Animációban folytatódott A Gyűrűk Ura – de miért?

Mikrofilm

A jelek szerint mindez nem sok embert érdekel, a stúdiónak mégis megérte az anime spinoff legyártása. 

Peter Jackson A Gyűrűk Ura trilógiája minden idők egyik legsikeresebb filmsorozata – minden szempontból. A trilógia világszinten közel 3 milliárd dollár bevételt hozott, a rajongók a mai napig csak hozsannázva beszélnek róla, és mindegyik ott van az IMDB top 15 filmje között. A három film összesen 17 Oscar-díjat nyert, ebből 11-et A király visszatér kapott, mely ezzel bekerült a legtöbb Oscart nyerő filmek közé a Ben-Hur és a Titanic mellé. Ezek után nem csoda, hogy a gyártó New Line Cinema nem akarta elengedni a sorozatot.

Volt is miből dolgozniuk: J. R. R. Tolkien mondavilága hihetetlenül gazdag és részletes, tele mesés történetekkel és legendákkal. Míg azonban A Gyűrűk Ura filmek egy-egy könyvön alapultak, A Hobbit esetén egyetlen vékonyka regényből kreáltak trilógiát (amelynek címe magyarul eredetileg A babó). Ez utóbbiak fogadtatása ugyan nem volt olyan elsöprő, mint az elődé (egyetlen, speciális díjat kaptak csak az Oscart odaítélő Akadémiától), ám a bevételeket tekintve hozták A Gyűrűk Ura számait – csak épp semmiféle kulturális vagy egyéb hatásuk nem volt, és mintha a közönség is gyorsan elfelejtette volna őket.

Időközben Tolkien karakterei a tévébe is betörtek: minden idők egyik legdrágább sorozata, A Hatalom Gyűrűi 2022-ben jött ki az Amazon Prime-on, azonban a filmtrilógiákat alkotó Peter Jackson aktív közreműködése nélkül. Idén már a show második évada is lepörgött, ám máris itt a következő Gyűrűk Ura-néznivaló: december 5-én a magyar mozikba is elérkezett A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja című animáció, mely 183 évvel az eredeti trilógia előtt játszódik és hőse Lovasvég királya, Pörölykezű Helm, vagyis a legendás Helm-szurdok névadója.

Ha az ember nem figyeli a megjelenéseket, esetleg nem tartozik a Tolkien-rajongók közé, könnyen lehet, hogy elmegy mellette a hír, az előző Gyűrűk Ura-filmektől eltérően ez ugyanis semmiféle erős marketingkampányt nem kapott. De mégis, miért animációs formában folytatták Középfölde történetét – és egyáltalán mi értelme A rohírok háborújának?

Hollywoodról van szó, a válasz tehát természetesen a pénz, illetve a jogok körüli kavarás. Az animációt 2021-ben, Jackson eredeti trilógiájának 20. évfordulós jubileumi ünnepségén jelentették be. A gyártó New Line Cinema (melynek tulajdonosa a most egyébként is franchise-okat favorizáló Warner Bros. Discovery stúdióóriás) gyorsított eljárásban hagyta jóvá a filmtervet és látott neki a megvalósításnak, mert nem akarták elveszíteni jogaikat, hogy filmet készítsenek Tolkien írásaiból.

A Tolkien-jogok körül ugyanis hosszú évek óta perekkel tarkított hatalmas jogi katyvasz van. Leegyszerűsítve nagyjából így fest a kép: Tolkien örököseihez tartoznak a könyves jogok, az Amazon A Gyűrűk Ura és a A babó jogain kívül minden más írásnak a tévés jogait szerezte meg (ezért A Hatalom Gyűrűi sorozathoz is legfeljebb csak a függelékekből és más, az univerzumhoz tartozó írásokból dolgozhattak), míg A Gyűrűk Ura és A babó könyvek filmes, színházi és merch-jogai (azaz ajándéktárgyak és egyebek) a Middle-Earth Enterprisesnál vannak (mely az Embracer Group része).

