Üzent az adományozóknak az Átrium takarítónője

  • narancs.hu
  • 2022. július 5.

Belpol

Kati, a színház munkatársa már nem haragszik a székek aljára ragasztott rágógumikért.

„Kedves Nézők! Most megbocsátottam az összemorzsált szőnyeget, a szék aljára ragasztott rágógumit, eldobott cukorkapapírt….Köszönjük!  Kati” – olvasható az Átrium Facebook-oldalán.

Az üzenet a poszt szerint a takarítónőtől, Katitól származik, aki megörült annak, hogy a nézők támogatják a nehéz helyzetbe került színházat.

A posztoló ettől függetlenül arra kéri a nézőket, hogy ha lesz rá alkalmuk, akkor se morzsáljanak, ne ragasszanak rágógumit a székek alá, és ne dobják el a szemetet – „de fontos tudnotok, hogy EZT is elértük, és ez TÉNYLEG NEM SEMMI!”

Azután, hogy a múlt hét elején kiderült, az Átrium dolgozói a felmondási idejüket töltik, mert elfogyott a működésre szánt pénz, a színház barátai összefogtak, segítettek, és öt nap alatt 3,6 millió forintot adtak össze.

Kedden az is kiderült, hogy a Fővárosi Önkormányzat 30 millió forinttal segíti az Átriumot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.