Összeül a Nemzetbiztonsági Bizottság a robbanó csipogók ügyében

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 19.

Belpol

A hvg.hu információi szerint „aktuális nemzetbiztonsági kérdések” témakörben fognak tárgyalni a történtekről, valamint a magyar cég érintettségéről.

Jövő hét csütörtökre, szeptember 26-ára összehívta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát Sas Zoltán, a testület jobbikos elnöke – tudta meg a hvg.hu.

A lap információi szerint bár külön napirendi pontként nem tüntették fel, de a testület ülésein megszokott, „aktuális nemzetbiztonsági kérdések” témakörben fogják tárgyalni a Hezbollah-tagok ezreinél felrobbant csipogók ügyét, valamint a magyar cég érintettségét.

Az ülés zárt lesz, vagyis a nyilvánosság és a sajtó kizárásával tartják, viszont amennyiben elhangzik a témában releváns információ, esetleg bemutatnak a magyar titkosszolgálatok vonatkozó iratokat, úgy a portál értesülései szerint ezúttal is kezdeményezik majd ezeknek a titkosítás alóli feloldását. Ha ez megtörténik, a bizottság elnöke nyilvánosságra hozhatja ezeket, ahogy megtette már más témákban is. 

A Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását sürgette ebben az ügyben Gyurcsány Ferenc is. A DK elnöke az ügyben egyre nyilvánvalóbb „magyar szál” miatt látja indokoltnak a parlamenti testület összehívását, tájékozódását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.