Sport
Brazilok állnak, pedig már lement a himnusz, szívre, aztán karba tett kezek, két cövek az ötösön, Aldair és Júnior Baiano, szöglet, Zidane a rövidre, egy. Aztán, ahogy a gyerekem mondja, mikor tejet kér az anyjától, a másik oldalról is, beszopják ugyanúgy, kettő. Ha nem lenne korner, meg középső védők nélkül játszanának, ők lennének a legjobbak, nekem így is. Ugyan, hagyjuk már ezt a brazil nosztalgiát, csak azért szeretjük őket, mert levertük őket párszor, döntetlen, magyar mérleg, jönnek a jugoszlávok. A szünetben leviszem a szemetet, Zagallo Leonardót, hogy szerettem pedig, a szemetet, nem ment föl Zidane-nal, istenem, fejelni csak a vízben szeret, óceán, két cövek, Aldair és Júnior Baiano, Leonardo stukkolgat, ott fogsz te sírni, a kispadon. Jönnek új, égő szemű brazilok, majd én, kicselezem, elfektetem, bevágom, csapat sehol, túlnan. Át kéne kapcsolnom a kettesre, Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém, én és a brazilok, fütyülök rájuk. A franciák visszavonulnak, gyertek csak, hüjebrazilok, persze, ti vagytok a legjobbak, mi csak nálatok, most, szép, júliusi este, fönt megannyi repülőcsészealj-gloire, csak a csoda segíthet rajtatok, vagy a Viktor, van még egy cserétek. Spori, ne fújja még le, most jön az ezredik, hogy a szpíkernek is teljes legyen az öröme, nézzétek a Petit, három. Skandáltuk anno, itt a húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil három null, közelgett március idusa, loptuk a nemzetiszín zászlót, trikolór az is. Mért nem vagyok francia, kelet-. Most már tényleg idő van, guillotime, fújd le. Elszabadul a háromnapos nemzeti ünnep, a diadalívbe torkoll, pedig Brazíliában rendeltek el hétfőre, keddre munkaszüneti napot, fogadás az elnöknél, csak az eszcájg zörgése, a tömeg hörgése hallik, vért kíván. Zagallo, öregember, telepedj le a Stade de France zöld füvén, meghalni jöttél, otthon hantodat is a földdel tennék egyenlővé, halálod után vécét neveznének el rólad, 000, három null, unokáidat se fogod látni. Maradj itt, őseid úgyis franciák, Za gall ó, várnak Saint-Denis kurvái, menj. De előbb végig kell nézned a kupaátadást, a kupa nem Dungáé, a kupa Didier, Deschamps. Szegény Viktor is tapsol, pedig aki korongban a finneknek, fociban a braziloknak, nem, irigylem. Õrjöngés, fiesztrád, tűzijáték, én, barom, ezt nézem, miközben a dunatévén stúdióbeszélgetnek a végvári vitézség fénykoráról. Vége, de csak a magyaron, legtovább az olaszok bírják, raiuno, mazochisták ők is. Átkapcsolok az eurosportra, ott még kettő null, hátha, lehetséges hosszabbítás?, s aztán a tizenegyesek... Képújság, jól van, Hradec Králové-DVSC-Epona 1-1, idegenben lőtt góllal továbbjutó a Debrecen, megnyugszom. Aztán a Duna akváriuma, egy kéksárga hal küszködik a többi közt, meg fog fulladni. A Champs-Elysées-n a nép mozdulni se bír, valahol Brazíliában José Arcadía Ronaldo Ronaldoni, tizenegy gyerekes családapa, plusz a cserék, ki a selec-óról keresztelte el utódait, fölkel, hogy csöndben megfojtsa mindet. Taffarellel kezdené, pedig az leány, ám sokat sejtő felesége föllármázza a falut. A családapa szótlanul visszafekszik. Alszom én is, testvérek.
