Újra kell kezdeni a Hableány-baleset tárgyalását

  • narancs.hu
  • 2025. január 15.

Belpol

A Fővárosi Törvényszék szerint eljárási szabályszegés történt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét a dunai hajókatasztrófa ügyében, a bíróságnak új eljárást kell lefolytatnia – írja a 444.

2019. május 29-én Budapesten, a Margit-híd közelében a Viking Sigyn nevű szállodahajó ütközött a Hableány sétahajóval. A sétahajón utazó 33 dél-koreai turistából hetet tudtak csak kimenteni, a kétfős magyar személyzet is a folyóba veszett. A bíróság 2023 szeptemberében öt és fél év fogházbüntetésre ítélte a Viking Sigyn kapitányát vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt.

A Fővárosi Törvényszék most úgy határozott, hogy a vádlott továbbra is bűnügyi felügyelet alatt marad. Arról, hogy ez később is így lesz-e, a megismételt eljárásra kötelezett bíróság, vagy – fellebbezés után – az ítélőtábla fog határozni. „A terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni” a mostani döntés alapján.

Azért kellett hatályon kívül helyezni az első fokú ítéletet, és új eljárást kezdeményezni, mert a kerületi bíróság „feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályszegést követett el” a törvényszék szerint, mert olyan bíró hozott ítéletet, akitől „az adott ügy elfogulatlan megítélése nem várható”.

Az indoklás általánosságban fogalmaz azzal kapcsolatban, milyen magatartásban lehet felfedezni az elfogultságot: „egyrészt megmutatkozhat a bizonyítási eljárás során az eljárási cselekményekben, a bizonyítás mikéntjéhez és a tények alapjául szolgáló bizonyítékok bírói mérlegeléséhez kapcsolódóan, másrészt megjelenhet az ügyben született ítélet indokolásában, érvelésében is”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ha nem tudnak megállapodni a pártok a főpolgármesterrel, a BKV-t, a BKK-t is törölhetik a cégjegyzékből

Lassan két hónapja törvénytelenül működnek a fővárosi önkormányzat cégei, mert a Fővárosi Közgyűlés tagjai nem küldenek új tagokat a május végén megszűnt felügyelőbizottságokba. A Tisza Párt a főpolgármesterre hárítja a megoldást, ahogy Vitézy Dávid frakciója is, de ők részt vennének a jelölésben. A Fidesz, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem közölte mi a szándéka, míg a DK kiáll a főpolgármester mellett a jelöltállításban. Mivel felügyelőbizottságok nélkül nem működhetnek tovább a cégek, a cégbíróságnak törvényességi felügyeleti eljárást kell indítani, aminek a vége a BKV, a BKK, a főváros fürdőit, közműveit és vagyonát kezelő cégek törlése, megszüntetése lehet.

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.