Teljes ellenőrzés: csak államtitkári jóváhagyással lehet hirdetményt és plakátot kitenni a kormányhivatalokban

  • narancs.hu
  • 2019. február 15.

Belpol

Sőt: még le is kell fotózni a helyiséget, hogy minden stimmel-e.

A 24.hu-hoz jutott el az az információ, miszerint a Miniszterelnökség körlevélben értesítette a kormányhivatalok vezetőit, hogy az ügyfélszolgálatokon csak hivatalosan jóváhagyott hirdetményeket lehet elhelyezni.

Hivatalos tájékoztatók kizárólag a felszerelt digitális kijelzőkön jeleníthetőek meg az okmányirodákban és kormányablakokban, az ezeken megjelenő tartalmakat pedig minden esetben a közszolgálatért felelős államtitkárral kell előzetesen jóváhagyatni.

A plakátok sem lehetnek akármilyenek: a kikerülő hirdetményekről értesíteni kell a kormánymegbízotti kabinetet. Sőt, a helyiségről fotót kell készíteni és elküldeni, hogy megbizonyosodjanak, hogy csak olyami került közszemlére, ami oda kerülhet.

Az ellenőrzés és előzetes jóváhagyás indoklása az ,hogy ki akarják szűrni azokat a hirdetményeket, amelyek nem kapcsolódnak a kormányhivatalok tevékenységéhez.

Az intézkedést leginkább a szakszervezetek vették magukra: a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) például országos sztrájkba kezdett, am unkavállalók informálásához pedug fontos lenne, hogy kitehessék hirdetményeiket a hivatalokban, írja a lap.

Mindeközben hangsúlyozzák, hogy a tavaly elfogadott kormányzati igazgatásról szóló törvény szerint lehetővé kell tenni  a szakszervezetek számára, hogy közzé tehessék a tevékenységükkel kapcsolatos tájékoztatást a kormányzati intézményekben.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.