Nigéria: Hirtelen halál

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A nyugat-afrikai ország sorsát egy hónap óta a végzet irányítja. A végzetet pedig a helyi teóriák szerint különféle összeesküvések. Abacha tábornok halála megmentette Nigériát a diktatúra további intézményesülésétől. Amikor viszont a múlt héten meghalt a bebörtönzött ellenzéki vezető, Abiola is, a tömegharag zavargásokba, gyújtogatásba, lövöldözésbe torkollt, és vagy hatvan halottat számoltak össze. Most éppen nyugalom van, de nem lehet tudni, a gyors változások okoznak-e újra zűrzavart, vagy netán a lassú, fokozatos átalakulás miatti türelmetlenség.

A nyugat-afrikai ország sorsát egy hónap óta a végzet irányítja. A végzetet pedig a helyi teóriák szerint különféle összeesküvések. Abacha tábornok halála megmentette Nigériát a diktatúra további intézményesülésétől. Amikor viszont a múlt héten meghalt a bebörtönzött ellenzéki vezető, Abiola is, a tömegharag zavargásokba, gyújtogatásba, lövöldözésbe torkollt, és vagy hatvan halottat számoltak össze. Most éppen nyugalom van, de nem lehet tudni, a gyors változások okoznak-e újra zűrzavart, vagy netán a lassú, fokozatos átalakulás miatti türelmetlenség.

Június 8-án halt meg Sani Abacha tábornok, Nigéria diktátora. El sem lehetett képzelni jobb kiindulóhelyzetet egy korrupcióban, gazdasági hanyatlásban, éleződő etnikai feszültségekben fuldokló rendőrállam demokratizálódásához. Nem lehet mondani, hogy nagyon gyászolták volna. A hangulat olyan volt, mint két éve, amikor aranyat nyertek a futballisták az olimpián. Az ország átmeneti kormányzó tanácsában ülő húsz-egynéhány tábornok másnap már fel is eskette az új államfőt

Abdulsalam Abubakar

személyében. Úgy tudni, hogy az új vezetőt nem feszítik különösebb politikai ambíciók, ellenkező esetben talán már rég börtönben ül; nem ő lett volna az első, Abacha nem szerette a potenciális konkurenseket. Abubakar rögtön késznek is mutatkozott mindenféle engedményekre, szabadon engedett néhány politikai foglyot, hajlandó volt szóba állni a demokratikus változásokat sürgető külföldi politikusokkal, aztán a katonai kormányzatot is feloszlatta - egyszóval úgy tűnt, hajlik a jóra.

Aztán két héttel később Afrika legnépesebb országának legnagyobb városában, Lagosban már katonák és rohamrendőrök lőttek - igaz, csak a levegőbe - egy demokráciát sürgető tüntetés szétverésekor. Egy szóvivő úgy fogalmazott, hogy a mostani időszakban szükségtelenek az ilyesfajta megmozdulások. De még ebből sem kell feltétlenül borús következtetéseket levonni, tüntetéseket fejlettebb demokráciákban is szétvernek egyszer-egyszer. Abubakar tábornok egy hónapos gyászidőszakot hirdetett, de addig is azzal biztatta az országot és a világot, hogy a hadsereg pillanatokon belül rendezett sorokban visszatér a laktanyába, az államéletet pedig választások útján hatalomra kerülő civil politikusok fogják irányítani ezután. Első lendületében még azt sem zárta ki, hogy a választásokat akár már augusztus elsején, na jó, legkésőbb októberben meg lehetne tartani. Mértéktartó, reformátor szándékú nyilatkozatai külföldön jó benyomást keltettek, és jó jellemzést adott róla Mbeki dél-afrikai alelnök is, aki néhány napja járt nála.

Alighanem kevesen képzelték el úgy Nigéria közeljövőjét, hogy ne kapna benne kulcsszerepet Moshood Abiola, aki ha hivatalosan nem is, gyakorlatilag mindenképpen megnyerte öt éve az elnökválasztást, de aztán Abacha tábornok bebörtönözte, amikor elkezdett komolyan hivatkozni a győzelmére. A diktátor halála után a börtönből szigorított házi őrizetbe került, ahol az egy hónapos gyász leteltekor, tervezett szabadon bocsátásának az előestéjén arról tárgyalt két amerikai diplomatával, mi is legyen az ő majdani politikai szerepe. A megbeszélés azonban félbeszakadt, mert Abiola rosszul lett, összeesett, és mire kórházba értek vele, már nem élt.

