Akár 10 ezer sértettje is lehet a francia katolikus egyházon belüli pedofil ügyeknek 1950 óta

  • narancs.hu
  • 2021. március 2.

Bűn

Az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására 2018-ban állítottak fel egy bizottságot.

Legalább 10 ezer sértettje lehet a francia katolikus egyházon belüli pedofil ügyeknek 1950 óta. Ezt a francia püspöki konferencia által a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálásával megbízott független bizottság tárta fel.

A francia katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására 2018-ban felállított bizottság tavaly júniusban még csak "legalább háromezerről" áldozatról tudott. "A telefonos bejelentések nem tükrözik a teljességet, és lehetséges, hogy a szám legalább 10 ezerre rúg" - mondta szerdán Jean-Marc Sauvé bizottsági elnök, aki korábban az államtanács, a legmagasabb francia közigazgatási és jogi szervezet alelnöke volt, és aki a szeptemberben lezárult munka eddigi eredményeiről egy sajtótájékoztatón számolt be.

Júniusban a bizottsági elnök legalább 1500-ra becsülte az elkövetők számát, ezúttal azonban nem kívánta a végső számot megbecsülni. "Az a nagy kérdés számunkra, hogy az áldozatok hány százalékát értük el. 25, 10 vagy legalább 5 százalékát? Ez is része a bizottságban jelenleg folyó munkának" - tette hozzá. "Voltak olyan katolikus intézmények és egyházi közösségek, ahol valóságos visszaélési rendszer működött, de nagyon kis számban" - hívta fel a figyelmet a bizottsági elnök.

Pedofil ügyeket elhallgató francia pap

 
Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek távozik sajtóértekezletéről, amelyen bejelentette, hogy benyújtja lemondását Ferenc pápának Lyonban 2019. március 7-én. A 68 éves Barbarint bűnösnek találta és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy francia bíróság amiatt, hogy a 2014 júliusa és 2015 júniusa közötti időszakban nem értesítette a hatóságokat a tudomására jutott szexuális visszaélési ügyekről. Barbarint egy pedofil pap áldozatai vádolták meg
Fotó: MTI/EPA/Alex Martin
 

 A francia püspöki konferencia azután döntött a független bizottság felállításáról, hogy Lyonban 2016-ban az egyházmegye több tagja, köztük Franciaország akkor egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetője, Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen is rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt. Az egyházi vezetőt első fokon elítélték, majd a fellebbviteli bíróság felmentette, de a bíboros visszavonult érseki tisztségétől.

A CIASE rövidítésű 22 tagú független egyházi bizottság vezetésére szándékosan világi embert kért fel az egyház. A testület - amelynek feladata a papok és az egyházi emberek által elkövetett szexuális bántalmazási ügyek kivizsgálása az 1950-es évektől kezdve - felhívást tett közzé arról, hogy a francia katolikus egyház keresi a szexuális visszaélések áldozatait, akik e-mailben, levélben vagy telefonon jelentkezhettek. A CIASE 2021 őszére készíti el a végleges jelentését.

Figyelmébe ajánljuk

Autópályamatrica-kedvezmények 2026-ban

  • narancs.hu

Az autópályák útdíjainak változása évről évre bekövetkezik, ám ezúttal más fejlemények miatt is érdemes volt követni a híreket. Az áremelkedés mellett ugyanis kedvezmények bejelentésére is sor került, ami meglehetősen sok közlekedőt érinthet.

A gyászoló dalnok

Chloé Zhao karrierjében találunk néhány furcsa fordulatot. Eleinte úgy tűnhetett, igazán az amatőr (vagy félig amatőr) színészek közreműködésével elővezetett dokumentarista filmekben van otthon.

Porlíra

  • - turcsányi -

Tony Tost költőnek indult, nem is akármilyennek, 2003-ban Walt Whitman-díjat nyert (elsőkötetes amerikai szerzők rangos elismerése).

Rózsa, rúzs, s a többi

  • Molnár T. Eszter

Ha egy szerelemről szóló táncszínházi darab színlapján előadóként három női táncos szerepel, felébred a remény, hogy a megszokott, férfi-nő, vágy-erőszak dichotómiát túlhangsúlyozó előadások kvázi ellenpontjaként talán a szerelem elvontabb értelmezéséhez lesz szerencsénk.

Kisvárosi kiközösítő

Martin Sperr drámáját (amelyből Peter Fleisch­mann rendezésében 1969-ben film is készült) színpadon először 2010-ben mutatták be Magyarországon, akkor még az eredeti, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban címmel.

Balsors és balítélet

Új könyvével Stefano Bottoni történész – talán maga által sem vártan – egyfajta „celeb” lett. Személye már eleve érdekes, szokatlan. Olasz apa és magyar anya fiaként ugyan kétnyelvű, két kultúrában nevelkedett, de írásai és megszólalásai alapján mélyen azonosul a magyar múlt és jelen problémáival, miközben nevét olaszosan írja és használja.

„Belefúrom lábamat”

A könyv címének alapjául szolgáló mondatot egy román cenzor mondta Janovics Jenőnek, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójának. 1919. szeptember 30-án, az utolsó estén, amikor a román bevonulást követően még játszhatott a magyar társulat. A Hamlet volt műsoron. Az előadást Janovics rendezte, és ő játszotta a főszerepet is. Hamlet híres monológjából csak az első mondatot mondhatta el, és a dráma végéről Fortinbras bevonulását is ki kellett húzni. A cenzor Hamlet halálát nagy kegyesen meghagyta: „Meghalni, azt szabad maguknak.”