szarkavarás nem szűnik meg. Erről ismerszik meg a súlytalan, önmagáért való politikai paródia: megnevettet, de nem szedi szét analízise tárgyát a csupasz csontig, nem fáj eléggé.

Interjú

Mikrofilm

„Elvarázsol, meglep, nyugtalanít”

Nagy Borbála filmrendező

A berlini filmakadémia hallgatója. Legújabb kisfilmje, a Pannónia dicsérete szeptemberben elnyerte a legjobb kisjátékfilm díját az Achtung Berlin filmfesztiválon, így automatikusan nevezhető az Oscarra is. Berlinből válaszolt a kérdéseinkre.

 

Film

Mikrofilm

A többi le van ejtve

Alexis Cahill–Brigitte Drodtloff: Mária, Románia királynéja

Ki tagadná, hogy erdő létezik s benne farkasok? Házikó, nagymamával, sőt, nagymamát látogató unokával? S ki ne látott volna vadászt? Ebből is látható, hogy a Piroska és a farkas megtörtént eseményeken alapszik.

Film

Mikrofilm

Szabad szavak

Irodalom? A könyvkiadás is csak egy iparág, kereskedés folyik, az olvasótábor igényeinek kiszolgálása (meg, persze: megteremtése, ápolása stb.). Ihlet?

Film

Mikrofilm

Mank

Komolytalan az a lista, ahol nem az Aranypolgár az első mint a kerék feltalálása óta született legjobb film.

Film

Mikrofilm

Szuperagy

Ha betáplálnánk okostelefonunkba, hűtőszekrényünkbe, vagy épp kenyérpirítónkba az elmúlt évek összes vígjátékát, komikáját és komikusát, a mindentudó mesterséges intelligencia sem tudna különbséget tenni Melissa McCarthy és Adam Sandler között.

Tévésorozat

Mikrofilm

Fargo

4. évad

Az ’50-es évek Amerikájában nemcsak a feketéknek nem volt könnyű az élet, de a fekete maffiafőnököknek sem, különösen, ha olyan vidéken próbálkoztak, ahol jóformán azt sem tűrték el tőlük, ha kitették a lábukat az utcára.