Varga Judit: Nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésben
A miniszter az Országos Bírói Tanács ülésén finoman szólva is eltért a kormányzati kommunikáció fősodrától, és kimondta az m-betűs szót.
A miniszter az Országos Bírói Tanács ülésén finoman szólva is eltért a kormányzati kommunikáció fősodrától, és kimondta az m-betűs szót.
Gyöngyösi Márton azt is leszögezte, hogy a Jobbik az EP-választáson önállóan fog indulni, de az összefogásnak még biztos lesz aktualitása.
Az még nem eldöntött, hogy a teljes szektort, vagy csak az infrastruktúrát vonják a kormány gyámsága alá.
Az új elnök Gelencsér Ferenc fogja átvenni a posztot a tavaszi ülésszak után.
A vagyonnyilatkozata alapján úgy tűnik, a miniszter a hadiipari érdekeltségeitől tényleg megszabadult.
A rendkívül magas hőmérséklet és a csapadékhiány miatt merültek fel ellátási problémák.
Kati, a színház munkatársa már nem haragszik a székek aljára ragasztott rágógumikért.
A rendezvénytől több kilométerre is tisztán lehetett hallani a Fehér Törvény és a Kitörés zenekar dalainak szövegét.
A dollár 393 felett jár, az angol font pedig 437,7 forintba kerül.
Szerinte sok ott a tolvaj és kevés az értelem.
A beléptetettek közül a rendőrség 230 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.