Bűn
Büntetőeljárás indult M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoznak.
Embercsempész-maffiát buktatott le az osztrák rendőrség
A banda harminchatezer embert juttatott át Magyarországról Ausztriába, 152 millió eurót keresett vele.
Először állítottak bíróság elé orosz katonát Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmény miatt
A 21 éves parancsnokot azzal vádolják, hogy lelőtt egy biciklis férfit.
Bánki Erik tagad, Hadházy feljelent - folytatódott a pécsi Volvo-gate per
Láthatáson ölte meg gyermekét az apa, majd önmagával is végzett
A Somogy megyei Hetesen történt a tragédia. A körülmények egyelőre tisztázatlanok.
Elhunyt M. Richárd
A Dózsa György úti ámokfutóként is ismert férfi a berettyóújfalui börtönkórházban feküdt kómában.
Elfogtak négy fiatalt, akik náci jelszavakat kiabáltak a Dohány utcai zsinagógánál
Sörösdobozzal dobták meg az épületet, és ketten le is vizelték azt.
Több mint félmilliárd forintos károkozással gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyház szervezetének letartóztatott vezetőit
Egy más ellen indult nyomozás során kerültek képbe az egyházhoz tartozó Közösségi Misszió ügyvezetői.
Több száz kilogramm haltetemet találtak Hajdú-Biharban
A rendőrségi vizsgálat szerint az elpusztult állatokat egy közeli tóból vihették oda.
Blikk: Tízmillió forintnyi BKV-bérletet lopott el valaki a budapesti városházáról
Már folyik a nyomozás.
Évekig verte, gyötörte a feleségét, most áll bíróság elé
Bűnszervezetben elkövetett pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyház szociális intézményének vezetőit
A Közösségi Misszió ügyvezetőit letartóztatásba helyezték.
Letartóztatták a Parlament felrobbantásával fenyegetőző bátonyterenyei nőt
Négy alkalommal fenyegetőzött.