Pete Péter

Szuverenitás

Hozzáadott érték - Egotrip Extra

  • Pete Péter
  • 2011. december 8.

Belpol

A nemzeti önállóság létrejöttük óta a nemzetállamok egyik legféltettebb kincse. Minden nemzet szívesen emlékezik meg azokról a történelmi eseményekről, amikor idegen elnyomókkal szemben kivívta, külső behatolókkal szemben megvédte ezt az önrendelkezést.

 

A szuverenitás igénye természetesen magába foglalja az alapvető gazdaságpolitikai döntéseket is. Anélkül, hogy pontosan specifikálnánk, mit is csináljanak, elvárjuk a nevünkben eljáró kormányzati intézményektől, hogy mindenekelőtt a mi, és ne a más országok jóléte lebegjen a szemük előtt, ezt pedig nehéz elképzelni úgy, ha máshol hozott döntések végrehajtóinak látjuk őket.

 

Az persze, hogy egészen pontosan mi is a mi országunk érdeke, gazdasági kérdésekben korántsem annyira egyszerű, mint mondjuk a betolakodókkal szembeni szabadságharc véres és kockázatos, de legalább egyértelmű választást megtestesítő helyzetében. Szemben ugyanis a szabadságharccal, a gazdasági tevékenység minden konfliktusával együtt alapvetően kooperáció, nem zérus összegű játék, a szereplők nem egymás rovására nyernek. Lehet bármilyen érdekkonfliktus eladó és vevő, adós és hitelező között, egyik a másik nélkül nem érheti el a célját. Ezen az alapvető tényen mit sem változtat az, hogy a nemzetközi munkamegosztás mélyülésével a gazdasági partnerek eltérő nemzetekhez tartoznak.

 

A mai globalizált világban saját döntéseinek meghozatalakor a kormányzatnak mindenképpen figyelembe kell vennie a magánszektor várható reakcióját. Nemcsak a belföldiekét, hanem a külföldi partnerekét is. A szuverenitás annyiban létezik, hogy a kormány minden gazdasági probléma kezelésére többféle alternatíva közül szabadon választhat. Ám mi történik (történjék) olyankor, ha egy nemzet kormánya - élve önállóságával - olyan gazdaságpolitikai döntések sorozatát hozza, amelyek eredményeként nemcsak az ígért és várt jólét nem jön el, de súlyos gazdasági megrázkódtatásokat, csődhelyzetet és válságokat kell átélnie a lakosságnak?

 

Egy regnáló kormányzat persze sohasem szokta elismerni, hogy a válság a nemzetközi piacoknak az ő intézkedéseire való racionális válasza. Jobb esetben a világpiac tőlünk független válságának begyűrűződését, rosszabb esetben külföldi érdekcsoportok összeesküvését, a pénzügyi piacok bosszúját szokták emlegetni. Mi több, a gazdasági problémák nehezen átlátható volta meg a szavazópolgároknak a függetlenséggel kapcsolatos vonzalmai miatt az ilyen hangulatkeltés huzamos ideig sikeres is lehet.

 

A mese persze rólunk (is) szól, az ostor éppen rajtunk (is) csattan, ami nem igazán segít az általánosítható tanulságok levonásában vagy lehetőségeink objektív felmérésében. Szükségszerű elfogultságunkat talán oldhatja valamelyest, ha megpróbáljuk magunkat a másik fél, a külföldi kormányok vagy a világ többi állampolgára helyébe képzelni. Mit tesznek, mit tehetnek ők a saját hibás gazdaságpolitikája miatt bajba került országgal?

 

Hagyják sorsára? Ti főztétek magatoknak, egyétek is meg? Ez nagyon nem volna célszerű, és nem egyszerűen emberbaráti okoknál fogva nem. A világ gazdasági és pénzügyi integrációjának mai magas szintjén a gazdasági függőség a világ országai közt kölcsönös, abban az értelemben mindenképpen az, hogy kis országok fizetésképtelensége is tovaterjedhet, megfertőzhet másokat, és regionális vagy akár világméretű problémákat is előidézhet. A világ többi országának is elemi érdeke, hogy egyes országok - akár saját hibás gazdaságpolitikájuknak betudható - pénzügyi zavarai vagy esetleges fizetésképtelensége minél kevesebb kárt okozzon másoknak.

 

Ez a józan belátás mozgatja a többieket abban, hogy ilyenkor a csőd szélére került országnak pénzügyi segélyt nyújtsanak. Ám a helyzet egy további dilemmát vet fel, amit a közgazdászok erkölcsi kockázatnak hívnak. Ha a segítségnyújtás a többieknek is érdeke, akkor mi gátolja meg a világ egyes - jobbára kisebb - országait abban, hogy különösen kockázatos gazdaságpolitikát folytassanak? Ha bejön, jó, és a magánpiacok értékelni fogják, ha nem jön be, akkor is jó, mert akkor meg más országok kormányai megóvnak a csődtől. (Talán itt érdemes emlékeztetnünk arra, hogy a Fidesz-kormány gazdaságpolitikusai saját maguk nevezték az általuk meghirdetett, az elemzőket meghökkentő módszerekre építő gazdaságpolitikát a kockázatosabb alternatívának, amely - most már biztosan leszögezhetjük - nem jött be.)

 

Ezt a veszélyt igyekeznek elkerülni a pénzügyi segélyt nyújtók azzal, hogy a segítséget feltételekhez kötik. A feltételek természetesen sokfélék és esetenként különbözőek lehetnek, de mindenképpen azt célozzák, hogy az érintett kormányzat - a korábbi, kudarchoz vezetőtől eltérően - olyan gazdaságpolitikát folytasson, amivel pénzügyi stabilitását helyreállíthatja. A feltételek elfogadása természetesen a gazdasági önállóság részleges és átmeneti feladását jelenti. Így jár el ma az Európai Unió Görögországgal szemben, és ilyen tartalma lesz - ha létrejön - az IMF és Magyarország között megkötendő megállapodásnak is.

 

A Nemzetközi Valutaalap ugyanis a legkevésbé sem a nemzetközi pénzvilág szekértolója, hanem az az intézmény, amely a pénzügyi válsággal szembenéző országok szanálására szakosodott, ő képviseli a világ többi részének azokat a szempontjait, amelyekről korábban szóltunk. Tagjai ennek megfelelően nem bankok, hanem országok (ma gyakorlatilag az ENSZ valamennyi tagállama), amelyeket a tagországok miniszterei képviselnek (Magyarországot történetesen Matolcsy György).

 

Hagyjuk hát meg a "nem hitelfelvétel, hanem biztosítás", "egészen új típusú, a függetlenség teljes megőrzésével járó szerződés" és hasonló retorikai fordulatokat azoknak, akik fogékonyak az ilyesmire, és inkább szögezzük le: azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul, szükségszerűen beáldozza gazdasági szuverenitása egy részét. Hogy pontosan mekkora részét és pontosan mely területeken, az a konkrét tárgyalásoktól és az IMF e tárgyalásokon támasztott feltételeitől függ majd. Ám ezen kár volna búslakodni. Szokatlan módon ez most a jó hír, nekünk is meg a világ többi részének is. Ha ugyanis az önállóságot arra használjuk, amire eddig, akkor jobb, ha most egy darabig mások döntenek helyettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.