Orbán: "A kormánynak az alkotmányos identitásunkat meg kell védenie, akkor is, ha ez ellentétes az Európai Bíróság ítéletével"

  • narancs.hu
  • 2021. december 20.

Belpol

Orbán Viktor a miniszterelnöki honlapon  fejtette ki magvas gondolatait az Alkotmánybíróság két héttel ezelőtti döntéséről, a magyar identitás védelméről és persze a migránsokról.

A Szamizdat 15. című szövegben Orbán Viktor az Alkotmánybíróség nemrégiben hozott döntésére reagált, amelyet természetesen győzelemként aposztrofált, ugyanis megfogalmazása szerint az Ab megerősítette, hogy a kormánynak alkotmányos identitásunkat meg kell védenie, akkor is, ha ez ellentétes az Európai Bíróság ítéletével.

Orbán szerint eleve azért kellett az Ab-hez fordulni, mert "az Európai Bíróság ítéletével arra kötelezte Magyarországot, hogy ellentétben az Alaptörvény szabályaival engedje be azokat a migránsokat, akiket eddig a kerítés és a magyar határőrök feltartóztattak."

Az Ab arra a kérdésre, hogy mi ilyenkor a teendő, három döntést hozott, összegzi Orbán:

  • "Megerősítette, hogy a kormánynak alkotmányos identitásunkat meg kell védenie, akkor is, ha ez ellentétes az Európai Bíróság ítéletével.
  • Kimondta, hogy amennyiben az Unió intézményei nem gyakorolják hatékonyan a megosztott hatásköröket, a magyar hatóságok gyakorolhatják azokat.
  • Leszögezte, hogy a migráció és az emberi méltóság kapcsolata az őslakosok szempontjából is vizsgálandó."

Orbán szerint ez történelmi jelentőségű nyilatkozat, főleg azért mert "középpontjában az ember és az emberi méltóság áll – úgy, ahogyan az Európában már csak elvétve látható".

Orbán kifejti ugyanis, hogy "a progresszív Európa társadalmai kiszakították az egyént természetes nemzeti, nyelvi, kulturális, családi és vallási közösségeiből. Tagadják, hogy az ilyen közösségekhez tartozás az önazonosság és így az emberi méltóság része. Tagadják, hogy ez alapjogi védelmet érdemel. Ma már csak egyének léteznek, akik tulajdonságok nélküli emberek: élhetnek bárhol, beszélhetnek bármilyen nyelven, imádkozhatnak bármilyen istenhez."

A miniszterelnök szerint  hagyományos közösségek teljesen védtelenné váltak, sőt mindezt odáig továbbviszi, hogy "ma az európaiaknak nincs joguk eldönteni, kivel kívánnak egy hazában élni – még akkor sem, ha a tömeges bevándorlás az egyéni identitásuk alapját jelentő hagyományos közösségek felbomlásához vezet. Végső soron, alapjogi értelemben ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz."

Orbán ezt szembeállítja az Ab határozatával, amelyet épp ezzel szembeni állásfoglalásként értékel, amely "a feje tetejéről a talpára állítja vissza az emberi jogok rendszerét".

Ebben a megvilágításban érdemes olvasnunk mindazt, amit az Európai Unió hatásköreiről és Magyarország szuverenitásáról ír. A magyar államnak kötelessége megakadályozni az önazonosság jelentős sérelmét – akkor is, ha ez az Európai Bíróság döntése, vagy az uniós hatáskörgyakorlás hiányosságai miatt következik be

- írja, és hozzáteszi, hogy a döntés azt jelenti, az Alkotmánybíróság szerint a magyaroknak joguk van saját hazájukhoz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk