Pride: együtt skandálták, Ria, ria, Hungária!

  • narancs.hu
  • 2021. július 24.

Belpol

A felvonulók és az ellentüntetők olykor ugyanazt kiabálták. Tudósításunk, képriportunk a rendezvényről.

A Budapest Pride felvonulást idén az ellentüntetők rendezvényei és a Kúria döntése miatt nem a korábban megszokott útvonalon rendezték meg. A gyülekezőt a Madách térre hirdették 14 órai kezdettel. Ide egy kordonon keresztül lehetett bejutni, a szervezők megkérdezték mindenkitől, hová jön, üveggel, felbontott alkoholos itallal nem engedtek be senkit. 

 
 
 

 

Háromnegyed háromra már megtelt a tér, meglehetősen sokan voltak, a helyszínen jelenlévő munkatársunk szivárványos zászlókkal, alkalomhoz illő arcfestéssel érkező embereket látott, a pártok közül a Párbeszéd, az LMP, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Momentum képviselőit. Cégek is részt vettek a felvonuláson.  

 

 
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza 

 

A menet fél négy után indult el, de a nagy tömeg miatt lassan tudott kikanyarodni a térről. Elöl kamionok haladtak, a menetben lehetett látni a Pécs Pride járművét is. A felvonulás a Madách térről az Astoria felé tartott, majd a Kálvin tér, a Szabadság híd érintésével a budai oldalon a Tabán felé vette az irányt.

 
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
 

 

A szervezők közzé tették azt is, hol várhatják ellentüntetők a menetet:

 

Munkatársunk az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál,  az egyik ilyen rendezvényhelyszínen néhány embert látott lézengeni 14 óra tájban, és egy Heteropride feliratú molinót vett észre. Ezt a Pride résztvevői épp nem láthatták, mert a menet nem erre haladt.

A felvonulás méretét jelzi, hogy az eleje már az Astoriánál járt, amikor a vége még nem tudott kikanyarodni a Madách térről. A Károly körutat teljes szélességében elfoglalták a résztvevők. Rezesbanda is játszott a menetben:

 
 

Az Amnesty International által a Kossuth téren korábban fölállított óriási szivárvány szívet a felvonulás alkalmából átvitték a Fővám térre – ahol ellentüntetők fogadták a felvonulókat, ilyen feliratokkal: „Undorító a másságotok!” „Stop LMBTQ”, „Állítsuk meg a gyerekek megrontását!” Azt skandálták, „Antifa, hahaha”, „Gyurcsány, takarodj!”, „Tiltsák be!” És: „Ria, ria, Hungária!” „Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej!” „Nem kell az óvodába buzipropaganda!”

A felvonulók válaszoltak: „szeretni emberi jog.”

A „Hajrá, magyarok!” skandálásában mintha egyesült volna egy időre a két tábor. A Ria, ria, Hungáriát is kiabálták a felvonulók, és erre a másik oldalon némi elbizonytalanodás látszott.

A felvonulók azt is kiabálták, „nem halljuk”.

A menetet, amelyben rengeteg tinédzsert lehetett látni, a Gellért szálló mellett „Stop LMBTQ” feliratú molinó fogadta.

A menetben haladva úgy látszott, hogy az eleje öt órára elérhette a Tabánt, amikor a Szabadság híd még mindig tele volt felvonulókkal, és az egész budai oldal is.

A Tabán nem sokkal öt óra után a régi május elsejék hangulatát idézte. Ott volt Karácsony Gergely főpolgármester is, a színpad közelében. Munkatársunk látta Szabó Tímeát (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnest (MSZP) is. 

 
 

 

 
 
 

 Az ombudsmant is várták a Tabánban. Róla van szó.

 
 
 

Közben, mint a 444.hu írta, a Hetero Pride Mozgalom tüntetésén száznál kevesebb résztvevő volt. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, exjobbikos és Volner János (Volner Párt) mondott beszédet. Gaudi-Nagy azt javasolta a jelenlévőknek, menjenek a Fővám térre, fotózzák le azokat, akik a Pride-on kisgyerekekkel vonulnak, mert az új törvény alapján azt nem lenne szabad. Az ügyvéd szerint fel kell szólítani a rendőröket, a menetben vegyék el a gyerekeket a szüleiktől. A rendezvényen egy ételfutár keringett biciklivel, hangos zenét játszva, a résztvevők megpróbálták utolérni, a rendőrök pedig közbeléptek, nem történt nagyobb baj.

A Budapest Pride résztvevői több mint harmincezren vannak 

– ezt Hegedűs Máté aktivista, a rendezvény egyik szervezője jelentette be a Tabánban. 

A rendezvényen beszédek is elhangzottak, ezeket itt lehet elolvasni.

 

 Hevesi-Szabó Lujza képriportja a Budapest Pride-ról:

 
 
 

 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 

 

 

 
 
 

 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 

 

 
 
 

 

 
 

 
 
 

 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
   

 

 
 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

  

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

 
 
 

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."