Büntetőeljárás indult M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt

  • narancs.hu
  • 2022. május 13.

Bűn

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoznak.

Büntetőeljárást indított az ügyészség M. Richárd ügyében, miután a Dózsa György úti baleset miatt három és fél év fogházra ítélt férfi jogi képviselője feljelentést tett az év elején azért, mert az akkor még börtönben tartózkodó ügyfele szerinte nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban a tavaly decemberi sztrókja után.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoznak, de még nincs gyanúsított az ügyben. - erősítette meg a hírt a 24.hu-nak a Központi Nyomozó Főügyészséget.

Jován László ügyvéd a portálnak korábban azt nyilatkozta: „M. Richárd az első sztrókja után még azt mondták az orvosok, hogy jó esélye van arra, hogy teljesen felépüljön. Ha szakszerű kezelést kapott volna, ez a haláleset nem következik be. A vesztegetési perben, amelyikben én képviseltem, készült egy szakértői vélemény, amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik.”

Korábban a férfit négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint egy 2015-ös ügyben garázdaság és könnyű testi sértés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Richárdot a baleset előtt évekkel az ugyancsak elhíresült kecskeméti maffiaperben is elítélték. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.