Elfogtak négy fiatalt, akik náci jelszavakat kiabáltak a Dohány utcai zsinagógánál

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 4.

Bűn

Sörösdobozzal dobták meg az épületet, és ketten le is vizelték azt. 

Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel történt csoportos garázdasággal – közölte szerdai doorstep sajtótájékoztatóján Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Az esetről az Élhető Erzsébetváros nevű Facebook-csoport egyik tagja készített videót az ablakából. A felvétel szerint vasárnap hajnali 5-kor az ittasnak tűnő fiatalok a Dohány utcai zsinagóga előtt kezdtek el randalírozni, egyikük megpróbálta berúgni a kerítést, egy másik egy kukába rúgott bele. Ezután hangosan náci jelszavakat kiabáltak, és többször is náci karlendítést mutattak be, közben egymást videózták a telefonjukkal. Sörösdobozzal is megdobták az épületet, ketten pedig le is vizelték azt. 

Csécsi Soma elmondta, a BRFK az ügyben hivatalból rendelt el nyomozást csoportosan elkövetett garázdaság miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen. Két napon belül azonosították a fiatalokat, akiket kedden gyanúsítottként hallgattak ki.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 16, 20, 21 és 22 éves fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták.

A náci jelképekre vontakozó újságírói kérdésre Csécsi Soma azt mondta, hogy az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.