Ha a demokratizálás ügye Abiola személyén állt vagy bukott, akkor persze eleve régen rossz ennek a hatalmas országnak, amelyről a hatvanas-hetvenes évek fordulóján úgy tűnt: kőolaja miatt

Afrika leendő gazdasági nagyhatalma

Regionális vezető szerepre tört a földrészen - Dél-Afrika és Egyiptom után - harmadik legnagyobb hadseregével, és az ENSZ egy majdani, kibővített Biztonsági Tanácsában állandó tagként vizionálta magát. Autópályák épültek, új fővárost alapítottak, a ma már félmilliós Abuját, de aztán pontosan ezek a presztízs- vagy legalábbis az adott helyzetben nem feltétlenül indokolt beruházások vetítették előre a hamarosan bekövetkező hanyatlást, amelyben az egymást váltó diktatúráknak és természetesen az olajválságoknak is megvolt a szerepük. Azóta az új főváros ugyanúgy rohad szét, mint a többi város, amelyekben a száz-százhúszmilliós lakosság negyven százaléka él. Az egy főre jutó nemzeti termék húsz éve úgy ezer dollár volt - most háromszáz. Az adósságállomány 35 milliárd dollár, a külkereskedelemnek már szinte csak az olaj hoz bevételeket, miután a nemzeti valutát magas szintre felértékelve tartották, és a mezőgazdasági kivitel emiatt elvesztette a versenyképességét. A földimogyoró- és pálmaolaj-termelők - korábban a kivitel oszlopai - tönkrementek, a parasztok a városokba menekülnek, nyomorba a nyomor elől. A lakosságnak már a nyolcvan százaléka él a szegénységi küszöb alatt, az infrastruktúra szétesett, oktatásnak, egészségügynek annyi.

Mindez alapvetően a diktatúra miatt van, amiatt, hogy a hatalom egészen szélsőségesen korrupt birtokosai szétárultak, kifosztottak mindent, amihez hozzáfértek. (Néhány éve személyesen beszéltem telefonon egy ottani minisztériumi osztályvezetővel, aki fiktív szállítási szerződést vett volna egy magyar nagyvállalattól, lenyúlt volna valami nagy összegű dotációt, aztán tíz százalékot adott volna a hasznából, és gyanakodott ugyan, hogy átverés lehet a dologban, de azért nem nagyon fogalmazott konspiratívan.) Abacha tábornok külföldi bankszámláinak végösszegét egymilliárd dollárra becsülik.

A nigériai katonai vezetők már évek óta nem győznek jót akarni az országuknak, csak aztán mindig beleröppen valami légy a levesbe. Abacha diktátor elődje, Babangida például meghirdette a demokratikus átalakulást, választások, minden, ami kell. Igaz, egy kicsit beárnyékolta a felbuzdulást, hogy a két versengő pártot maga Babangida találta ki. A parlamenti választások után következett aztán az a bizonyos - 1993. júniusi - elnökválasztás, amelyet elvileg Abiola nyert meg. Ekkor új puccs következett, és akik belelátnak a nigériai belviszonyokba, úgy tudják: maga Abiola is igyekezett odahatni pénzzel és befolyással, hogy Abacháé legyen a hatalom, aki az adott kontextusban a reformbarát oldal embere volt. Meg volt győződve róla, hogy Abacha majd besegíti őt az amúgy is elnyert államfői pozícióba, ami - mint láttuk - pontatlannak mondható politikai kalkulációnak bizonyult.

Persze ez az egész az eddig leírtaknál sokkal bonyolultabb. Abiola ugyanis annak idején nem vette kellően figyelembe a konzervatív haussza politikai elit befolyásának súlyát. Ez a politikai elit győzte meg Abachát arról, hogy az egész elnökválasztás rossz ötlet volt, Abiola uralomra kerülése pedig különösen az lenne, tekintve, hogy Abiola nem haussza, hanem joruba.

Nigériában egészen pontosan

434 etnikai csoport

él. Vannak köztük egészen kicsik, őket látogatják a néprajzosok és az antropológusok. És van három nagy: a hausszák, az ibók és a jorubák. Összesen a lakosság hatvan százalékát alkotják, nagyjából azonos arányban, de lakóterületükön (hausszák - észak, ibók - délkelet, jorubák - délnyugat) egyértelmű létszámfölényben vannak. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a hausszák mohamedánok, és ők a brit gyarmati időkben is megőrizték belső - kulturális, közigazgatási - önállóságukat. A déli területeken viszont nagy lendülettel térítettek az európai misszionáriusok, a jorubák és ibók többsége tehát keresztény.

