Vádat emeltek egy somogyi polgármester ellen önkormányzati föld áron aluli eladása miatt

Kis-Magyarország

A polgármester gyerekei 4,5 hektáros, nagyrészt erdővel borított földterülethez jutottak 20 millió helyett 5,9 millió forintért.

Áron alul jutottak hozzá önkormányzati ingatlanhoz a polgármester gyerekei egy Somogy megyei községben

az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek a polgármester és három társa ellen – tájékoztatott a Somogy megyei Főügyészség hétfőn.

Azt írták, hogy a helyi képviselő-testület 2020-ban az ingatlanvagyon egy részének, köztük a 4,5 hektáros, nagyrészt erdővel borított földterület értékesítésével akart javítani a település nehéz anyagi helyzetén.

A terület 20 millió forintot ért, az alpolgármester ugyanakkor a polgármester tudtával olyan "értékvéleményt" szerzett be, amely szerint az ingatlan forgalmi értéke 5,9 millió forint.

A testület annak ellenére szavazta meg a föld eladását a polgármester közeli hozzátartozóinak, hogy az értékbecslőnek nem volt jogosultsága a területen található faállomány értékének meghatározására.

A községnek 14 millió forint vagyoni hátrányt okozó jogszabálysértő adásvételi szerződést, melynek elkészítéséhez a jegyző is segítséget nyújtott, 2020 októberében az alpolgármester írta alá – tették hozzá.

A főügyészség hűtlen kezelés miatt emelt vádat a polgármester és társai ellen, a főügyészség közjogi szakága pedig polgári peres eljárást indított, kérve a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását. Ezt a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elrendelte.

Az ügyészség kitért arra is, hogy a polgármester már 2005-ben megpróbálta jóval a piaci érték alatt megszerezni az önkormányzati ingatlant, a bíróság azonban érvénytelennek találta az adásvételi szerződést, így az ügylet nem jöhetett létre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.