A New Line Cinema megkapta a lehetőséget, hogy filmeket vagy animációkat készítsen az eredeti könyvekből, míg anyacégéhez, a Warner stúdióhoz tartoznak az adaptációk kereskedelmi jogai. Az ügylet azonban ennél is bonyolultabb: Saul Zaentz producer és cége, a Zaentz Co. már a 70-es években megszerezte az eredeti trilógia és a írásainak megfilmesítési jogait – ezeket licenszeli a Warner és a New Line Cinema a 90-es évek óta. Aki még inkább el akar merülni a jogok rejtelmeibe, annak ajánljuk ennek az ábrának a tanulmányozását.

Habár a Warner és a New Line licensz-jogainak részletei titkosak, az ilyen megegyezések rendszerint tartalmaznak egy olyan részt, hogy amennyiben bizonyos ideig a stúdió nem készít adaptációt Tolkien műveiből, elvesztik a jogokat. A New Line tehát lépéskényszerben volt: elő kellett állnia valamilyen adaptációval, ha nem akarták, hogy elveszítsék az aranytojást tojó tyúkot.

Egy élőszereplős mozifilm azonban nem olcsó mulatság: a három Gyűrűk Ura-filmet egyszerre forgatták, akkori áron 281 millió dollárból (ez ma több mint 500 milliónak felelne meg), míg A hobbit-trilógia több mint 750 millió dollárt kóstált. Épp ezért a New Line-nál úgy döntöttek, az egyszerűbb utat választják: az animációt, mely gyorsabban elkészülhet, a folyamatok pedig jobban kézben tarthatóak.

A rohírok háborúja az elemzések szerint így mindössze 30 millió dollárba került – ennyit pedig valószínűleg még úgy is hozni fog, hogy látványos érdektelenség övezi. Első hétvégéjén Amerikában 4,6, világszerte pedig mindössze 10 millió dollárt hozott. Mindez egy Gyűrűk Ura-filmhez képest gyászosan kevés, nem szabad azonban elfelejteni, hogy nem is egyszerűen animációról, de egy hagyományos technikával készült animéről van szó – ez pedig jóval kevesebb embert érdekel, mint egy sztárokkal teletűzdelt akciódús fantasy.

A kritikusok és a rajongók véleménye is megoszlik Kamijama Kendzsi filmjéről: a RottenTomatoeson mindössze 51 százalékon áll, míg a nézői értékelést mutató Popcornmeter 83 százalékot mutat. Akárhogy is alakul a film végső bevétele, a New Line a fő célját elérte: minimális pénz- és erőbefektetéssel továbbra is náluk maradt Tolkien könyveinek megfilmesítési joga, így nyertek egy kis időt következő nagy dobásuk előtt.

Ez pedig a következő élőszereplős film lehet, melynek alcíme: The Hunt for Gollum, vagyis Vadászat Gollamra. Ennek rendezője az az Andy Serkis lehet, aki hírnevét épp Gollam alakításával szerezte a filmtrilógiában, de azóta rendezőként is letette névjegyét: 2017-es Lélegzetvétel című melodrámája után készített egy Dzsungel könyve-adaptációt Maugli: A dzsungel legendája címmel (két évvel Jon Favreau látványos adaptációja után azonban mindennek nem sok figyelem jutott), majd ő dirigálta a Venom 2. – Vérontót 2021-ben.

Serkis jelenleg épp egy Állatfarm-adaptáción dolgozik, ezután láthat neki a Gollam-mozinak, melyre a Warner új vezére, David Zaslav korábban a kissé optimista 2026-os premierdátumot jelölte meg. Peter Jackson producerként állna a projekt mögé, a forgatókönyvet pedig az a Fran Walsh és Phillippa Boyens írja, akik az eddigi Peter Jackson-féle Tolkien-trilógiákon is dolgoztak. De ez még nem minden: a hírek szerint az eredeti filmtrilógiában Gandalfot alakító Ian McKellen is visszatérhet Középföldére. Ő az, aki máris belengette: lehet, hogy a Gollam-projekt nem is egy, de mindjárt két filmből áll majd. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk