A rendőrség közzétette az Árpád hídon történt gázolást rögzítő kamerák felvételeit

  • narancs.hu
  • 2023. július 7.

Bűn

Spontán verseny vezetett a tragédiához, a kerékpárost elgázoló Mercedes legalább 137 km/óra sebességgel száguldott.

Elkészült az igazságügyi műszaki szakértői vélemény, amely szerint legalább 137 km/óra sebességgel száguldott a luxus-sportkocsi, mielőtt kisodródva elgázolta a szabályosan közlekedő kerékpárost múlt pénteken az Árpád hídon – írja a Police.hu.

A budapesti rendőrök a kórházból állították elő az autó vezetőjét, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője július 7-én sajtótájékoztatón számolt be a halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt folytatott nyomozás állásáról.

Balogh Ádám rendőr ezredes elmondta, egy spontán kialakuló verseny vezetett a gázoláshoz. A halálos balesetet okozó Mercedes előbb balra csúszott, a vezetője pedig jobbra kormányzással sem tudta megtartani az autó stabilitását, ami így szalagkorlátnak, valamint a gyalogosok és kerékpárosok biztonságát szolgáló csőkorlátnak ütközött, átszakította azt, éppen akkor, amikor a Budáról érkező, szabályosan közlekedő 26 éves kerékpáros arra hajtott.

Az ütközés során a kerékpáros olyan súlyos, kettős végtagvesztéssel járó sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalt.

Az ütközés erejét mutatja, hogy a balesetet követően a Mercedes a tetejére borult, és további 70 méter csúszott a Flórián tér irányába. Az őt követő első BMW még kitudta kerülni, a következő BMW azonban már nem tudott megállni és beelrohant a Mercedesbe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.