A joruba tartományok a legnépesebbek és legiparosodottabbak, az ibók uralma alatt álló területeken vannak a nagy kőolaj- és földgáz-mezők, a hausszák földjén igazából semmi sincs, de ez a legkiterjedtebb országrész. Már hét évvel a függetlenné válás (1960) után polgárháború tört ki: az ibók léptek volna ki az államszövetségből, de a hadsereg nem támogatta törekvésüket. Három évig folytak a harcok, amelyekben körülbelül ötvenezer fegyveres esett el. A polgári lakosságból legalább hússzor ennyien haltak meg, főleg a csatározásokkal járó éhínség miatt.

A posztgyarmati Afrikában a határok kérdése alapvetően tabu, a gyarmatbirodalmak etnikai választóvonalakat keresztbe metsző vagy összemosó műhatárai okozzák máig is a legtöbb bajt, de precedensértékű módosításokba kezdeni kockázatos és reménytelen dolog lenne, és egyre inkább az. (Például Nigéria és Kamerun között is van határvita, olykor lőnek is, de ez innen, Európából nézve már fel sem tűnik.) Nemcsak az ibók, a jorubák is jól ellennének magukban, az ország egyben tartása leginkább a hausszáknak érdekük. Abiola halála után meg is jelentek a majdani önálló joruba államért - Oduduwa volna a neve - lelkesedő jelszavak Lagosban, tüntetéseken.

Abiola

joruba volt, viszont mohamedán,

és 1993-as választási sikere arra utalt, hogy népszerűsége vagy a bizalom iránta túlnyúlt az etnikai választóvonalakon. Üzletemberről lévén szó, fel lehetett tételezni azt is, hogy racionális gazdaságpolitikával próbálkozott volna. Az alapjában véve haussza hadvezetés mégis tarthatott tőle, hogy meginognak a pozíciói, ha most, az Abacha halála utáni új helyzetben Abiola rögtön túl magas posztot kap. Az elmúlt hónap belpolitikai huzavonái során az amerikai és európai közvetítők, de még Kofi Annan ENSZ-főtitkár is egy olyan megoldást szorgalmazott, hogy Abiola kapja vissza a szabadságát, viszont ne tekintse jogos jussának az államfői tisztséget. Abiola állítólag a végén már bele is ment volna ebbe - két évvel korábban, amikor maga Abacha ajánlotta ugyanezt, még ellenállt -, de végül a szívroham oldotta meg a problémát.

A nyugati közvetítési erőfeszítések is jelzik, hogy mennyire ostoba volt a helyzet az elmúlt néhány évben, amikor a külföld egyfajta puha karanténba helyezte Nigériát. Az ország potenciális jelentősége minden szempontból nagyobb annál, hogy tovább vegetáljon a pária-állapotban, amely viszont destabilizációs tényezőként egyre fenyegetőbbé vált. Természetesen nem lehet megmondani, hogy most mi lesz - lapzárta után fél nappal talán már sokkal többet tudunk, hiszen egyes források már 14-re, keddre várták Abubakar idevonatkozó terveinek a nyilvánosságra kerülését. Megoldásként felmerült egy olyan átmeneti kormány összeállítása, amelyben a miniszteri tárcákat igazságosan elosztanák a nagy etnikumok között. Ezzel párhuzamosan a szövetségi tartományok élére katonák helyett civil politikusok kerülnének, a diktatúra éveiben mesterségesen létrehozott pártok helyére valóságos, versengő politikai csoportok kerülnének, de ez még mindig keveset jelentene.

Nigéria ugyanis csak akkor jöhet rendbe, ha egy valóságos politikai küzdelemből kialakuló kormányzat katonai beleszólás nélkül tevékenykedni kezd, kíméletlenül hozzálát a korrupció felszámolásához, és megoldja például az adósságok rendezésének problémáját. Ez nehezen fog menni

fájdalmas intézkedések

nélkül. A meglehetősen töredezett nigériai ellenzék egyes csoportjai fokozott regionális autonómiát javasolnak, ami viszont fokozná a gazdasági különbségeket. Ez is feszültségerősítő tényező lehet.

