Orbán Viktor tartja kedden az év utolsó kormányinfóját
A miniszterelnök a sajtó elé áll, és még előre szóltak is róla.
A miniszterelnök a sajtó elé áll, és még előre szóltak is róla.
A legfőbb ügyész elmondta, kiválóan teljesítettek idén.
Sem a negyedik hullám, sem a vesztegetési ügy nem érintette súlyosan a Fidesz népszerűségét.
A kulturális államtitkár szerint ezt lehetővé teszi az egészégügyi helyzet.
Orbán Viktor a miniszterelnöki honlapon fejtette ki magvas gondolatait az Alkotmánybíróság két héttel ezelőtti döntéséről, a magyar identitás védelméről és persze a migránsokról.
Pedig az írásos tájékoztatóban azt állították, már novemberben bejegyezték a mozgalmat.
Semmilyen politikai erő nem mozdíhatja el őket - fejtette ki Sulyok Tamás.
Eltörte a kezét, megműtötték.
A szobor elárverezéséből befolyó összeg az Áder Jánoshoz tartozó, Covid-árvákat támogató alapítványhoz kerül majd.
A haladékról a pedagógusokat hétfőn levélben értesítik majd.