Hernádi Zsolthoz került Szalay-Bobrovniczky repülőgépgyára

  • narancs.hu
  • 2022. július 6.

Belpol

A vagyonnyilatkozata alapján úgy tűnik, a miniszter a hadiipari érdekeltségeitől tényleg megszabadult. 

Felkerültek a kormány honlapjára az új miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozatai, ezekből az derül ki, hogy mind Csák János, mind Nagy Márton, mind Szalay-Bobrovniczky Kristóf igen vagyonos emberek – írja összesítésében a hvg.hu. 

Csák János innovációs és kulturális miniszternek a harmadik kerületben, Óbudán van felerészben egy 400 négyzetméteres háza, amit 2000-ben vásárolt, emellett Szigligeten egy 126 négyzetméteres, Badacsonytomajon egy 212 négyzetméteres nyaralója, végül szintén Óbudán egy 193 négyzetméteres lakóháza, ami szintén felerészt az övé.

A jövőminiszter állampapírban 71 millió forintot, befektetési alapkezelőnél 90 millió forintot, takarékbetétben pedig 25 500 eurót (jelen árfolyamon 10,4 millió forint) és további nyolcmillió forintot tart. Csáknak a Mobilnet Kft.-ben van jelenleg 58 százalékos tulajdonrésze, amelyen keresztül 93 százalékban részesül az osztalékból. Csák emellett könyvet is ír az MCC Pressnek, ezért 372 ezer forintot kap. 

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek Buda legelőkelőbb részén vannak lakásai: 2014 óta van egy 89 négyzetméteres II. kerületi lakása 12 négyzetméteres terasszal, 3/10 arányban egy 49 négyzetméteres XII. kerületi lakása.

Vagyonnyilatkozata szerint Nagy Mártonnak nagy értékű ingósága nincs, értékpapírokban azonban kisebb vagyont halmozott fel: magyar állampapírban 90 millió forintot, készpénzben hárommillió forintot, hitelintézeti számlakövetelésként pedig nyolcmillió forintot, devizában pedig tízezer eurót tart a miniszter.

Nagy azt is feltüntette, hogy miniszterként havi ötmillió forintot keres, a Mol felügyelőbizottsági tagjaként pedig további 4000 eurót, jelen árfolyamon több mint 1,6 millió forintot. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kormány egyik leggazdagabb tagja: 

  • fele részben tulajdonol egy XII. kerületi 102 négyzetméteres és egy 85 négyzetméteres lakást, egyedüli tulajdonosként pedig egy további 74 négyzetmétereset, van egy háza és szőlője Badacsonytomajban, emellett pedig a Felcsúthoz közeli Tabajdon van gazdasági épülete és erdői is vannak, összesen több mint 88 ezer négyzetméternyi; illetve Gyulakeszin van részben egy 6745 négyzetméteres szőlője.
  • befektetési alapban több mint 50 millió forintot tart, de a számláján is több mint egymilliárd forint parkol forintban, és további 86,5 millió forintnak megfelelő összeg devizában. 

A legérdekesebbek azonban Szalay-Bobrovniczky cégei, ugyanis korábban felmerült, hogy mi lesz a korábbi hadiipari érdekeltségeivel. A mostani vagyonnyilatkozatában ezek nem szerepelnek, csak a London Capital Zrt. nevű cége (amely 100 százalékban az övé), a V4NA Ltd.-ben meglévő 3 százalékos részesedése, a VBPS Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. (amelyben szintén 100 százalékban részvényes), és az Új Clinic Zrt. nevű egészségügyi vállalkozása (ennek is egyedüli tulajdonosa). 

Megnéztük, mi lett a hadiipari cégeivel: 

  • repülőgépgyára Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségében landolt: az Opten céginformációs adatbázis szerint a HSC Aerojet tulajdonosától, a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-től  június elején szabadult meg a miniszter, a cég ekkor a 2021-ben létrehozott SI 13 Aero Zrt. tulajdonába került, amely idén március óta egy Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó céghez tartozik, a 4Z Investments Zrt.-hez. 
  • a Dunakeszi Járműjavítóban lévő érdekeltsége szintén kimaradt a vagyonnyilatkozatból: a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben Szalay-Bobrovniczky korábban egyedüli részvényes volt, a cég székhelye idén júniusban pedig ugyanarra a címre változott, mint a Hernádi-féle 4Z Investments. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.