Október elején a magyar kormány egy olyan törvénytervezetet tárt az Európai Bizottság elé Brüsszelben, amelyről tudhatta, hogy nem lesz megfelelő. Így aztán nem érhette meglepetésként, hogy Brüsszelben úgy látták, továbbra is indokolt az alapítványi egyetemek kizárása az Erasmus- és Horizont-programokból.
Vagy ahogy a „brüsszeli bürokraták” a maguk körmönfont módon megfogalmazták: fennmarad annak a tilalma, hogy „a Bizottság – közvetlen vagy közvetett irányítás keretében végrehajtott uniós finanszírozás kapcsán – új jogi kötelezettségvállalásokat tegyen a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal vagy az általuk fenntartott szervezetekkel”.
Miközben a Bizottság közzétette álláspontját, és egyértelművé vált, hogy az év végén további 400 milliárd forintot veszít el Magyarország a jogállamisági hézagok miatt, Orbán Viktor úgy beszélt a magyar Parlamentben, mintha nem is ebben a világban élne: „Magyarország egyetlen fillért sem veszít, míg nemzeti kormánya van az országnak” – jelentette ki, miközben az ellenzék egyik politikusán gúnyolódott.
Pedig a felsőoktatásra szánt EU-s források megszerzése – amelyeket némileg pontatlanul, de „Erasmus-pénzként” emlegetnek – nem is lett volna olyan bonyolult.
A felsőoktatás önkényes átszervezése, az egyetemek alapítványosítása, privatizációja, lenyúlása, amit megengedő eufemizmussal „modellváltásnak” nevez a kormány, élesen szembemegy azzal, amit egyetemi autonómiának és jogállamiságnak nevezünk. Leginkább az SZFE körüli harcokban mutatkozott meg, hogy a kormány einstandpolitikájának nem csak anyagi motivációja van – a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett egyetemekhez mintegy 1600 milliárd forintnyi vagyon tartozott –, hanem világnézeti is. Orbán 2021-ben egészen nyíltan bevallotta, hogy az új kuratóriumok tagjait világnézeti alapon válogatják: „Olyan embereket fogunk majd oda felkérni – ez Palkovics miniszter úrnak a tisztje –, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel, és ezért nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember”.
De – és ezt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni – Brüsszelt ezúttal nem igazán érdekelte, hogy az egyetemi kuratóriumok ülnökei rókamálas mentét, subát, gubát vagy a NER-ben divatos pufimellényt viselnek. Csak az érdekelte az Európai Bizottságot, hogy megvédje a saját pénzeszközeit, azaz
ne adjon forrást olyan egyetemnek, ahol összeférhetetlenség áll fenn.
Ezt a pofonegyszerű feladatot talán sikerült volna megoldani a kormánynak, csakhogy nem is nagyon akarta.
A magyar kormány csak december elején értesítette formálisan a Bizottságot arról, hogy benyújtották és elfogadták a „kekvákat” érintő törvénymódosítást, ami többek között arról rendelkezik, hogy már nem élethossziglan szólnának a kuratóriumi tagok kinevezései, hanem egy hatéves ciklus után legfeljebb egyszer lennének újraválaszthatók, és nem ülhetnek országgyűlési képviselők, polgármesterek, politikai felső vezetők, kormánybiztosok, miniszteri biztosok, államtitkárok és egyéb köztisztviselők a kuratóriumokban. (A javaslat részleteiről itt írtam, és már akkor úgy láttam, több munkát fektetek a cikkbe, mint a minisztérium a törvény szövegezésébe.)
Ez szinte szóról szóra ugyanaz a javaslat volt, amit egy évvel korábban egyszer már a Bizottság elé tárt a kormány, és amelyről tudhatta, hogy nem lesz elégséges.
A Bizottság többek között azt kifogásolta, hogy az alapítványi egyetemekre csak onnantól kezdve érvényes a törvény, hogy EU-s támogatásban részesülnek.
Hankó Balázs a kormánymédiában megfuttatott közleményében most arról handabandázik, hogy Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, és „politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat” (sic!). Csakhogy ez tényszerűen nem igaz.
Az Európai Bizottság most is leszögezte, hogy Magyarország bármikor, akár holnap vagy a jövő héten elfogadhat és bejelenthet új korrekciós intézkedéseket – s mivel a Fidesznek még mindig kétharmada van a parlamentben, Semjén Zsolt pedig a jelek szerint továbbra is szeret éjfélkor törvénymódosításokat benyújtani, sem a gáncsoskodó ellenzék, sem Soros György, sem a hanyatló Nyugat nem gördíthet elé akadályt.
Annak, hogy a magyar diákok és a magyar kutatók nem számolhatnak az európai Erasmus- és Horizont-programokkal, egyetlen gátja van: a Fidesz restsége.
Hiába mondta el Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter minden héten, hogy most már tényleg sikerülni fog a megegyezés, hiába fenyegetőzik és fogadkozik Hankó Balázs, hogy a saját pénzből megvalósított csereprogramunk jobb lesz, mint az eredeti, a kormány a kisujját sem mozdította meg azért, hogy megszüntesse az egyetemen fennálló összeférhetetlenségi helyzeteket.
Ennek fényében érdemes azon gondolkodni, vajon a kormány megteszi-e a szükséges lépéseket azért, hogy Magyarország hozzájusson a kohéziós alapokhoz. Vagy egyszerűbb lesz hazudni róla, ahogy a miniszterelnök hazudott róla tegnap a Parlamentben.
