Előzetest kapott a magyar építészről szóló Oscar-várományos eposz
A brutalistát nagyrészt Magyarországon forgatták, emellett a vágója is magyar és hazai színészek is feltűnnek benne.
A brutalistát nagyrészt Magyarországon forgatták, emellett a vágója is magyar és hazai színészek is feltűnnek benne.
Az agrártárca „innovatív megoldásai”, amelyekkel a borászat hazai „versenyképességét” kívánja növelni, valójában a fiatalokat céloznák meg.
Ugyanis ő hét miniszterelnök alatt töltött meg csarnokokat a koncertjeivel.
Az első Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválhoz hasonló ínyenc filmválogatás ritkán érkezik hazánkba.
A Sátántangó rendezőjét a 37. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) díjazzák.
Misztikus magyar horrorfilm, állami támogatás nélkül készült.
Nem félreértés, hanem a fideszes tábornak szánt gumicsont, hogy egy nyugatnémet experimentális zenekar meg akarná dönteni a rezsimet.
Már nagyon várja Magyar Péterrel való találkozót, mert néhány kérdés át kellene tekinteniük.
A Terrifier 3 annyira kegyetlen, hogy meg sem próbálták korhatárkarikába szorítani – ennek ellenére egy másik bohócot, Jokert is könnyedén lenyomta.
Úgy tűnik, a stúdió kicsit elhamarkodva igyekezett bevezetni, hogy egyszerre hozza ki filmjeit a moziban és online.
Alex Proyas szerint nem véletlenül tűnnek olyan ismerősnek a vállalat bizonyos termékei, mint az Optimus, a Robovan és a Cybercab Robotaxi.
Mahershala Ali játékfilmes debütálása 2001. szeptember 11. után került dobozba, most végre előveszik.
Virág et. elkészült egy ítélettel a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál a Transparencyről.