Abiola halálában az a fő veszteség, hogy közel-távol nem találni olyan polgári politikust, aki hozzá hasonló népszerűséggel, integráló erővel, egyáltalán ismertséggel dicsekedhetne. Persze igaz az is, hogy drámai politikai változásokkor nagyon fel tud gyorsulni az idő, és az ismeretlenségből pillanatokon belül előléphetnek nagy formátumú politikusok is.

Csakhogy a folytonosság, a változatlanság erői is jelen vannak. Senki sem tudja biztonsággal kijelenteni, hogy például Abacha természetes halállal halt-e meg egy hónappal ezelőtt. (Felmerült a gyilkosság lehetősége Abiola halálakor is, de ekkor már egy nemzetközi boncolócsoport szakvéleménye számolta fel egy újabb összeesküvés-elmélet alapjait.) Nemcsak a nemzetiségi, a hadseregen belüli ellentétek is éleződtek az elmúlt években, ahogy nőtt a mindennapi elégedetlenség. Nem biztos, hogy alaptalan feltevés, amikor azt terjesztik Nigériában: Abacha halálának és Abubakar hatalomra kerülésének hátterében nem más, mint az eggyel korábbi diktátor, Babangida áll. Õ Abubakarral gyermekkorától együtt nevelkedett, és van olyan nézet, miszerint ötévi visszavonultság után új karriert akar kezdeni, immár civil politikusként. Márciusban hallatott újra magáról, amikor több - északi, tehát Abacha-párti - politikussal együtt levélben ellenezte a diktátor tervét, hogy egyetlen jelöltként elnökválasztáson induljon. Eszerint Abubakar egy új Babangida-korszak szálláscsinálója volna, és ez a korszak újból magában hordozhatná a veszélyt, hogy mindenféle magasabbnak minősített szempontokkal szemben megint a demokrácia húzza majd a rövidebbet.

Kovácsy Tibor

Jótékonyság és korrupció

Amikor Moshood Kashimawo Olawale Abiola hatvan éve megszületett Nigéria ki- és fejletlen délnyugati részében, egy szegény családban, még abban sem bízott senki, hogy egyáltalán megmarad. De felnőtt, jó nagyra, és nem nagyon van nigériai, aki hozzá hasonló karriert futott volna be. Úgy kezdte, hogy tűzifát árult, iskolára kellett a pénz, akkor még, a brit időkben nem volt ingyenes az oktatás. Első feleségének biztatására tanult tovább, ekkor már ösztöndíjjal, Glasgow-ban, pénzügytant. Az ITT távközlési multicégnél kapott állást, végigszáguldott a ranglétrán, és az alelnökségig vitte. Eközben kiépítette saját vállalatbirodalmát is: sütödelánc, halászflotta, légitársaság, sajtóvállalkozás.

Mindehhez nemcsak ügyesség meg szerencse kellett, hanem jó kapcsolatok is a mindenkori katonai rezsimmel. (Nigéria független történelmében csak tíz olyan év volt, amikor polgári kabinet kormányzott.) Olajkitermelési koncessziót szerzett, a gazdagságát ez alapozta meg. A kapcsolatok hátterében Nigériában ott sejlik a korrupció is - nem véletlen, hogy amikor Abiola négy éve kegyvesztett lett, vállalkozásai is nagyrészt romba dőltek. Nem biztos, hogy ő lett volna a legalkalmasabb rendet teremteni a gazdaság, az összefonódások sötét szövedékében.

A népszerűségét egyébként részben élethabzsoló karizmájának, részben jótékonykodásának köszönhette. Ezrével finanszírozott ösztöndíjakat minden népcsoport gyerekeinek, templomépítést mohamedánoknak és keresztényeknek, szponzorálta a nigériai labdarúgást, és más afrikai országokban más sportágakat is. Nagyvonalú adományokkal támogatta az amerikai fekete demokrata képviselőket.

És természetesen igyekezett jól élni, ahogy ezt az olajnak köszönhető fellendülés éveiben sokan tették Nigériában. (Évekig Nigéria volt a világ vezető pezsgőimportőre.) Négy feleségének, számos szeretőjének és hatvannál több gyerekének hatalmas palotát építtetett Lagosban, az egyébként évek óta róla elnevezett sugárúton.

A hetvenes évek végén egy demokratizálási ígéretekkel terhes korszakban kapcsolódott be a politikai életbe, aztán, amikor egy puccs a sok közül új helyzetet teremtett, visszahúzódott üzleti ügyeibe. Később jó viszonyba került Babangida diktátorral, és emiatt sokan hitték az 1993-as elnökválasztás biztos befutójának.

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra